Csákberény vértanúi és más református áldozatok 1849-ben

Az életével fizetett hazaszeretetéért és honfitársai segítéséért Szikszay János csákberényi lelkész és Mansbarth Antal plébános. László Józsefet, Kocs lelkipásztorát társaival együtt megkínozták és börtönbe vetették. Számtalan név szerepel az 1849-es megtorlások áldozatainak listáján, köztük sok református, rájuk is emlékezünk az aradi vértanúk emléknapján.

"A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol:

E nagy napon, hol emlék s béke leng,
A bús bitókra hittel nézzetek!"

Miközben Juhász Gyula soraival emlékezünk az aradi vértanúk áldozatára, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy nem csak tábornokokat és ezredeseket végeztek ki a "bresciai hiéna", Haynau parancsára a császári megtorlóakciók során. Számos „civil”, világi és egyházi személy is áldozatul esett a Bécsből hazánkra ömlő bosszúhadjáratnak. A teljesség igénye nélkül bemutatunk néhány református áldozatot. Hosszabban a csákberényi Szikszay János történetével foglalkozunk, akinek sorsáról idén film is készült, és elkísérjük a kocsi László Józsefet és társait a bujdosásba és a börtönbe.

Perelj Uram

A Perelj, Uram! színdarabban Gáspár Sándor alakította Szikszay Jánost, Imre Krisztián pedig Mansbarth Antalt. A most elkészült filmben ugyanez a szereposztás

Csákberény vértanúi

Egy júliusi napon két barát kibaktatott egyikük szőlőjébe Csákberény határában. 1849-et írtak akkor, és Szikszay János református lelkész és Mansbarth Antal plébános azt gondolták, eseménytelen napnak néznek elébe. Egészen kora estig így is volt, akkor azonban Szikszay János észrevette, hogy az úton katonaság vonul a faluba, ezért figyelmeztette sokkal fiatalabb barátját, hogy híveiknek szükségük lehet rájuk. Összeszedelőzködtek, és visszaindultak a faluba, ám félúton eléjük jött egy őket kereső lovascsapat. Egy tiszt, miután köszöntötte őket, azt mondta, a móri táborban két katona haldoklik, és az egyik katolikus, a másik pedig református, így mindkettejükre szükség van. A református lelkész és a katolikus pap hazasietett, felöltötték a megfelelő ruházatukat, magukhoz vették a haldoklók körüli eljáráshoz szükséges szentségeket, és egy számukra rendelt parasztkocsin vágtatva hagyták el a falut. Gyanútlanul érkeztek Mórra, ahol azonban külön-külön szobákba zárták őket, és őrt állítottak az ajtajuk elé. Még az éjjel útnak indították őket, és július 12-én reggel érkeztek Nagyigmándra.

Az ottani református paplakba zárták őket, ahol négy megkínzott ember feküdt a szalmán. Állítólag Szikszay azt mondta Mansbarthnak, inkább lőjék agyon, minthogy így megkínozzák. Pár órán belül haditörvényszék elé állították a két férfit azzal a váddal, hogy az uralkodóház letételét hirdették és a császári katonaság ellen lázítottak igehirdetéseik során. Hiába védekeztek azzal, hogy a magyar kormány utasítására csak felolvasták a függetlenségi nyilatkozatot. Szikszay János ellen egyébként egy különösen nevetséges vádat is felhoztak. Amikor a móri csata után Ottinger Ferenc császári vezérőrnagy néhány lovas katonáját a lelkészhez szállásolták el, a szűk istállóban egy borjú az egyik alvó ló farkát megrágta, amiért a megszégyenült lovas a borjú mindkét fülét levágta. A borjú túlélte, és onnantól a faluban csak Ottinger-borjúnak hívták. A haditörvényszék szerint ezzel a lelkész gúnyt űzött egy császári tisztből.

Csákberény Szikszay emlékmű - Fotó: Köztérkép - Ocsovai András

Szikszay–Mansbarth-emlékmű Csákberényben

Fotó: Köztérkép - Ocsovai András

Az ítéletet német nyelven olvasták fel nekik, és néhány percet kaptak, ami alatt Mansbarth Antal a szentségeket felvette és végrendeletét megírta, Szikszay János pedig feleségének írt rövid, de érzékeny levelet, amelyet véres reverendája kíséretében küldtek el a családjának. Az ítéletet hat császári puska hajtotta végre a lelkészlak kertjének végében. Szemtanúk szerint a két férfit temetetlenül hagyták a kertben, és csak késő este engedték meg Mester István nagyigmándi plébánosnak, hogy szertartás és harangszó nélkül eltemesse őket. Mansbarth Antal huszonhét, Szikszay János ötvenéves volt. Mindketten a római katolikus temetőben leltek végső nyughelyre, de Szikszay János sírja sokáig jeltelenül állt, végül 1869-ben helyeztek el rajta feliratot. Legalábbis így mesélte el a történteket Boross Mihály író, újságíró a Fehérvári Híradó 1880-as évfolyamában megjelent cikksorozatában. Némileg máshogy meséli a történetet Sobor Antal „Perelj, Uram!” című regénye, és a belőle készült színdarab. Ennek alapján film is készült a történetből Ítélet és kegyelem címmel, amelyet október 6-án 21:25-től mutatnak be a Duna Televízión.

Ki volt a négy megkínzott?

Említettünk négy megkínzott embert, akik a nagyigmándi lelkészlakban feküdtek, amikor a két csákberényi egyházfi odakerült. Boross Mihály őket is nagyigmándi vértanúknak nevezi, bár ők a halálbüntetéstől végül megmenekültek. László József, Kocs település lelkésze, Fieba József bánhidai plébános, Győrfy Ferenc Komárom megyei tisztviselő, későbbi dunaalmási református lelkész, és Tóth Sándor oroszláni községi jegyző együtt bujkáltak az erdőségekben, mert mindannyian kisebb-nagyobb mértékben segítették a szabadságharc alatt a magyar honvédeket vagy az államigazgatást. László József református lelkész például 1848-ban a pákozdi csata után elszállásolta a magyar sereget kísérő kormánybiztosokat, így Csányi Lászlót is, aki pecsétjével ellátott elismervényt hagyott a lelkésznél, amely annak vendégszeretetét és haza iránti hűségét bizonyította. Ráadásul a magyar honvédek tavaszi hadjárata nyomán visszaszoruló császári csapatokkal már nem volt ilyen előzékeny a lelkész és a falu lakossága, és nem siettek ellátásukra és segítésükre fogatokkal vagy lovakkal. A császáriak dühükben be is zúzták a lelkészlak kapuját, és puskavégen kísérték László Józsefet egy tiszt elé, és vasra veretéssel fenyegette meg. Akkor a lelkészt az mentette meg, hogy egy szomszédos falu svábjai épp megérkeztek szekerekkel katonákat szállítva. A kocsi lelkész egyébként Ujházy László komáromi kormánybiztos felhívására önkéntességre buzdító beszédet is tartott, és maga helyett háromszáz forinton egy önkéntest fogadott, akit szuronyos puskával és 32 tölténnyel felszerelve állított a komáromi vár védelmére. Érthető aggodalommal tekintett tehát László József az újra közelgő császári csapatokra 1849 nyarán, és elhagyta a falut. Tatán akadt össze Győrfy Ferenccel, aki szintén a közelgő császáriak elől menekült, és együtt mentek Bánhidára Fieba József plébánoshoz. Innen már hárman mentek Oroszlányba, ahol csatlakozott hozzájuk Tóth Sándor. Előbb az Oroszlány környéki erdőkben bujkáltak, de aztán elunva a csillagos ég alatt alvást, egy erdészlakhoz mentek, ahol végül elfogták őket.

Nagyigmánd református templom

Nagyigmánd református temploma

Nagyigmándon tárgyalás és kihallgatás nélkül kínozták őket. Vád nem volt ellenük, de feltételezhetően azt gondolták róluk, hogy ha bujdosnak, akkor bűnösök. Meghallgatták, majd a sebeik ellátása nélkül ökrös szekéren Győrbe szállították őket. Mivel ülni nem tudtak, szalmára fektették őket a szekéren. Győrben a kapucinusok zárdájában egy orvos borogatást tett a sebeikre. Július 15-én Pozsonyba vitték őket. Itt László József és Tóth Sándor állapota annyira életveszélyessé vált, hogy kórházba vitték őket. Néhány hétig tartó fogság után 1849 során végül előbb Tóth Sándort és Győrfy Ferencet engedték szabadon, majd novemberben László Józsefet. Fieba József három évet töltött Olmütz börtönében, majd a maradék öt év büntetését elengedték.

1880-ban Boross Mihály így számol be további sorsukról: Fieba József elvesztette állását, Győrbe költözött, és nyelvtanításból élt. Győrfy Ferenc letette a lelkészi vizsgát, és előbb Dunaalmáson, majd meghurcoltatásuk helyén, Nagyigmándon lett lelkész. László József később a pápai református főiskola gondnoka lett. Tóth Sándor jegyzőként dolgozott tovább, de a kínzásoktól megnyomorodott.

Kantsúr András szokolyai lelkész

Alig valamit lehet tudni Kantsúr András szokolyai lelkész haláláról, akit 1849. augusztus 27-én Pesten lőttek főbe. A hevenyészett hadbírói előterjesztés szerint Kantsúr egy lázadó, „rabló hordától" kapott pénz birtoklásában és rejtegetésében volt vétkes, amelyet egy császári futártól erőszakos úton tulajdonítottak el augusztus első napjaiban. Az egész eljárás és az ítélet végrehajtása egyetlen nap alatt lezajlott. A hadbírói előterjesztés jóval az ítélet végrehajtását követően, 1849. szeptember 24-én született meg.

Halászy Károly alsónémedi kántortanító

Ócsa temetőjében nyugszik Halászy Károly alsónémedi református kántortanító, akit harmincnyolc évesen, 1849. július 26-án hajnali fél ötkor lőttek agyon. Vesztét az okozta, hogy az alsónémedieket vallató császáriaknak valaki beárulta, és ezután a házkutatás során megtalálták századosi csákóját.

Könyves Tóth Mihály

Könyves Tóth Mihály debreceni lelkipásztort a hadbíróság először halálra ítélte, amelyet később hosszú várfogságra módosítottak. A lelkész 1856 áprilisában szabadult börtönéből, de lelkészi vagy tanári állást az 1860-as évekig nem kaphatott, ezért mint egyházkerületi levéltárnok, később a Debreceni Református Kollégium és a Debreceni Református Egyházközség számvevője, majd a püspöki iroda vezetője dolgozott.

Befejezetlen névsor

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak és az azt követő megtorlásoknak rengetegen estek áldozatul, köztük sok református vallású ember is. Egyesek életüket adták, mások éveket, évtizedeket vesztettek börtönökben rostokolva, vagy hivatásuktól eltiltva. Említhetnénk Kovács Sebestyén József ipolypásztói, Fazekas Dániel tákosi, Gaál György kiliti lekészeket, hosszan sorolhatnánk a neveket. Emléküket és áldozataikat sosem szabad elfelejtenünk.

"A bús bitókra hittel nézzetek!

Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
Minden napoknál szebb és szabadabb!

A nap, melyért mi vérben esve el,
Nyugodtan haltunk ama reggelen."

Juhász Gyula: Vértanúink (részlet)