Diószegi Sámuel, a tiszántúli botanikus-lelkész

A XVIII–XIX. században számos olyan lelkészt találunk, akik lelkipásztori tevékenységük mellett egy-egy tudományterületen is maradandót alkotottak, elég csak Katona Mihályra vagy a ma 263 éve megkeresztelt Diószegire gondolni.

Diószegi Sámuel 1760. december 29-én vagy 30-án született Debrecenben, iskolái és a teológia elvégzése után peregrinus diákként Göttingenbe utazott, ahol mértant, természettant és orvostudományt hallgatott az egyetemen. Itt ismerkedett meg Carl von Linné természettudományos osztályozási rendszerével, amelyet később munkáiban alkalmazott, nagy valószínűséggel elsőként a magyar nyelven író tudósok közül.

Magyarországra hazatérve Hajdúnánáson és Hajdúböszörményben, majd Debrecenben volt lelkész. Feleségül vette barátja, a költő és botanikus Fazekas Mihály nővérét. A Ludas Matyi szerzőjével együtt írták meg a Magyar füvészkönyvet. A hat évvel később, 1813-ban megjelent Orvosi füvészkönyvet Diószegi már egyedül írta meg és adta ki. Kora egyik nagy tudós lelkésze volt, akiről lelkésztársa, Földváry József így írt: „A tudományoknak felette nagy kedvellője lévén allig volt azoknak ollyan Része és ága, melyből magának szükséges esméretet ne szerzett volna, a minthogy mind élő nyelvenn tartott Tanításaiból, mind nyomtatott Prédikáczióiból, mind más munkáiból szélesen kiterjedt esméretének és felemelkedett gondolatinak nyomai kitündöklenek.” Prédikációira jellemző volt a természeti képek használata, ezekkel tette érthetőbbé a hallgatóság számára az igei üzeneteket.

Maga Diószegi Sámuel úgy vélte, a növények iránti tudományos érdeklődése és a lelkészi pálya megfér egymással: „erősenn meg vagyok győződve, hogy átaljábann a Természettel való elmélkedés, a Vallással nem tsak szépenn megeggyez, hanem annak szent tzéljainak elérésére is, – t. i. a Teremtő esméretére, és az ember szíve javítására, – nagy segítség; és ennélfogva a Vallás Tanítójának Hivatalához nem illetlen, sőt az ő kötelességébe is belevág”.

Debrecenben nemcsak lelkész, hanem 1809-től esperes, majd egyházkerületi jegyző is volt, és részt vett a református énekeskönyv reformmunkálataiban is. Az 1802-es nagy tűzvész után rengeteg feladatot rótt rá a Nagytemplom újjáépítése. Többen úgy vélték, talán még püspök is lehetett volna belőle, ha nem éri olyan fiatalon a halál. 1813. augusztus 2-án hunyt el Debrecenben, alig 52 évesen.

A budapesti egyetemi füvészkertben oszlopot, Debrecenben pedig szobrot állítottak Diószegi és Fazekas emlékének.

Budai Ézsaiás így fogalmazott Diószegi Sámuel haláláról: „Bár elvétetett, él ő ott fent, de él és élni fog itt lent is mindazoknál, kik a tudományt, virtust és érdemet becsülni tudják!”