Dobjunk-e a perselybe?

Sokan gondolják úgy, hogy a gyülekezetek állami támogatásból vagy valamilyen rejtélyes bevételből élnek, de az igazság az, hogy a legtöbb egyházközség a hívek által fizetett egyházfenntartói járulékból, perselypénzből és adományokból tartja fenn magát. Elvben az egyházfenntartói járulék biztosítaná a gyülekezet alapműködését, a perselypénz pedig ennek csak kiegészítője lenne, amely a gyülekezet „kifelé” végzett tevékenységét finanszírozná, például a szegények támogatását és a missziós célokat. A gyakorlat azonban inkább azt mutatja, hogy a legtöbb gyülekezetnél a perselypénz is szükséges a gyülekezeti költségvetés hiányainak pótlásához, vagy még azzal együtt sem elég a pénz.

A református gyülekezeteknek az önfenntartás képessége azért is volt különösen fontos, mert így tudták megőrizni a függetlenségüket. Miskolcon például a presbitérium akkor vált el a városi tanácstól, amikor a város lakossága a rekatolizáció hatására már nem volt színreformátus. A gyülekezet ekkor az anyagi ügyeit is a saját kezébe vette: „Vice kurátor uram szüretkor kezdvén a Bursalis alamisnát incassálni (perselypénzt beszedni) attól az időtől fogva ez mostani új esztendeig tartozik számot adni és a 1. januárit a más következendő uj esztendeig fogja maga számadását observálni kalendáriumban beíratván minden vasárnapi alamisnát” – olvashatjuk a miskolci presbitérium megalapítását eredményező megbeszélések 1735-ös jegyzőkönyveiben.

Jézus szavai alapján nem az adomány összege számít, hanem a lelkület, amivel adják, és az, hogy mit von meg magától azzal az összeggel az adakozó. Gondoljunk csak az özvegyasszony két fillérjére (Mt 12,41–44). Ugyanakkor az egyházközségnek nem mindegy, miből gazdálkodhat, így mégis fontos kérdés a „mennyi?”.

A perselypénz persze mindig „kevés”, például 1927-ben azt olvashatjuk a Reformátusok Lapjában, a kiskunhalasi lelkészek előző évi jelentéséből válogatott szemelvényekben, hogy „Azonkívül sohasem fogunk lemondani az egészséges református gyülekezeti élet anyagi szükségletei legfőbb forrásának , a buzgóságból fakadó önkénytes adományok és hagyományok lényeges emelkedésének és az istentiszteleti perselypénz megtöbbszörödésének reményéről. Szomorúan kevés volt a perselypénz és az Isten dicsőségére tett adomány.”

És hogy mostanában mennyi pénz gyűlt össze a perselyekben? A Magyarországi Református Egyházban a perselypénzekkel is szigorúan elszámolnak, ezért tudhatjuk például, hogy 2022-ben összesen valamivel több mint 2 milliárd 335 millió forint volt az összes gyülekezetben beérkezett perselypénz összege. Ez majdnem 600 millió forinttal több, mint a 2021-es összeg, de érdemes figyelembe venni itt a 2022-es magas inflációt, és azt is hozzá kell tenni, hogy a koronavírus-járvány miatt a 2020-as és a 2021-es évben kevesebb perselypénz gyűlt össze, mint 2018-ban vagy 2019-ben. Ez elsőre soknak tűnhet, de ha megnézzük, hogy hány emberre is oszlik el, és mennyiféle költséget kellene fedeznie, hamar kiderül, hogy közel sem olyan nagy összeg ez a 2,3 milliárd forint. Főleg, ha ahhoz mérjük, hogy régebben a perselypénzes adakozásokból templomok épültek fel az egyes közösségekben.

A persely lehet nyitott vagy zárt, de lehet akár egy tányér vagy kosár is. Gyűlhet a pénz általános gyülekezeti kiadásokra vagy külön kiválasztott célra is. Ez utóbbira elég ismert példa az október utolsó vasárnapján gyűjtött perselypénz. Az adakozás célját minden évben az egyház vezetése határozza meg, ilyenkor az összes református gyülekezetben egy célra gyűjtenek. Az utóbbi időben főleg templomok építésére vagy felújítására. 2016-ban például az esztergomi gyülekezet templomának építésére gyűjtöttek össze majdnem tizenkilencmillió forintot.

A perselypénzzel és a gazdálkodással kapcsolatban az egyházban számos különböző gyakorlat és vélemény van. Három gyülekezet is beavatott minket néhány ilyen szokásba.

Zömében készpénzzel adakoznak az elvándorlás sújtotta kis tiszántúli falusi gyülekezetben, amely hatvan egyháztagot számlál. A gyülekezet lelkésze azt kérte, hogy ne osszuk meg a település nevét, de részletes adatokat küldött nekünk. Elmondta, hogy zárt perselyt használnak, egy gyülekezetit és egy céladományoknak fenntartottat. Utóbbiba általában csak kisebb összeg gyűlik össze. A közösség főleg kisnyugdíjasokból áll.

Egy májusi vasárnap harminchárom ember vett részt az istentiszteleten, és a perselyben tizenötezer forint gyűlt össze. Tizenegy darab ezres, hat darab ötszázas, három kétszázas és négy százforintos. Pünkösd hétfőn tizenkilencen mentek istentiszteletre, ekkor a perselyben végül 16 970 forint volt: egy darab tízezres, négy darab ezres, négy ötszázas, négy kétszázas, egy százas, egy ötvenes és egy húszforintos. A lelkipásztor megosztotta velünk, hogy a perselypénz a közüzemi kiadásaikat sem fedezi, a gyülekezet az ingatlanjaiból származó bevételekből működik. Szokta hirdetni az adakozást, és ismerteti a tagokkal a gyülekezet gazdasági helyzetét, de tartózkodik bármiféle követelőzéstől. Úgy véli, először az igehirdetésben és a bibliaórákon kellene tudatosítani az emberekben a hálaadás személyes jellegét. A lelkész szerint a gazdasági tényező azonban nem határozhatja meg egyetlen szegmens gyakorlati értelmezését sem, mert minden gondolkodásunkat a szentírási tanításnak kell formálnia és irányítania. Úgy fogalmazott: „A perselyezés végső soron nem statisztikai kérdés, hanem egyfajta lelki tükör. Nem a propaganda vagy a látvány szintjén, hanem a jelentéktelennek tűnő hétköznapokban.”

Nagyot álmodtak 1999-ben Kozármislenyben a helyi reformátusok: templomot szerettek volna építeni. Amikor belekezdtek ebbe a projektbe, semmijük sem volt, csak a hitük – tudjuk meg Nagy Mariann lelkipásztortól. A gyülekezet tagjai adakoztak és adományt gyűjtöttek, ahogy a lelkésznő fogalmazott, „kevésből lett sok, mert Isten mozgat és mozdít”. A templom 2006-ra épült meg, és ma már átlagosan nyolcvanan vannak az istentiszteleten.

Nagy Mariann úgy véli, a korábbi gyűjtés sikere is talán arra indítja a gyülekezeti tagokat, hogy mindig dobjanak a perselybe, az egyházközség egyik fő bevételi forrása ugyanis a perselypénz, a lelkésznő szerint nagyjából átlagosan ötszáz forintot dobnak be alkalmanként a hívek. Elmondta, hogy a perselypénz és egyéb adományok utalásos fizetésére eredetileg a Covid-járvány idején kérték az egyháztagokat, de sokan azóta is utalnak havonta pár ezer forintot. A jótékonysági rendezvényeken jó szívvel adakoznak a gyülekezetben, ahogy a céladományok esetén is. A lelkésznő év elején ismerteti az előző év zárszámadását és a következő év költségvetését a gyülekezeti tagokkal, és hangsúlyozza, hogy az általuk felajánlott adományokból gazdálkodik a gyülekezet. Úgy véli, sokan ezzel nincsenek tisztában, ahogy azzal sem, hányféle kiadása van egy egyházközségnek. Újra és újra hangsúlyozza a közösségnek, hogy Isten megáldja a jó szívvel adott adományokat, és „nagyobb boldogság adni, mint kapni”. Magának és a többi gyülekezeti vezetőnek pedig bölcsességet kér Istentől, hogy jól sáfárkodjanak a rájuk bízott adományokkal.

A vizsolyi gyülekezet büszke önfenntartásra törekvő hagyományaira, a pénzügyekre vonatkozó kérdéseinkre válaszolva Kovács Zsolt Levente lelkész is főleg ezekről mesélt. A gyülekezet történetéből kiviláglik, hogy a XIX. század végéig a szőlőbirtokok és a borjövedelmek segítették a tanítói és a lelkészi állás, valamint a templom fenntartását.

A XVIII. század eleji járványokat követő katolikus betelepítések miatt a reformátusság elvesztette a többségét a faluban, a megmaradt maroknyi gyülekezeti tag pedig nagy áldozatokat hozott, hogy adományaival ne csak életben tartsa a közösséget, hanem a reformkorban iskolát és kántortanítói lakot is építsen. A 1848/49-es szabadságharc után bank módjára működő magtárat üzemeltettek: a kikért vetőmagot kamatostul kellett visszaadni év végén. A lelkész szerint ezekben az időkben nagy szükség volt az egyházi szolgálattevőkre, ezért a róluk és a gyülekezetről való gondoskodás, az adományozás teljesen természetes dolog volt. Ezzel állítja szembe mai, szerinte pénzközpontú felfogásunkat, amellyel csak a pénzbeli hozzájárulásokat érzékeljük. Úgy véli, ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az egyház jelenléte és fennmaradása pusztán fiskális kérdéssé válik. A kiküldött hetvenkét tanítvány nem arról beszél Urunknak, hogy milyen anyagi javakat gyűjtöttek, hanem az átélt csodákról és a gonosz elűzéséről. A vizsolyi lelkész szerint ehhez kapcsolódik közösségük gazdálkodásának és adakozásának hagyományvilága és távlatos berendezkedése is.

A gyülekezet a hatvanas évek óta nem képes az önfenntartásra, akkor az erőszakos téeszesítés hatására a közösség egyházadója és adományai elégtelenné váltak a lelkészi állás fenntartására, de Kovács Zsolt Levente szerint jó példája lehetnek a „kegyelemből létező” anyaegyházközségnek, mert Bottyán János akkori zsinati sajtószolgálati igazgató bátorítására több mint ezren vállaltak virtuális gyülekezeti tagságot Vizsolyban, és aktívan támogatták a közösség fennmaradását, így újra lehetett lelkész az első magyar nyelvű Bibliáról híres faluban. Ez a szokás az ezredforduló utánig virágzott, de a 2010-es évek óta azon fáradozik a vizsolyi gyülekezet, hogy az új korszak lehetőségeit kihasználva egy örökségükhöz méltó „zarándokhelyszín” szülessen, amelynek vonzereje elég látogatót csábít oda ahhoz, hogy a gyülekezet így is biztosítani tudja az önfenntartását. – Felső-magyarországi kis gyülekezetként ma is bizonyságot teszünk Urunkról. Bár nagyon anyagias korban élünk, közösségi javainkkal mint kicsiny beruházásra való talentumainkkal is hitből kell foglalkoznunk – tette hozzá a vizsolyi lelkész.

Az egyházfenntartói járulék mellett a gyülekezetek fenntartásában nagy szerepe van a perselypénznek és az adományoknak is, ezek nélkül a legtöbb egyházközség biztosan képtelen lenne az önfenntartásra. Lehet persze az evangéliumot bárhol és bármilyen körülmények között hirdetni, mégis arra bátorítjuk azokat, akik szerint mégis méltóbb ezt egy jó állapotú templomban egy főállású lelkésznek tennie, hogy ne feledkezzenek el a perselypénzről, ha a templom közelében járnak, vagy ha éppen utalnak a bankjuk online felületén.

A perselypénz, valamint az egyházi gazdálkodás témájában hamarosan további cikkekkel jelentkezünk.