Diakóniából jeles

– Békés megyét nem lehet a Nyírséggel, Szatmárral vagy Hajdú-Biharral összehasonlítani, teljesen más vidék – mondja Demeter Ottó, miután leülünk beszélgetni a Zsadányi Református Diakóniai Központ vezetője, Demeter Ottóné Zsuzsa irodájában. – Itt, Békésben a korábbi egyházi kötődés, a tradíció elmúlóban van. 2003-ban kerültünk Zsadányba, addigra ez már csak néhány családban volt meg, köztük a jelenlegi főgondnokunkéban, Polgári Józsefében. A legtöbben teljesen eltávolodtak az egyháztól, vasárnaponként már csak tízen-tizenöten ültek a padokban – vázolja a kezdeteket a lelkipásztor.

Demeter Ottó és felesége lendületes gyülekezeti munkába kezdett, már amennyire ezt családi állapotuk megengedte. – Közvetlenül első gyerekünk születése előtt kerültünk ide, ráadásul akkor tettem le a „nagy papi” vizsgát. Kiköltöztünk, és két hétre rá megszületett az első gyermekünk, Sanyika, aki ma már a debreceni teológia hallgatója – mondja Zsuzsa. – Nem volt tervünk vagy stratégiánk a gyülekezetépítésre – vallja meg a lelkipásztor, mégis vasárnaponként hétről hétre egyre többen ültek az ötszáz fős templom padjaiban.

– Gyülekezetet építeni egyetlen lelkész sem tud, csak mindenki szeretne – veti közbe Demeter Ottó, akit 2020-ban esperesévé választott a Békési Református Egyházmegye. – Ezt csak az Úristen tudja megtenni, az ő kegyelméből. Az már persze rajtunk múlik, mi milyen áldozatot hozunk meg ezért, mennyire tud bennünket felhasználni az Úristen erre a szolgálatra, az evangélium hirdetésére. Ha engedjük neki, ha tudja általunk végezni az ő tervét, akkor menni fog – állítja Demeter Ottó. Mosolyogva hozzátesz egy hasonlatot: – Amíg nem volt gyermekem, mindent tudtam a gyereknevelésről, de miután megszülettek… Most már nem adok senkinek tanácsot arról, hogyan kell gyereket nevelni. Ugyanígy vagyok a gyülekezetépítéssel is. Amikor a teológiáról kikerültünk, mindent tudtunk a gyülekezetépítésről. Amikor itt elkezdtük a munkát, akkor már semmit.

– Nem gondolkodtunk a dolgokon, úgy fogalmaznám meg inkább, hogy mi együtt éltünk a faluval. A mai napig így van – teszi hozzá a felesége.

A gyülekezetépítéshez sokszor nem várt eszközöket ad Isten, Zsadányban sem volt ez másként. – Kinyitottuk a parókia kapuját, összeszedtem a gyerekeket, akik itt lófráltak az utcán. A feleségem egyik kezében Sanyika, a másikban a palacsintasütő, és készültek a palacsinták. Hogyan jöttek volna be másként? Utána szeptemberben, amikor mentem hittant szervezni az iskolába, már tudták, hogy én vagyok a palacsintás pap.

Demeter Ottóné Zsuzsa is emlékszik, hogy sokat „faluztak” a gyermekeikkel.

– Lajos bácsi, a főgondnokunk nagyapja reggelente kint állt a kapujában és várta, hogy megérkezzünk a karon ülő Sanyikával. S amíg én a boltban voltam és beszélgettem az emberekkel, addig Lajos bácsi vigyázott Sanyira, megmutatta neki a gazdaságot. Nem zárkóztunk be a parókiára, kimentünk az emberek közé – mondja. – Azt tapasztaltuk, hogy az emberek valóban várják Isten fiainak megjelenését, ahogy a kedvességet, a jóindulatot és az odafigyelést is.

A zsadányi szolgálat első három évében a gyülekezet megerősödött. Polgári József főgondnok szerint a lelkész házaspár ambíciója, lendületessége és tettrekészsége egyre többeket vonzott a gyülekezetbe, köztük fiatalokat és aktív korú felnőtteket is. – Vonzó volt a tenni akarásuk – mondja elismerőleg a presbitérium vezetője.

A Zsadányi Református Egyházközség első diakóniai feladatára 2006-ban talált rá, ekkor kezdődött el a támogató szolgálat, amely akkor még nemcsak a súlyos fogyatékossággal élők megsegítését jelentette, hanem azoknak is igyekezett segítő kezet nyújtani, akik a mozgásukban korlátozottak. – Ez volt az első lehetőségünk, amelyet megvalósíthattunk. Hét környező településről vittük a betegeket a számukra megfelelő ellátást nyújtó intézményekbe, Békésre, Vésztőre, a szolgálat akkor négy főnek nyújtott munkát – mondja Demeter Ottóné Zsuzsa. A gyülekezet intézményeiben a mai napig arra törekednek, hogy helybéli és elsősorban a gyülekezethez közel álló személyeknek tudjanak munkát adni, ma már több mint száznak.

A diakóniai központ vezetője kiemeli, hogy a zsadányi önkormányzat már az első években és azóta is partner volt mindabban, amit az egyházközség meg szeretett volna valósítani. A támogató szolgálatot is úgy tudták elindítani, hogy a falu adta hozzá a buszt, amelyet később meg is vásárolt a gyülekezet. Az évek múlásával egyre jobban kibővült a diakóniai szolgálat köre: elkezdődött a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, majd 2009-ben a családok átmeneti otthona is.

A lelkipásztor asszony őszintén elmondja, hogy ők tulajdonképpen nem akartak intézményeket. – Az Alföldre sem akartunk jönni – veti közbe a férje. – De az Úristen így rendelte. Éreztük, hogy bármerre indulnánk, nem az történik, amit mi szeretnénk, hanem az, amit az Úr megenged – veszi vissza a szót a nagytiszteletű asszony.

Zsadányban ebben az időszakban működött önkormányzati fenntartású idősotthon, amelynek nagy apartmanjait inkább a tehetősebb réteg tudta igénybe venni. A református presbitérium viszont úgy látta, szükség lenne intézményre azok részére is, akik a magasabb árakat nem engedhetik meg maguknak.

Ekkor még az önkormányzat tulajdonában volt az egyházközség régi iskolaépülete, amelyben – hasonlóan annyi más református intézményhez – egészen 1948 őszéig, az államosításig folyt a protestáns szellemű oktatás. A falu nemcsak átadta az épületet használatra, segítséget nyújtott a felújításához is, az egyházközségnek csak az alapanyagot kellett biztosítani az építkezéshez. Ezt teljesen önerőből, gyülekezeti adományokból sikerült előteremteni, de elkélt még a kétkezi munka is a brigád mellett.

– A presbiter testvérek tették le a laminált parkettát, Pántya Imréné Edit szerezte be az összes szanitert és szerelvényt, mi az asszonyokkal függönyt varrtunk, takarítottunk – beszél az egész gyülekezetet megmozgató munkáról Demeter Ottóné Zsuzsa.

Az idősek átmeneti otthonát 2007-ben nyitották meg, tizenöt férőhelye azonnal betelt. S bár pár évvel később, 2011-ben a gyülekezet átvette az önkormányzati idősotthon fenntartását is, a két intézmény sokáig párhuzamosan működött, csak 2021-ben vonták össze őket – ennek megvolt az oka. – A miénk felszereltségében, infrastruktúrájában meg sem közelítette a másikat, de olyan lelkiség uralkodott itt, hogy a lakók csak úgy hívták: mennyország. Az egyik reggel késtem tíz percet a reggeli áhítatról, mire odaértem, az egyik munkatársunk már felolvasta a napi Igét a Bibliából, az idősek pedig énekeltek – emlékszik vissza a lelkipásztor asszony.

Az épületet végül megvették az önkormányzattól, most, az idősotthonok összevonása után a diakóniai központ működik benne.

Tizenegy évvel ezelőtt újabb intézménnyel gyarapodott az egyházközség.

– Nagy álmom volt, sokat imádkoztam azért, hogy az iskola visszakerüljön a helyére, legalábbis fenntartói szempontból. Az államosításig Zsadányban csak református iskola működött, Istennek hála, 2012-ben újra megkaptuk a lehetőséget arra, hogy a helyi közoktatás az egyház fenntartásában legyen. Az átvétel zökkenőmentes volt. A fenntartóváltást a szülők kezdeményezték, de a teljes pedagógusi kar is támogatta, akkor már közülük többen aktív tagjai voltak a gyülekezetnek – mondja az esperes.

Felidézi, hogy ideérkezésükkor húsz hittanossal kezdődött el a tanév, 2011-re százhúszan lettek, ez az akkori tanulói létszám mintegy nyolcvan százalékát jelentette. – Táblát sem kellett cserélnünk, hálával tartozunk Istennek, amiért nem kellett megvívnunk azokat a harcokat, amelyekkel sok átvett iskolában küzdenek.

– Jelenleg 196 tanulónk van – mondja Polgári József, aki nemcsak a gyülekezet gondnoka, hanem az iskola igazgatója is egyben. Büszkeséggel tölti el, hogy a visszavétel óta több mint húsz gyermek választotta a továbbtanulás következő állomásának a Debreceni Református Kollégiumot. – Ha egy ezerhatszáz fős falu kis iskolájából mi el tudunk küldeni húszat a református gimnáziumba, akkor mennyit tudnának küldeni a nagyobb, városi református iskolák? – teszi fel a költői kérdést Demeter Ottó, aki szerint ezért meg is kell küzdeni. – Főleg Zsadányban, ahol a családoknak nincs tradicionális kötődésük az egyházhoz, mint Szatmárban, ahol az apa meg a nagypapa presbiter volt, a gyerek meg értelmes, így természetesen a refibe küldték. Nálunk pedig a szülők időnként döbbenten néznek, amikor a gyermekük hazamegy az iskolából és bejelenti, hogy ő a refibe szeretne menni – fűzi hozzá a lelkész.

Az iskola visszavétele előtti évben a gyülekezet családi napközit is alapított, hogy a diakóniai szolgálatban dolgozóknak ne azon kelljen aggódniuk, mihez kezdjenek a kicsinyeikkel. Délelőtt a bölcsődés korosztályt, délután az iskolásokat fogadták a szakképzett nevelők. A napközi hat évig működött, majd családi bölcsődévé alakult, ahová jelenleg huszonnyolc kisgyermek jár.

Már az iskola hazatérése előtt is minden évben szerveztek nyári alkalmakat a hittanos gyermekeknek, de a gyülekezeti táboroztatás utána indult csak be igazán. – Azóta is minden évben tartunk nyári bibliahetet a gyerekeknek Fonyban, a gyülekezet táborában. Külön az alsósoknak, külön a felsősöknek, sőt az alsósoknak kettőt, mert olyan sokan vannak, de visszük őket Örökség táborba is – mondja Polgári József. – Volt olyan évünk, hogy szinte egész nyáron gyermekfoglalkozásokat tartottunk – újságolja Demeter Ottó, aki szerint fontos, hogy a gyerekeket kimozdítsák a faluból, hogy utazzanak, megismerjék az országot, ezt pedig napközis táborokkal nem lehet megtenni. – Bár a Covid óta nem, de előtte minden évben szerveztünk kézműves-foglalkozást is, igaz, az is bejáró jellegű volt – teszi hozzá Demeter Ottóné Zsuzsa. A gyerekeket a gyülekezet saját buszával szállítják a helyszínre, sokat spórolva így az útiköltségen.

De jut elvonulási, kirándulási lehetőség a gyülekezet nagyjainak is, ezek is rendszeresek. Legutóbb például Erdélyben töltöttek el egy hetet, de volt olyan többgenerációs családi táboruk is a Balatonon, ahol százötvenen voltak.

Két évvel ezelőtt újabb nagy változás következett be a zsadányi gyülekezet amúgy sem unalmas életében: lelkipásztorukat a Békési Református Egyházmegye esperesévé választották. Demeter Ottó eleinte úgy tapasztalta, a gyülekezet örül és büszke arra, hogy esperesnek jelölték, és az egyházmegyei lelkészközösség meg is választotta.

– De mindez a Covid alatt történt, nagy változást nem tapasztalhattak. Azután megszűnt a vírushelyzet, a teendőim megsokszorozódtak, ráadásul szerettem volna minél jobban megismerni az egyházmegye gyülekezeteit, problémáikat, megoldást találni rájuk, segíteni. Ez pedig elvette az időt és az energiát a saját gyülekezetemtől – ismeri el.

Azóta kompromisszumos megoldásként vasárnap délelőtt nem vállal esperesi szolgálatot, az Úr napján mindig Zsadányban hirdeti az Igét. Így tesz majd szeptember 17-én is, amikor nemcsak a falu reformátusai, hanem az egész ország hallhatja őt, azon a vasárnapon a Kossuth rádió közvetíti ugyanis az istentiszteletet Zsadányból.