Díjátadások és törvények

Ezzel a két szóval lehet summázni a Zsinat őszi ülésszakának második napját. November 15-én az MRE által alapított díjakat adták át a Zsinat Székházban, valamint 5 évre meghosszabbították tisztségében Velkey Györgyöt, az MRE-Betehesda-kórház igazgatóját. A testület döntött az egyházi bíráskodásról szóló törvény új koncepciójáról és megszavazta a választási törvény módosításait is.
A XIII. zsinati ciklus 13. ülésszakának pénteki napja Nagy Lajos, szentgáli lelkész áhítatával kezdődött. A lelkipásztor János evangéliuma 16. fejezetének első verse alapján prédikált. "Itt állunk előtted, másként nem tehetünk. Egyes ügyek sokkolnak minket, így zavarban vagyunk. De hiszünk abban, hogy kegyelmed kivehet-kivihet minket a mélységből". —mondta.

Elismerések

Az ülés formális megnyitása után, mely Huszár Pál, a zsinat világi elnökének tisztsége volt, következtek a díjátadók. Az Év könyve díjat Szarka Miklós Házasságra felkészítő beszélgetések című műve nyerte el. Aranygyűrűs teológiai doktor lett Szabó Andor, nyugalmazott lelkipásztor, akinek egyik szakterülete Hóseás Könyvének magyarázata.
Dobos Károly Lelkészi Díjat, az ad hoc bíráló bizottság javaslatára Petőné Juhász Emília Rózsa Budapest-Újpest-belsővárosi lelkipásztornak és Gál Győző bagaméri nyugalmazott lelkipásztornak adományoztak.

képA Kiss Ferenc-díjban, mely a példaértékű gyülekezeti diakóniai szolgálatért adható, Kóródiné Tátrai Ibolya és Menyhárt Mátyásné részesült. A Juhász Zsófia-díj a kiemelkedő intézményes diakóniai szolgálatért jár. Ezt az elismerést Feketéné Beke Katalin és Szarka Miklós kapta meg. „A református iskolaügyért végzett áldozatos munkájáért", Debreceni Tibor tanárúr kapta az Imre Sándor-díjat.

Az ünnepélyes pillanatok a díjátadásokkal nem értek véget. Csomós József a 70 éves Márkus Mihály püspököt köszöntette, akinek tiszteletére a zsinati tagok elénekelték a 134.zsoltárt. Később az MRE Zsinata további öt évre meghosszabbította Velkey György főigazgatói megbízatását az MRE Bethesda Gyermekkórháza élén. Munkájához áldást, sok sikert és nagy erőt kívánt. Szintén megerősítették pozíciójában Ferencz Árpádot, akit a Doktorok Kollégiuma (DC) jubileumi közgyűlésén titkos szavazással választottak meg a DC új főtitkárának.

Jövőre

Előretekintettek a 2014-es esztendőre is. Az MRE jövő évi munkáját továbbra is a Krisztusért követségben üzenet fogja össze. Kiemelkedő eseményként májusban, Debrecenben megrendezik a Magyar Reformátusok VII. Világtalálkozóját, melynek jelmondata: "Legyenek láthatóvá tetteid." Kiemelkedő jubileum lesz Kálvin János halálának 450. évfordulója, amivel lezárulnak a 2009-ben megkezdett Kálvin emlékévek. Fontos, egész esztendőn áthúzódó momentum lesz az egyházi választások sora is, jövő novemberre megújulnak az egyházkerületi testületek.
2014 a Holokauszt évfordulója is, lehetőséget adva a társadalom egészében és egyházunkban is a méltó megemlékezésre.

Bíráskodás, oktatás, választás törvénybe foglalva

Kocsis Márta zsinati jogtanácsos előadásában az egyházi bíráskodásról szóló új törvény koncepciója került a testület elé. Kocsis Márta, a Kodifikációs Bizottság megállapításait tolmácsolva elmondta, az új törvény alapvetően az egész egyházfegyelemre, ennek megteremtésének módjaira, eszközeire irányul a törvényalkotók szándéka szerint. Ennek kapcsán fontosnak tartják kimondani, hogy az egyházfegyelem több, mint a bíráskodás. A törvény a javaslattevők szándéka szerint orientálná az eszközök megválasztását, melyek - a bírósági eljárás helyett/mellett lehetnek: lelkigondozás; eljárást elkerülő eljárás – békéltetés, közvetítés; megbánás; bírósági eljárás differenciált intézkedési vagy büntetési lehetőségekkel; ezt követő utógondozás. A törvény koncepcióját a Zsinat elfogadta.

képAz MRE közoktatásról szóló 2005. évi II. törvény módosították. Elsősorban pontosításokra volt benne szükség a pedagógiai szakszolgálat, illetve a külön- és az együttnevelés országos támogatása; és a köznevelési intézmények finanszírozásának szabályozása miatt.

A testület első olvasatban tárgyalta az MRE felsőoktatásról szóló 2007. évi III. törvényének módosítását. A jogszabály jelentős méretűre duzzadt, köszönhetően az állami felsőoktatási törvény változásának. Utóbbi ugyanis lehetővé teszi, hogy az egyházi iskolák több ponton az államitól eltérően járjanak el - ezeket a külön szabályokat is belefoglalták az egyházi dokumentumba. A bizottság a zsinati tagok javaslatai alapján tovább dolgozik a módosításon.

Visszatért a Zsinat elé az előző nap már tárgyalt választójogi törvény, ezúttal harmadik olvasatra. A választójogi törvény változását átvezették az egyházalkotmányba és a lelkészekről szólót törvénybe is.

Utolsó momentumként arról döntöttek a tagok, hogy az október utolsó vasárnapi perselypénz kedvezményezettje 2014-ben a tiszáninneni egyházkerületben lévő Sajólád gyülekezetének épülő temploma lesz.

A Zsinati Tanács legközelebb 2013. december 4-én ül össze, míg a teljes Zsinat már csak jövőre, 2014. április végén.

reformatus.hu, fotó: Varga Gábor (Vargosz), Dimény András