A digitális világ nem jelent egyet a hagyományok elhalványulásával, sőt, olykor hozzájárul a kis közösségek lelki fejlődéséhez is. Ezt segíti a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának egyik legújabb kezdeményezése is, amely egy interneten elérhető, QR-kódos imasétát takar. Sándor Gabriella kisoroszi lelkipásztornak nagyon megtetszett a koncepció, és három településen – Kisorosziban, Dunavecsén és Kunszentmiklóson – ki is tette a plakátokat. Vele beszélgettünk az „utcán heverő evangéliumról”.
A lelkipásztor asszony szerint ez egy fantasztikus eszköz lehet arra, hogy kis településeken megszólítsuk azokat, akik nem járnak minden vasárnap templomba, karácsonykor sem biztos, de van bennük nyitottság Jézus Krisztusra. A hívő, vallásukat gyakorló családoknak pedig ez egy izgalmas adventi lehetőség az elcsendesedésre, a befelé fordulásra, az elmélyülésre. Sándor Gabriella úgy véli, az egész ünnepből kiszorul a „főszereplő”, az, akiről szólnia kellene ezeknek a napoknak. A QR-kódos megoldás modern eszköz arra, hogy újra Jézus Krisztus kerüljön a középpontba.
Az Adventi imasétának elnevezett projekt egyaránt szól felnőtteknek és gyerekeknek. A felnőtteknek hét darab QR-kódot készítettek, amelyeket A4-es laminált plakát formájában tettek ki a templom környékére. Az idősebbeknek a kép mellett egy leírás is található arról, hogyan tudnak részt venni a digitális sétán. A lelkésznő elmondta, hogy a felnőtteknek szóló tartalmak olyan témákat járnak végig, mint a böjt, Isten emberkeresése vagy a biblikus ajándékozás, és az alatta hallható zene az érzelmi hangulatot is megalapozza. Bevallása szerint elég hosszúak ezek a hanganyagok, viszont később ismét megnyitható a link, így akár otthon, nyugalmas körülmények között is meghallgathatjuk azokat. A fiatalabbaknak szóló imaséta hasonlóan öt darab laminált QR-kódból áll, és egy szamár szemszögéből meséli el Jézus születésének történetét. Ezeket arany színű szalaggal rögzítették a kerítésekre, így odavonzza a tekintetet és figyelemfelkeltő. A gyerekeknek egy hangjátékot készítettek, amely segíthet az ünnepi átszellemülésben.
A lelkésznő nem tudta számszerűsíteni, mennyien állnak meg ezeknél a plakátoknál, de a legutóbb látott egy idősebb hölgyet, aki bár végigolvasta a kiírást, látszólag nem biztos, hogy tudta, mit tegyen a QR-kóddal. Sándor Gabriella mindenesetre meg van róla győződve, hogy az egyházi közösségen belül bátorítani fogják a fiatalokat nem csupán a nekik szóló részletek meghallgatására, de arra is, hogy segítsék idősebb rokonaikat, ismerőseiket.
A lelkésznő fontosnak tartotta megemlíteni, hogy egy lelkészeknek szóló hírlevélben értesült a lehetőségről, amelyet csak kinyomtatni, laminálni és kihelyezni kellett. A Villanypásztor nevű, belső lelkészi platform ilyen és hasonló segédanyagokkal igyekszik segíteni a lelkipásztori szolgálatot. Egyelőre kétszázhúsz lelkész vesz részt ebben az együttműködésben, de jövőre minden lelkész számára elérhető lesz ez a fajta támogatás az intranetes felületen. A lelkipásztorok hetente kapnak különféle segítő anyagokat, képmeditációt, riportot, igehirdetés-vázlatot, foglalkozástippeket a missziói szolgálat intranet-munkacsoportja jóvoltából. A QR-kódos sétaúttal az volt a cél, hogy ne csak a templomokon belül kerüljön elő az ünnep lényege, hanem szó szerint az utcán heverjen az evangélium, bele lehessen botlani. Az utolsó plakát pedig a helyi gyülekezet alkalmaira hívogat, hogy ha valakinek tetszettek a gondolatok és szívesen érdeklődne a Biblia vagy Jézus után, akkor tudja, hol teheti azt meg.
Sándor Gabriellának köszönhetően már Kisorosziban, Dunavecsén és Kunszentmiklóson is megtalálható az Adventi imaséta, amely támogatja a környékbeli hívők lelki elmélyülését az ünnepek idején.