Drága kincs

Az Országgyűlés 2001-ben törvényt fogadott el a magyar szabadság visszaszerzésének jelentőségéről. A jogszabály az utolsó idegen, megszálló katona Magyarországról történt távozása napjának emlékére június 19-ét nemzeti emléknappá, a kivívott szabadság tiszteletére június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává nyilvánította.

Az 1990 márciusában Moszkvában megkötött magyar–szovjet kormányközi egyezmény 1991. június 30-át jelölte meg a kivonulás befejezéseként, ám a szovjet alakulatok már a tervezettnél két héttel hamarabb távoztak. A sajtóarchívum tájékoztatása szerint tizenöt hónap alatt másfél ezer, katonákat és eszközöket szállító szerelvény távozott az országból, 1991. június 16-án indult el az utolsó vonat. Az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka 1991. június 19-én gyalog lépte át a magyar határt. Aznaptól – 1944. március 19. óta először – nem állomásozott idegen katona magyar földön, az ország visszaszerezte függetlenségét.

„A magyar történelem kivételes pillanatához érkeztünk. Vesztes háborúk, vérbe fojtott forradalmak állnak mögöttünk, s az elmúlt évszázadokban csak ritkán és rövid ideig adatott meg számunkra a valódi függetlenség. Ám ez a korszak most lezárult, s a magyar nemzet újra szabad, az állam független és szuverén lesz. A szabadság drága kincsét nagyon meg kell becsülnünk” – fogalmazott Für Lajos honvédelmi miniszter – aki a kilencvenes évek második felében rövid ideig a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka is volt – a Magyar Nemzet hasábjain 1991. június 22-én.

Miközben az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánk területét, egyházunk tagjai a II. Magyar Református Világtalálkozó alkalmaira készültek. Természetesen a Reformátusok Lapja oldalait is tematizálta ez utóbbi esemény – olyannyira, hogy Silovék távozása nem is került szóba a lap hasábjain. Néhány nappal korábban a Zsinati Tanács ülésén Hegedűs Loránt püspök szólt a korszakváltásról és annak egyházi jelentőségéről. Mint mondta, ennek lényege a diktatórikus rendszerből szabad választások révén átmenet a szabad egyházi struktúra létrehozásába. Ebben a korszakváltó és szabadságot megélő hangulatban, valamint hitbeli, nyelvi és kulturális közösségben teltek a találkozó eseményei. Havadtőy Sándor amerikai lelkész budapesti igehirdetése a szabadságról is szólt. „Szorongat az öröm, hogy elérkezett a politikai szabadság, de fojtogat a bizonytalanság és a félelem, a felelősség és az önállóság, ami ezzel jár” – fogalmazott. Mint mondta, „az egy, igaz és láthatatlan Isten törvénye nélkül nincs szabadság”.

Bár voltak, akik már 1988-ban, az első világtalálkozó fél évszázados jubileumára szerették volna megszervezni az újabb összejövetelt, politikai okokból akkor az nem sikerülhetett. Az 1991. június 21. és 30. között tartott világtalálkozó – ötvenhárom év kihagyás után – az újra egymásra találás és a köszöntés jegyében szerveződött a függetlenné és szabaddá vált anyaországban. „Isten hozott mindnyájatokat, Testvéreink! Ezzel a legegyszerűbben magyar és legnagyszerűbb bibliás református köszöntéssel hadd üdvözöljünk benneteket, akik a II. Magyar Református Világtalálkozó alkalmaira ideérkeztetek. Nagyon vártunk már titeket!” – fogalmazott Hegedűs Loránt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának akkori elnöke, aki a világ reformátusaihoz szólva hozzátette: „Legyen dicsőség a Szentháromság Istennek, hogy idáig hordozott benneteket, s örökké zengjen neki ősi zsoltárunk: »Tebenned bíztunk eleitől fogva!«”

Két örömteli júniusi esemény: a magyar függetlenség kivívása, valamint a világban egymástól távol élő magyar reformátusok találkozása. Megszabadító elköszönés és Isten kegyelméért hálát adó köszöntés. A nemzeti emléknapon és a magyar szabadság napján arra is érdemes gondolnunk, hogy Isten kegyelme a szabadság első napjaiban lehetővé tette a magyar reformátusság számára, hogy lehessen benne – Hegedűs Loránt szavaival – „tért és időt átölelő testvéri szeretet a Krisztusban”.