Egész éves kampányban mutatja be szolgálatát a református egyház

2024-ben régóta nem tapasztalt megrázkódtatások érték a Magyarországi Református Egyházat. Idén – remélve, hogy sikerül újra az építkezés útján folytatni a szolgálatot – tájékoztató kampányban mutatja meg az egyház, milyen hitéleti és társadalmi szolgálatot végeznek a reformátusok itthon és a határokon túl.

ezisreformatus_jelolo_logo

Ez is református – ezzel a mottóval igyekszik 2025-ben szolgálatára irányítani a figyelmet a Magyarországi Református Egyház. Az egész éves ismeretterjesztő, tájékoztató kampányból a széles közönség is megismerheti azt a hol hídépítő, hol gyógyító, hol az elesetteket felemelő munkát, amelyet a reformátusok végeznek.

Csak néhány példa: a Magyar Református Szeretetszolgálat rászoruló emberek százezreit segíti Kárpát-medence-szerte, az ukrajnai háború kitörése óta pedig több mint 400 ezer menekült számára nyújtott segítséget adományokkal, szállással, a magyar nyelv oktatásával és lelkigondozással. A Bethesda Gyermekkórházban évente 190 ezer fiatalt gyógyítanak keresztyén lelkülettel, a különféle missziók már eddig is több tízezer embernek segítettek szabadulni valamilyen függőségükből, a református óvodákban, iskolákban, egyetemeken szintén tízezrével tanítják, nevelik a jövő nemzedékét, a hátrányos helyzetűeknek létrehozott Bárka táborokban elképesztő nélkülözésből érkező gyermekek találkoznak az élet örömeivel és Isten szeretetével. Az egyház ezek mellett természetesen missziós feladatának tekinti, hogy az Istenhez vágyódó, de a hozzá vezető utat még kereső, az életük nagy kérdéseire választ váró több százezres tömegnek erős támasza legyen. Mint fogalmaznak: „gyülekezeteink, közösségeink előttük is nyitva állnak”.

„2025 a református egyházban az ifjúság szolgálatának éve. Csak hiteles élettel, elkötelezett szolgálattal lehetünk méltók példává válni a következő generációk számára” – mondta Steinbach József, a Zsinat lelkészi elnöke. A püspök hozzátette: „azért imádkozunk és cselekszünk, hogy Isten fordítsa javunkra a megpróbáltatásokat, újítson meg bennünket.”

Az egész éves tájékoztató kampánnyal – képekkel, cikkekkel és videókkal – főleg az online térben találkozhat majd a közönség.

Budapest, 2025. január 6.


„Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet.” (Ézs 52,7)