Bár a számok mindenféle tendenciákat mutathatnak, és sokféle történelmi terhet hordozunk, dübörögve változó, talán barátságtalan világkorszakban élünk, de egyben biztosak lehetünk: Jézus Krisztus evangéliumáért próbálunk tenni mindannyian, hogy szóljon még, hogy ne szóljon hiába, hogy minél több életet megújítson, hogy értelmet és célt adjon – mondta Gér András zsinati tanácsos a Reformátusok Szárszói Konferenciájának harmadik napján, a reggeli előadások nyitányaként.
A hitoktatás nem cél, hanem eszköz
A reggeli biblakörök utáni első előadást Ráczné Váradi Éva, a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója tartotta arról, hogyan neveljenek az iskolák egyházi szolgálatra. „A példamutatás nem az egyik útja a tanításnak, hanem az egyetlen útja” – idézte Albert Einsteint a pedagógus. – A gyerekek először tűzoltók és mozdonyvezetők szeretnének lenni, mert őket látják és felnéznek rájuk, majd amikor iskolások lesznek, akkor lehet, hogy tanítók, mert látják, milyen alapos a tanító néni – mondta Ráczné Váradi Éva, aki hangsúlyozta, hogy ezért nagyon fontos, hogy a lelkipásztor is jelen legyen mindennap az iskolai életben.
Oláh-Illés Anna, a Református Fiatalok Szövetségének (Refisz) elnöke bemutatta a szervezetüket, amelynek legfontosabb céljai között szerepel a fiatalok hitre jutásának segítése, amikor pedig már megtértek, akkor támogatják őket abban, hogy aktív, felelős tagjává váljanak a gyülekezetüknek, és fejlődjenek a szolgálat által. Szeretnének a Biblia üzenete alapján utat mutatni a mindennapok útvesztőiben, ahogy fogalmazott, a megtérés után is van élet, ezután is vannak kérdések a fiatalokban. – Jézus azt mondja magáról, hogy ő maga az élet. És az életben helye van a nevetésnek, a sportnak, a játékoknak, a kirándulásnak, ezért a programjaink nem nélkülözik a kacagást, a kikapcsolódást, de természetesen mindezt úgy tesszük, hogy Istenre figyelünk, az ő szavára és neki engedelmeskedünk – mondta a Refisz elnöke, aki úgy véli, a fiataloknak van igénye a minőségi időtöltésre és arra, hogy keresztyén fiatalok keresztyén fiatalokkal találkozzanak, és eszmét cseréljenek egymással.
A hitoktatás szerepe az egyházhoz való kötődés kialakításában címmel tartotta meg előadását Hajdúné Tóth Lívia lovasberényi iskolalelkész. Saját példáján mutatta be, hogyan szólította meg rajta, a kis, hittanra járó gyermeken keresztül Isten az egész családját. – Felhasznált engem eszközként, hogy a gyermeki lelkesedésemmel, a gyermeki szeretetemben, amivel Isten felé fordultam, azt otthon is kamatoztatni tudjam – mondta. Szerinte azt a fontos kérdést kell feltenni, hogy a gyermekek Krisztushoz való vezetésében a hitoktatás cél vagy eszköz. Úgy gondolja, rosszul fogjuk meg a problémát, ha az intézményeket hibáztatjuk azért, mert a gyerekek nem kerülnek elő a gyülekezetben a hittanórák után.
Sokszor a tanárt vádolják, hogy nem végez el olyan feladatokat, amiket amúgy a gyülekezetnek kellene – jelentette ki Hajdúné Tóth Lívia, és azt is hangsúlyozta, hogy a hitoktatás, amely mögött nem áll gyülekezet, nem lesz más, mint általánosabb művelődés. – Ha a gyereket nem éli élmény, ha nem éli át, hogy itt vele valami történik, amihez köze van, akkor az nem érték számára – mondta az iskolalelkész, majd hozzátette: – Ez front, ez kemény háború, azonnal szeretni, ölelni kell őket, ha megrohanják az embert az iskola kapujában. Épp ezért emelte ki az imádkozó háttér fontosságát, azaz hogy legyenek a gyülekezetben olyanok, akik imádkoznak érte, az intézményekért, a gyerekek megtéréséért. Nagyon fontosnak tartja, hogy „vidd el a templomot mindenkihez, és vigyél be mindenkit a templomba”, és itt a templom nemcsak helyet jelent, hanem szellemiséget és magát a gyülekezetet is. – A gyerekeknek a templomot otthonnak kell érezniük, a gyülekezet tagjainak pedig néha el kell mennie a gyerekekhez. A hitoktatás csak eszköz arra, hogy a gyermek a templomot otthonának érezze, és a gyülekezet tagjává váljon – mondta Hajdúné Tóth Lívia.
A hittudományi képzés útja
Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár A felsőoktatás egy különleges területe, a hittudományi képzés címmel tartott előadást, amelyben arról is beszélt, hogy a hittudományi képzések hogyan tudnak kovászként hatni a nemzetben az egyetemek révén.
Úgy véli, vállt vállnak vetve kell állnunk az értékvesztett világban a jövő reményét szolgáló egyetemeken. Az államtitkár szerint fontos, hogy „legyünk vonzóak, legyünk kreatívak, legyünk értéktartóak és értékformálóak, és teremtsük meg azt a közösséget, amely közösségre áhítozunk”.
Háromszázezer hallgatóból harmincezer egyházi fenntartású felsőoktatási intézményben tanul, közülük kilencezer református fenntartásúban – osztotta meg a jelenlegi adatokat Hankó Balázs. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban a minisztérium és a kormány igyekezett minden támogatást megadni ahhoz, hogy a hittudományi képzések betölthessék missziós küldetésüket.
Az előadáshoz Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke is hozzászólt, hangsúlyozva, hogy hosszú utat tett meg a hittudományi képzés az elmúlt évtizedekben, korábban ezeket nem nagyon tekintették egyenrangúnak a többi felsőoktatási képzéssel, és ez számtalan gyakorlati nehézséget is okozott. A püspök szerint mára ez sokat változott, de még mindig van mit tenni. Történelminek nevezte azt, hogy Illyefalván nemrég a lelkészképzések oktatói és a fenntartó egyházkerületek püspökei és főgondnokai együtt gondolkodtak a lelkészképzés reformjáról. A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) fontosságát is kiemelte, és megosztotta, hogy a KRE Pszichológiai Intézete hamarosan egy megújított épületbe költözhet be Budapest belső részén a mostani, külvárosi oktatási helyéről.
A lelkész legyen csapatkapitány
– A lelkésztől elvárják, hogy legyen polihisztor, és értsen mindenhez – mondta Csűrös András gyömrői lelkipásztor a harmadik nap Hogyan élnek a lelkipásztorok? Miért legyek lelkipásztor? címet viselő pódiumbeszélgetésen, ahol Bor Imre dunamelléki presbiteri főjegyzővel és Szabó Botond teológushallgatóval beszélgetett Volf-Nagy Tünde újságíró moderálása mellett. A gyömrői lelkipásztor rögtön hozzá is tette, hogy ő szeretné ezt a képet lerombolni, és azt hangsúlyozta, hogy a lelkésznek csapatjátékosnak kell lennie. Bor Imre ezt azzal egészítette ki, hogy nemcsak egyszerűen csapatjátékosnak kell lennie, hanem csapatkapitánynak, mert nem mondhat le a vezetésről. Ismernie kell az embereit, és a képességeik és az erősségeik szerint kell adnia nekik a feladatokat.
– Az elhívásban van egy emberi belátás, amikor elfogadjuk, hogy például van tehetségünk a beszédre, de ehhez mindig tartozik egy isteni hívás is, amit nehéz körbeírni, egyszerűen érezzük – mondta Szabó Botond teológushallgató. Csűrös András pedig arról beszélt, hogy időnként jó elővenni az emléket, hogy is történt az elhívás, mert vissza lehet nyúlni hozzá, amikor nehézség adódik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elhívás nem csak a lelkészek privilégiuma, mert az Isten rengeteg dologra hívhatja el az embert. Bor Imre hozzátette, hogy ő is kacérkodott a lelkészi hivatás gondolatával, de negyven feletti megtérőként és mérnökemberként máshol találta meg a szolgálatot, amit végezni tud. Presbiterként segíti a „kapitányt”, azaz a lelkészt.
Szabó Botond a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy óriási nyugalmat és békességet ad neki a tudat, hogy Isten nem az alkalmasakat hívja el, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy folyamatosan aktívnak kell lenni társadalmilag, és nincs olyan terület, amelyre Krisztus ne mondaná, hogy az övé. – Nem azért leszünk lelkészek, mert ez mennyire jó nekünk, hanem mert erre hívott el Isten – jelentette ki a teológushallgató.
Csűrös András egyebek mellett azt emelte ki, hogy a lelkipásztor ne törekedjen fenntartani a tökéletesség hamis látszatát, hanem koncentráljon Krisztus kegyelmére, és adja a legjobbat, amit tud, a feladatokba pedig a gyülekezetet is vonja be. Azt is kiemelte, hogy közéletről – ami nem egyenlő a pártpolitikával – beszélni fontos, de mindent a Krisztus szerinti mérlegre kell rakni: nem véleményt kell formálni, hanem Igét kell hirdetni. – Csak úgy nem fog megjelenni egy generáció a templomban – mondta a gyömrői lelkipásztor, majd úgy folytatta: – Építsetek játszóteret a templomkertben! A túlzott elvárások nehezítik a lelkész életét, és sokszor elfáradhat, mert nincs szünet a szolgálatában, amellett az is, hogy sokat kap belőle. Összességében szerinte lelkipásztornak lenni egy nagy kaland Krisztussal, amihez néha nagy terhek is járulnak, de óriási ajándék, hogy Isten Igéjével mélyen foglalkozhat az ember, és minden napja változatos.
– „A hit magánügy”, mondják, de ne higgyük ezt el, Krisztusnál nyíltabb, társadalmibb téma ugyanis nincsen – mondta Bor Imre a pódiumbeszélgetésen. Azt is hangsúlyozta, hogy egy vezető magányossága a lelkész esetében sem feloldható, mert a végén a döntéseket neki kell meghoznia, de neki ott van Krisztus, így teljesen egyedül sosem marad. – A gyülekezet és a lelkész kapcsolatában fontos, hogy megtanulják a másikban azt szeretni, aki, nem pedig azt, akit szeretnék, hogy legyen – mondta a presbiteri főjegyző, és elmondta, hogy szerinte a jó lelkészválasztás olyan, hogy a gyülekezet „szerelmes” lesz a lelkészbe, akit meghív, de később megtanulnak együtt élni, elhordozni egymás gyengeségeit.
Hamis és valós bevehetetlenség
A napi igehirdetésben Molnár Ambrus balassagyarmati lelkipásztor a Jelenések könyvének harmadik részének első hat verse alapján a szárdiszi gyülekezetről beszélt. – A város vesztét a bevehetetlenség téves képzete okozta – mondta a lelkipásztor, és emlékeztetett, hogy ami megtörtént a hegytetőn épült várossal, az megtörtént a benne élő gyülekezettel. Figyelmeztetett: a Szentírásban foglaltakra érdemes odafigyelni, ha nemcsak közösségként, hanem egyházként szeretnénk működni.
– Amikor biztonságban érezzük magunkat, akkor hajlamosak vagyunk hátradőlni, de a Biblia tana egy olyan világról beszél nekünk, amelyben sosem vagyunk biztonságban olyan értelemben, hogy mindenhol van bűn, ami veszélyeztet minket – emlékeztette a megjelenteket Molnár Ambrus. Szerinte ha megnézzük, hogy most milyen világban élünk, akkor azt látjuk, hogy sokszor napjaink emberének szintén a bevehetetlenség tévképzete van ott az életében. Egy olyan világban élünk, ahol szinte semminek nincs jelentősége, mindegy, hogy hogyan gondolkodunk az emberről, a férfiről, a nőről, a nemzetekről, a kultúrákról, a hitekről, a vallásokról, bennünket már nem érhet baj, mert mi már olyan magasságokban vagyunk, olyan magasságokba emelkedtünk, küzdöttük fel magunkat – mondta a lelkipásztor. Kiemelte: hogyha az egyház elveszti a teológiai látását, hogyha megszűnik az evangéliumi aktivitás, elveszti a felelősségérzetét azok iránt, akik nem ismerik Istent, vagy éppenséggel hadakoznak Istennel, akkor az az egyház már nem akar semmit a világtól, nem teljesíti a prófétai küldetést. Épp ezért a lelkipásztor szerint vállalni kell a konfrontációt, ha az az evangéliumért van. – A hit nem magánügy – szögezte le Molnár Ambrus, és emlékeztetett: – Az Istennek nemcsak otthon van igaza vagy a templomban, hanem Istennek igaza van az utcasarkon, az utcán, politikai közegben, a kórházban, mindenhol, az Isten igazsága objektív igazság. Az igazi bevehetetlenség nem más, mint Jézus Krisztusnak a láthatatlan egyháza, amelyen a pokol kapui sem vesznek diadalmat – mondta a lelkipásztor az igehirdetésben.
A nap zárásaként Jókay Károly, a Jókay Alapítvány alapítója tett hitvallást. Elmondta, hogy őt a hála vezette el a mindennapi élő hithez, és minden imádságát a hálával kezdi: elsorolja, mikért mond köszönetet az Úristennek. Mesélt számos református felmenőjéről, családja külföldre meneküléséről, és elmondta, hogy mikor a rendszerváltás után Magyarországra jöhetett, természetes volt számára, hogy segítse a magyarságot, mert belé nevelték, hogy ott segítse ezt a nemzetet, ahol tudja. A hitében lassan lett egyre biztosabb, egy ideig nem mert róla beszélni mások előtt, nem hirdette a szakmai környezetében sem. Nagyjából mostanra jutott el oda, hogy kimondja: bűnös, saját lelki, testi gyengeségeivel kínlódó, földönfutó református vagyok, akiben most is maradt néhány kétely. A kételyei elmondása szerinte arra vonatkozik, hogy ha a sorsa rosszabbra fordul, akkor is hálás tud-e majd lenni. Mindenesetre igyekszik megfogadni a kapott tanácsot, hogy ne aggodalmaskodjon annyit.
„A parókiák bástyák”
Felvidéken az egyház a magyar kultúra őrzője is – erről Géresi Róbert püspök beszélt a Reformátusok Szárszói Konferenciájának második napján. A megjelentek a gyülekezetek és a gyülekezeti tagok feladataival is megismerkedhettek, és az előadások mellett bibliakörökben és kiscsoportos beszélgetéseken is részt vehettek.