Debrecen Város Díszpolgára lett Fekete Károly püspök

Díszpolgári címet kapott augusztus 20-án Debrecentől Fekete Károly tiszántúli püspök. Az elismerést Papp László polgármester adta át.

Debrecen Város Díszpolgára kitüntető cím adományozásával a közgyűlés azok iránti nagyrabecsülését mutatja, akik példamutatóan munkálkodnak a város és annak lakossága érdekében. A díjjal ismerik el azok életművét, akik maradandót alkottak, és ezzel hozzájárultak Debrecen szellemi és anyagi gyarapodásához, illetve tovább erősítették a város nemzetközi hírnevét. Idén Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is megkapta az elismerést, amelyet ugyan hagyományosan Debrecen városi napján, április 11-én adnak át, ám erre idén a járványhelyzet miatt nem volt mód.

COD_3007.jpg

Fotó: DMJV

Dr. Fekete Károly 1982-ben, zenei tanulmányait követően iratkozott be a Debreceni Református Teológiai Akadémiára. Diplomájának kézhez vétele után a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközségben végzett segédlelkészi, később beosztott lelkészi szolgálatot. Már ekkor bekapcsolódott a Teológiai Akadémia munkájába: előbb gyakornokként, majd tanársegédként a Rendszeres Teológiai Tanszék oktatója volt. 1992-től főállású adjunktusként folytatta a munkát. Ugyanebben az évben szentelték lelkésszé. 1997 és 2005 között a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora és a Debreceni Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke volt. Eközben a MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának tudományos titkári tisztét is betöltötte. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának 2003 és 2008 között, valamint 2015-től máig rendes tagja. A Tiszántúli Református Egyházkerület 2014-ben választotta meg az egyházkerület püspökévé. Sokat tett a helyi ökumenikus kapcsolatok kibontakoztatásáért. Szervezője és tevékeny résztvevője volt a reformáció elindulásának 500., valamint a Magyarországi Református Egyház létrejöttének 450. évfordulója alkalmából szervezett helyi jubileumi rendezvényeknek.

A Debrecen Televízió kisfilmjét Fekete Károlyról ide kattintva nézheti meg.