A tanítás lelki ügy, a szív legalább annyi szerepet kap benne, mint a ráció – vallja a hivatását szenvedélyes szeretettel művelő, többszörösen kitüntetett tehetséggondozó mesterpedagógus, Tófalusi Péter, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának fizikatanára. Sikerkovács: természettudományos szakemberek nemzedékeinek nevelője.
Heves vármegyéből származik. Milyen szálak kötik a kálvinista Rómához? Mit tart szellemileg vonzónak benne? Mi tartja negyedszázada a katolikus oktatót Szabó Magda híres református iskolájában?
Egerben születtem, Debrecenben ismertem meg feleségemet, két gyermekünk édesanyját, ide nősültem. A várossal való viszonyomat a családi kötődések mellett több ezer tanítvány oktatása, nevelése, megismerése jótékonyan befolyásolta, mindennapos ténykedéseimet, érzéseimet barátságossá tette, színesítette. A kálvinista Rómából valódi példaképeket is érdemes választani. Programgazdagsága mindig elbűvölt. Számomra örökös kulturális főváros és természettudományos paradicsom. Lenyűgöző élmény például az Agóra Tudományos Élményközpont interaktív természettudományos játszóháza, amely városi programok színesítésére nemegyszer kitelepül különböző pontokra. Debrecenbe költözésünk után egy ideig óraadóként tanítottam katolikus iskolában is, és valóban csaknem negyedszázada vagyok a Dóczy tanára. Mindkét helyen jó érzésű, jó családi hátterű, motivált gyerekekkel találkoztam. A tanítás lelki ügy – a szív legalább annyi szerepet kap benne, mint a ráció. Az évtizedek alatt megannyi nemesítő emberi, szakmai kapcsolódással lettem itt gazdagabb. A Dóczyból tapasztalataim szerint nemcsak erőt, de ihletet is lehet meríteni. Rengeteg értékes diák végez nálunk.
Számos tanítványa ért el kiemelkedő eredményeket országos és nemzetközi fizikaversenyeken. Kérem, említsen néhány nevet azok közül, akikre különösen büszke!
Büszkeséggel tölt el, hogy csak a Dóczyból tizenhét OKTV-döntőst és tíz – fizikai és csillagászati – diákolimpikont, valamint a KöMaL (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok) fizikai pontversenyeire csaknem száz díjazottat neveltem ki. Eredményeikkel méltán öregbítették iskolánk, sőt a város, a régió hírnevét is. Nyíri Dávid és Csathó Botond is kétszer jutott be az OKTV döntőjébe: előbbi elméleti matematikus, utóbbi villamosmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) oktatója. OKTV-döntős volt Békési Ábel is, most az említett régi diákom, Csathó Botond tanítványa a BME-n… Szolnoki Lénárd kétszeres nemzetközi fizikai diákolimpikon – bronz- és ezüstérmes –, az OKTV kétszeres döntőse, egyszer győztese is, az Eötvös-versenyt is megnyerte, ma fizikus. Elek Péter háromszoros OKTV-döntős, ő is nyert Eötvös-versenyt, kétszeres bronzérmes diákolimpikon, ma az ELTE fizikushallgatója. Kertész Balázs kétszeres OKTV-döntős, az Eötvös-verseny ezüstérmese, a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpia háromszoros résztvevője, egyszeres fizikai diákolimpikon. Kétszeres OKTV-döntős Bartók Imre, a BME hallgatója, és egyszeres döntős Csire Roland, ma a Debreceni Egyetem (DE) diákja. Hadd említsem még fiamat, Tófalusi Ádámot: kétszeres OKTV-döntős, az Eötvös-versenyen dicséretben részesült, a csillagászati olimpia kétszeres résztvevője, dicsérettel, ma a müncheni egyetem fizikushallgatója.
Kitüntetések sorával ismerték el tanári, tehetséggondozó tevékenységét. Melyek töltik el a legnagyobb elégedettséggel? Mennyiben erősíti a munkájába vetett hitét egy-egy ilyen megbecsülés?
A tanításban a nagy elkötelezettség számomra mindig a tehetséggondozás volt. A több talentummal megáldott és kiemelkedően szorgalmas diákjaim eredményei természetesen engem is motiválnak, új erőt adnak a munkámhoz, feltöltik a szeretet- és energiaraktáraimat. A külső elismerések egyben bizonyítékai az elvégzett oktatási-nevelési és tehetséggondozási pedagógiai munkámnak, s megerősítik bennem: a fizika is méltó helyre kerülhet a tantárgyak palettáján. Mindig hálás vagyok Istennek azért, hogy a diákokkal közös erőfeszítéseinket siker koronázza. Az országos átlagot messze meghaladó számban érettségiznek diákjaim fizikából közép- és emelt szinten, és választanak e tárggyal összefüggő életpályát. Utóbbi eredményeimet a BME Pro Progressio tanári ösztöndíjjal ismerte el. Az Ericsson-díj mellett a MOL Mester-M díjra vagyok a legbüszkébb: utóbbira egyetemista tanítványaim terjesztettek fel.
Az elmondottakból is érezhető: a foglalkozás a kiemelkedő képességűekkel messze nem csak versenyre készítés. Kérem, avassa be az olvasókat a tehetség kiválasztásának, gondozásának műhelytitkaiba!
A versenyen vagy sikerül elérni a kitűzött célt, vagy nem, a tehetséggondozás ennél valóban jóval több. Komplex tevékenység, nincs benne szünet, csak elköteleződés és lelkesedés a többlettudás eléréséért. Az első – feltáró-elemző – feladatom a tehetségazonosítás: miképp találok rá minél többükre. Folyamatosan figyelem a tehetségígéretet. Élek a dúsítás módszerével: a gyerek azt a tananyagot meghaladó többletet kapja, amely szükséges a tehetsége kibontakozásához, személyre szabva is. Differenciáltan oktatok. Több diákomat a gyorsítás módszerével, „előre tanítom”, egyéni fejlesztéssel – így vizsgázhat a 10. évfolyam anyagából, indulhat az OKTV-n a 11. évfolyamosok mezőnyében (volt, aki így lett tizedikesként OKTV-döntős). Alap, hogy személyre szabottan bánok velük, és minél több újat, izgalmasat igyekszem nyújtani nekik. Lényeges, hogy szinte mindig elérhető legyek számukra. Leülhetnek velem szemben a menzán, hozhatják a füzetüket, mondhatják a problémájukat. Tehetséggondozás közben a tanári szerep átértékelődik. És miközben tanítok, tanulok is (tanulom magamat). A többlettudást személyes példaadással próbálom beléjük plántálni. A tehetséggondozás teljes embert kíván. Eredményességéhez nem elég a rutin, szükséges az önképzés is. De nem feltétlenül a siker a fő cél, hanem hogy ez örömöt szerezzen a gyereknek: személyisége fejlődjön, teljesedjen. Jó, ha okosabbá és nagyobb tudásúvá válik, de az a lényeg, hogy mindez boldogítsa. Meghatározó a közösen végzett munka öröme is mindnyájunk számára.
Lélekemelő tevékenység is tehát a képességek kibontakoztatása. S benne az oktatással szinte észrevehetetlenül összekapcsolódik a nevelés…
Nemcsak én áldozok a diákjaimért, hanem ők is értem és egymásért! Nagyszerű érés ezt tapasztalni. Profi módon megy a tudásmegosztás: én csak az ismeretek egyik forrása vagyok. A felsőbb éves nálunk örömmel adja át a többlettudását a fiatalabbnak. Csoda, ahogy a kis kezdő egy hosszú folyamat végére felülmúlhatja a mesterét… E nem könnyű, de boldogító folyamat minden pillanata élmény. Felemelő, ha az ember a képességeinek határait feszegeti, és ezt egy másikkal, a rábízott diákkal folytonos együttműködésben teszi. Valóban lélekemelő, és visszahat rám, erősít a gyerekek többletértékhez jutása, hálájuk. Nemrég egy korábbi diákom – doktorált fizikus – a DE Szilárdtestfizikai Tanszékén beavatott a kutatómunkájába. Ez hasonló élmény volt, mint amikor Ádám fiam a négy Galilei-holdat mutatta meg a csillagászati olimpia döntőjén nyert Newton-távcsövével…
Utalt a folytonos szakmai megújulás igényére. Hogyan követi az újdonságokat?
Szeretek a diákokkal együtt gondolkodva versenyfeladatokat megoldani, velük együtt kísérletezni. Ez már magában hordozza a továbblépés lehetőségét. A versenyekre szinte mindig elkísérem a diákjaimat, sokat tanulok a visszajelzéseikből, a kötetlen beszélgetésekből, értékeléseikből, elszólásaikból. A megméretések megmutatják, helyes-e az irány. Olyan helyekre is elviszem őket, ahol ugyancsak fejlődhetnek: a DE Fizikai Intézetébe, az Agórába vagy a KöMaL ankétjára. A tehetséggondozás teljes embert kíván, szükséges hozzá az önképzés is. Igyekszem lépést tartani a tudomány fejlődésével, új módszerek alkalmazásával, és mindezt beépíteni az oktatásba. Jó kapcsolatot ápolok a DE Kísérleti Fizikai Tanszékével.
Tudjuk: nem csak a tárgyából kiemelkedő képességű diákok kedvelik az óráit, személyiségét, csodálkoznak rá a fizikára. Összefoglalná röviden a tanári ars poeticáját?
„A tudomány csodálkozással kezdődik” – fogalmaz Arisztotelész. Szerintem azzal is folytatódjon. Ezért a tárgyam megkedveltetéséért mindent be kell vetnem: motivációs kísérleteket bemutatni a diákoknak, nem várt kimenetelű problémákat, meghökkentő gondolatmeneteket vázolni. S mindezt empátiával és szeretettel fűszerezve tárni elébük. Az igazi törődést, a szívből jövő hiteles tudás- és értékközvetítést érzik, el- és befogadják. Vallom: „bonis bona discere” (’jótól jót tanulni’). Tiszteld a kezdőt, mert bármi lehet belőle… Tanítás közben tanulom magamat legjobban – így megújulhatok, javulhatok, el nem avulhatok… Hiszem: a tanítás élmény, több lehetek általa. Mindig törekedtem arra, minél több diákot nyerjek meg a fizika ügyének, érezzék, a világ érdekes, és átéljék a teremtett világ harmóniáját. Hiszek abban – Moldova György után szabadon –: „akit a fizika füstje megcsapott”, azt egész életre szóló hatás éri, ám hogy ilyen élményekhez segítsük jutni a tanítványokat, ahhoz becsülni, szeretni kell őket és a tantárgyat egyaránt.
Az iskola falain kívül is népszerűsíti a fizikát. Országszerte, sőt külföldiek is megismerték különleges kísérleti műhelyét, a Dóczyban hosszú évekig működő Varázskuckót. Mintha egy mai Öveges Józsefet látna, aki megtekinti a kísérleteit…
A Varázskuckó interaktív tudományos játszóház munkatársaként rengeteg fizikai kísérleti bemutatót szerveztem, tartottam: országos fizikatanári ankéton, külföldi vendégeknek vagy éppen kistelepülések tanulóinak. Sajnos évtizede megszűnt a fenntartó alapítvány, a műhely bezárt. De a kísérletek folytatódtak, az iskolán kívüli – más intézmények diákjait, tanárait és az érdeklődő kívülállókat is megszólító – tudásmegosztás részeként is. Vezettem kísérletet kollégáknak (például Szatmárnémetiben, Hódmezővásárhelyen, az egyetem Fizikai Intézetében) és a nagyközönségnek, például gyereknapon, városi diáknapon a Debreceni Református Kollégium emlékkertjében és a város főterén. Ugyanitt az Alkotmányozó Zsinat ünnepén, 2009-ben tartottam kísérleti bemutatót. Igyekeztem népszerűsíteni a fizikát a Pax TV-ben és a nyíregyházi tévében, a Kelet-Magyarország lapban. Tanárok továbbképzésein gyakran előadok. Különleges élményem volt, hogy felkértek, vezessem a CERN (Közép-Európai Részecskefizikai Kutatóintézet) meyrini campusán a Torricelli híres történelmi kísérletét megismétlő munkacsoportot. Megtisztelő, hogy e tanévtől részt veszek a Református Tehetséggondozó Alapítvány programjában: fejlesztem az ország különböző református iskoláiból érkező, válogatott diákok tudását. A DE Természettudományi Kara dékánjának felkérésére évek óta készítem fel emelt szintű érettségire a diákokat.
Egy családos ember miképp egyezteti össze a napi bokros tanári teendőit az ugyancsak időigényes tehetséggondozással, széles körű tudásmegosztással?
A tehetséggondozó munka sok odaszánást, lemondást, időt és energiát igényel, de megéri, mert kölcsönösen örömöt adó, hasznos küldetés. Feltétlenül kiemelendő a feleségem segítő szerepe: ő teremti meg a biztonságot adó, gondoskodó családi hátteret. Az ő szüntelen támogatásával tudok egyensúlyt teremteni a feladataim között.
Tófalusi Péter 1962-ben született Egerben. 1990-ben fizika szakos középiskolai tanárként diplomázott az Eötvös-egyetemen. 2006-ban pedagógus-szakvizsgát tett a kísérleti fizika szakirányon. 2001 óta a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának tanára. Ericsson-díjas (2004), Vermes Miklós-díjas (2005). 2008-ban megkapta az Év Felkészítő Tanára díjat. További elismerései: Jedlik Ányos-díj (2010), MOL Mester-M díj (2011), a BME Pro Progressio tanári ösztöndíja (2011), Bonis Bona díj – a nemzet tehetségeiért (2013), Németh László-díj (2017), a Református Köznevelésért Elismerő Oklevél (2018).
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!