Elhalasztják az áprilisi zsinati ülésszakot, a Zsinati Tanács májusi ülését, valamint az egységes lelkészképesítő vizsgát – határozott hétfői ülésén a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa. Továbbra is zavartalan a lelkészi nyugdíjkiegészítések, a hittanpénzek és egyéb egyházi ellátás-kiegészítések folyósítása. A testület a koronavírus járvány miatti veszélyhelyzetre tekintettel ezentúl minden hétfőn, szükség esetén pedig akár gyakrabban is ülésezik, hogy azonnal reagálhasson a felvetődő problémákra.

A négy egyházkerület püspökeiből és főgondnokaiból álló testület arról tájékoztatott, hogy a nyugdíjas lelkészek nyugdíjkiegészítését, valamint az egyéb egyházi ellátás-kiegészítéseket (például szociális segélyt, árvaellátást) a Református Lelkipásztori Nyugdíjintézet folyamatosan biztosítja, valamint a Zsinati Oktatási Iroda továbbra is utalja a hittanórákért járó javadalmakat.
Az Elnökségi Tanács kéri a református gyülekezetek tagjait, hogy húsvét vasárnap reggel 9 órakor – Erdélyben, a romániai időszámítás szerint 10 órakor – kapcsolódjanak be a Duna Televízión sugárzott ünnepi istentiszteletbe, amit a budahegyvidéki református templomból közvetítenek. Igét hirdet Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Kérik a gyülekezeti tagokat, hogy otthon terítsék meg az úrasztalát, vegyék együtt a kenyeret és a bort egyidőben Kárpát-medence szerte. A veszélyhelyzet idejére az Elnökségi Tanács rövidesen javaslatot tesz a lelkipásztoroknak az úrvacsorai rendre, erről külön tájékoztatást küldenek a gyülekezetekbe.
Arra kérik a gyülekezeti tagokat, hogy az istentiszteleti perselyadományaikat átutalással juttassák el az egyházközségekhez. Akinek ez nem áll módjában, kérik, hogy az erre szánt összeget tegye félre és később adományozza közösségének, hiszen a református gyülekezetek önfenntartók, így a szolgálók, lelkipásztorok javadalmazását a közösség által befizetett adományokból, egyházfenntartói járulékból és perselypénzből fedezik.