Égi frekvenciára hangolt házasság

Mit kell tudni a Süll családról?

Süll Kinga: Elég korán ismerkedtünk meg. Mindketten Nyugat-Szlovákiából származunk, Tamás Szenc mellől, Rétéről, én pedig Kisújfaluról. A rendszerváltozás után elkezdődtek a református ifjúsági programok, mi is egy országos találkozón ismertük meg egymást 1993-ban, Jabloncán. Én tizenhárom éves voltam, Tamás tizenöt. Fiatalon, tizenkilenc és huszonegy éves korunkban házasodtunk össze. Nem sokkal ezután külföldre költöztünk, Németországban, Halléban egyházzenét tanultam az egyetemen. Ekkoriban még nehezebb volt kijutni külföldre, ezért rendkívül szerencsésnek éreztük magunkat, hogy kimehettünk az első hullámmal.

Süll Tamás: Balettművész bátyám nyomdokaiban járva tánckonzervatóriumot végeztem Pozsonyban. A test mozgása helyett a lélek mozgása kezdett el érdekelni, így a teológusi pálya mellett döntöttem. Komáromban kezdtem meg a tanulmányaimat, Kinga után indulva pedig először Prágában, majd Lipcsében szereztem ösztöndíjat. Öt évet töltöttünk el így, fiatal, egyetemista házaspárként. Szép időszak volt, amely alapjaiban határozta meg az életre való rálátásunkat, életvitelünket. A német mentalitás, a precizitás máig a napjaink része. Amikor hazajöttünk, egy kicsi faluba, Kulcsodra kerültünk, itt szolgáltam lelkipásztorként, Kinga pedig a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályának kialakításán dolgozott. 2010 óta Észak-Komáromban élünk, ott, ahol a feleségem nagyszülei laktak, miután lelkipásztor nagyapját idő előtt nyugdíjba kényszerítette a kommunista rendszer.

Süll Kinga: Sokáig vágytunk gyermekre, de valamiért nem jöttek. Első fiunkat, Dömötör Sámuelt örökbe fogadtuk, ő a vízipólóban jeleskedik. Egy évvel később megszületett Csillag Virág, aki hegedűn játszik, most konzervatóriumban tanul. Néhány évre rá megszületett Benedek, ő csellózik és focizik. Ezután nem sokkal tragédia történt az életünkben: kisbabánkat, Klárát elveszítettük a születésekor. Úgy döntöttünk, megint örökbe fogadunk, így érkezett meg a családunkba Eszter. Az ügyintézés már zajlott, amikor újra várandós lettem legfiatalabb lányunkkal, Hajnalkával, így kettőjük között csak kilenc hónap van, egy osztályba járnak az iskolában. A zene és a sport meghatározó mindkettőnknek, ezt igyekszünk a gyermekeink nevelésében is érvényesíteni.

Most mivel foglalkoznak?

Süll Tamás: Egy ideig ifjúsági és egyetemi lelkészként szolgáltam a Selye János Egyetemen, ekkor szólított meg engem a párkapcsolatok örökzöld kérdésköre. A doktori disszertációm témája az ószövetségi férfi–női kapcsolat volt, az évek során különféle mentálhigiénés, pár- és családterápiás képzéseken vettem részt. Jelenleg majdnem tíz éve a ZIPS (azaz cipzár) család- és párkapcsolat-segítő központban végzek személyes szakmai tanácsadást, ahol nemcsak a felmerülő kapcsolatbomlasztó problémák megoldásában segítek, hanem megelőző jellegű foglalkozások során is támogatom az ifjú párokat a felelősségteljes közös élet kialakításában. A Felvidéken sajnos hiánycikknek számít a magyar nyelvű párterápia… Mindezek mellett a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés képzésében oktatok mind a Felvidéken, mind Budapesten.

Süll Kinga: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályának vezetőjeként az országos egyházzenei élet összefogása a feladatom, emellett a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán vagyok adjunktus. 2005 óta a Firesz (Fiatal Reformátusok Szövetsége) Cantate Domino kórusának karnagya, tavaly óta pedig a komáromi Comorra Kamarazenekar dirigense vagyok.

Ez a sok elfoglaltság a családi élet alapos megszervezésével járhat…

Süll Kinga: Igen, de ebben is segít a korábban emlegetett német mentalitás. Tudunk spontánok is lenni, de alapvetően mindent jó előre megtervezünk, megbeszélünk. Havonta legalább egy hétvége kötelezően a családé, enélkül elvesznénk a programok között. Meg kellett tanulnunk az évek folyamán, hogy bizonyos dolgokra nemet mondjunk. Nem volt egyszerű, mert lelkészcsaládban nőttem fel, ahol a szolgálat volt az első. De a családidőben próbálunk nagyon tudatosak maradni.

A Tamás által végzett párterápián kifejezetten keresztyén szellemiségű foglalkozásokon lehet részt venni?

Süll Tamás: A pasztorálpszichológia és a hagyományos terápiás módszerek elegyének mondanám, a kettő nem feltétlenül üti egymást. Érzelemfókuszú terápiás módszert alkalmazok, amely jól ötvözhető a keresztyén szellemiséggel. A terápián belüli, Sue Johnsontól származó „Hold me tight! – Ölelj át!” kapcsolaterősítő módszer pedig kifejezetten bevonja az istenhitet az alkalmakba.

Milyen életkorú párok járnak önhöz terápiára?

Süll Tamás: Átlagosan a negyvenes-ötvenes korosztály, de fiatal házasok, sőt hatvanévesek is megfordulnak nálam. Utóbbiak már nagyszülők, de még mindig fontos számukra a kapcsolatuk megerősítése, vagy történt valami az életükben, amivel kiemelten is foglalkoznának.

Milyen az élet úgy, hogy egyikük párkapcsolati tanácsadó? Nagyobb felelősség, hogy a saját életükben is képviselni kell azt, amit a terápián hirdetnek?

Süll Kinga: Kihívás, de mi nagyon élvezzük. Huszonöt éve házasodtunk össze, a kezdetektől prioritás mindkettőnk számára a kapcsolatunk. A gyerekek előtt hét évig csak ketten éltünk együtt, volt idő arra, hogy stabil kapcsolat épüljön ki közöttünk. Az, hogy Tamás párkapcsolati tanácsadóként dolgozik, még inkább táplálja a házasságunkat, kondícióban tart minket. Persze ott áll a figyelmeztető tábla: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” Vagyis még akkor is érhet meglepetés, amikor már azt hisszük, mindent tudunk egymásról.

Süll Tamás: A képzéseken egyrészt megtanuljuk megszabni a határokat munka és családi élet között, hogy otthon ne terapeutaként, hanem családapaként, férjként, Tamásként legyek jelen. Másrészről viszont sokat segít, hogy felhasználhatom a saját életünkben azt a tudást és tapasztalatot, amelyet a terápián képviselek, hiszen ettől lesz hiteles, amit mondok. Ez pedig a munkámra is visszahat, segít átérezni, amin a hozzám forduló párok keresztülmennek, mivel én is megélem azt a családi körben.

Huszonöt év alatt rengeteg változás zajlik le az ember külső és belső világában egyaránt. Van, ami ennyi idő után is állandó maradt a házasságukban?

Süll Kinga: A közös ebéd a mindennapok stabil része. Emellett a nászutunk óta minden évben megpróbálunk kettesben elutazni valahová. Az is állandó, hogy az esti időszakban időt szánunk egymásra, ekkor tudunk nyugalomban beszélgetni. Ez akkor is megmaradt, amikor már gyerekeink voltak. Szerintem ez az egyik erőssége a házasságunknak: amellett, hogy jól ismerjük a másik működését, mindennap van olyan fix idő, amikor megosztjuk egymással a gondolatainkat. A házasságunk elején még nem teljesen így éltünk, nehezebben kommunikáltunk egymással. Nekem nagyobb igényem volt rá, Tamás inkább a csendet szerette.

Süll Tamás: Azóta is szeretem a csendet…

Süll Kinga: Most már én is!

Süll Tamás: Abban, amit eddig közösen megéltünk, mindig is megtartó, irányadó volt az istenhit. Erőforrást, bizalmat jelentett, visszamenőleg mindig megállapítjuk, hogy isteni gondviselés kíséri az életünket.

Volt olyan hitbeli kérdés, amelyben nem értettek egyet?

Süll Kinga: Eleinte voltak különbségek abban, amit otthonról hoztunk: én lelkészcsaládban, Tamás művészvilágban nőtt fel. Eltartott egy ideig, amíg összerázódott a két értékrend. A férjem sokat lazított rajtam, rámutatott arra, hogy Isten szabadságot adott nekünk bizonyos dolgokban. Egyébiránt nem voltak nagy ütközőpontjaink, inkább ellenkezőleg! Mindketten aktívan tevékenykedtünk a Firesz Duna menti régiójában, a szolgálat még inkább összekapcsolt bennünket.

Ismernek olyan házaspárokat, akik valamilyen szempontból mintát jelentettek a saját házasságukra nézve?

Süll Tamás: A példák számomra a nagyszüleinknél kezdődnek. Láttuk azt, hogy idős korukig nemcsak együtt maradtak, de szépen bántak egymással. Ki nem mondott cél lett számunkra, hogy együtt öregedjünk meg. Olyan házaspárrá szerettünk volna válni, akiket nem zár be, amikor gyerekeik lesznek, hanem továbbra is tudnak – velük együtt – mozdulni, utazni. Láttunk fiatal szülőket, akik eltűntek, miután gyerekeik születtek, és olyanokat is, akik lazábban vették az életet, a gyermeknevelést. Ezzel kapcsolatban is kialakult bennünk egyfajta tudatosság, inkább az utóbbit szerettük volna megvalósítani a saját családunkban.

Süll Kinga: Azt szokták mondani, hogy amikor megszületnek a gyerekek, felfordul az életünk. Ezzel szemben mi ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy bukfencezünk egyet, és megyünk tovább. A szerint az elv szerint élünk, hogy nem a gyerek köré szervezzük újra az életünket, hanem magunkkal visszük őket azon az úton, amelyen addig is jártunk házaspárként. Így mi továbbra is jártunk síelni, kirándulni, ifjúsági találkozókra, kántorképzőkre, vittük magunkkal a kicsiket mindenhova, ebbe szoktak bele. Azt gondolom, a gyerekeknek látniuk kell, hogy mi az a kijelölt út, amelyen családként haladunk. Isten hívott el arra, hogy egyházzenész legyek, ezért nem éreztem úgy, hogy fel kellene adnom a hivatásomat, nem is tudtam volna tizenöt évig csak otthon sürgölődni.

Süll Tamás: Ez válasz az előbbi kérdésre is, hogy mi nem változott: Kinga aktivitása, kreativitása.

Az idei házasság hetének jelmondata így szól: „Beszélgessetek a házasságotokért!” Sokat hallunk a nyitott, őszinte kommunikáció rendeltetéséről, az egymással töltött idő kulcsszerepéről. Azért aktuális még mindig ez a téma, mert senki sem születik párkapcsolati szakértőnek, mindannyiunknak tanulni kell ezeket.

Süll Kinga: Mindig is rendkívül következetesek voltunk abban, hogy a gyerekeinknek megtanítsuk a rutint, és hogy a nappali zsongás után este már nyugalom van. Viszonylag hamar lefektettük őket (a gyors altatás titkát is egy másik nagycsaládtól lestük el), mert ekkor jött el a mi időnk. Lehet, ezzel nem leszek népszerű, de csak így működött az, hogy jutott időnk egymásra – ezt a gyerekek is megértették, működik a rendszer. Sokáig tévét sem vettünk, mert nem volt szükségünk rá, helyette beszélgettünk. Ezek az elvek egyfajta tudatosságot hoztak az életünkbe.

Süll Tamás: Valóban, ennek is ki kellett alakulnia, mi hogyan és mikor beszélgetünk. A szüleimnél láttam egyfajta harmóniát, de úgy igazán nem beszélgettek. Inkább arra törekedtek, hogy békesség legyen, „nincs probléma”. Ez is később jött: meg kellett tanulnom, milyen megbeszélni a dolgokat. Azt gondolom, a házasság hetének idei témája nagy lehetőség azoknak a pároknak, akik azt keresik, hogyan lehetnének még elégedettebbek a kapcsolatukban, ehhez nem kell feltétlenül nagyobb krízisnek, problémának jelentkeznie. Két ember közül általában az egyik jobban keresi a kapcsolódást, a másik kevésbé, erre viszont rá lehet hangolódni, megérteni, hogy mindig lehet jobb. Saját tapasztalatból mondom, egy kapcsolatban sem lehet kijelenteni azt, hogy már nincs hova fejlődni. Bármikor adódhat valami, ami meglep, akár abban, hogy mire van szüksége a másiknak, vagy miként reagál egy adott helyzetben.

A beszélgetés a fő téma, azonban a csendnek is ugyanolyan jelentősége, ereje lehet, mint a szavaknak. Ez nem feltétlenül hiány, mivel ilyenkor éppen azzal kommunikálunk valamit, hogy nem mondjuk ki. A zenében is nagy a szerepe a szünettartásnak, amivel nem is olyan könnyű bánni egy előadónak.

Süll Tamás: A csend is beszédes. Időnként nehezebben tudom megfogalmazni, mi is van velem, ilyenkor Kinga teret ad, meghallgat. Ebben a csendben csak megerősödöm afelől, hogy valóban ennyi türelme van hozzám.

Némely nyelvfilozófiai elméletek szerint a szavak nem képesek maradéktalanul kifejezni a gondolatainkat, érzéseinket, ezért sosem leszünk képesek száz százalékban megérteni egymást. Hogyan látják, a párhuzamos egyenesek összeérhetnek a végtelenben? Lehetséges-e teljes mértékben megérteni a másikat?

Süll Tamás: Nagyon megható tud lenni, amikor ezt az állapotot megközelítjük. Az a pillanat, amikor majdnem teljesen megértve érzem magam, olyan, mint amikor két egymásra hangolt hangszer együtt játszik. Lehet, hogy műszerekkel mérve kimutatnánk, hogy nem pontosan ugyanazon a hangon szólnak, de az emberi fül számára egységesnek hangzanak.

Süll Kinga: A kérdést hallva az jutott eszembe, hogy valamilyen szinten működhet a megértés, de számomra ez olyan dimenzió, amelyben Isten is jelen van. Amikor két vonós hangszer játszik együtt, az sosem hallatszik olyan tisztának, mint amikor hárman vannak. A fizika törvényei szerint két hangszer esetében a hangrezgések olykor gyengítik egymást, úgy tűnhet, mintha hamisan szólnának. Háromnál viszont kiegyensúlyozzák egymást, tisztán fognak hallatszódni. Amikor házastársakként közösen „rezgünk” Istennel, az ő tenyerén megszülethet valami transzcendens, amikor az ember megérez valamit a majdani mennyei tökéletességből. Az Atya „harmadik vonósként” biztonságot jelent számunkra, ő az egyedüli stabil pont az életünkben, megtart bennünket az élet bukfenceiben is. Ennek tudata megnyugvást ad, ezt próbáljuk átadni a gyerekeinknek is. Amikor nyugtalankodnak, aggódnak, elmondjuk nekik is: nem történhet olyan, amiről Isten ne tudna, és olyan helyzet, amelyben ne akarna nekünk segíteni.

Tamás doktori disszertációjának ez a címe: A férfi és a nő kapcsolata az Ószövetségben. Tanulhat-e valamit a mai ember ezekből az évezredekkel ezelőtti, a maitól teljesen különböző történelmi és kulturális környezetben létrejött házasságokból?

Süll Tamás: Ruth és Eszter könyvével foglalkoztam részletesebben, ezek eleve különlegesnek számítanak a Szentírásban. Beszédesnek találtam ezekben a történetekben azt, ahogyan a kornak megfelelő miliőben valami váratlan dolog történt, és ez új megoldásokhoz vezetett. Ruth gyermektelenségéből és özvegységéből fakadó, szigorú törvények által szabályozott helyzetéből a személyes kapcsolódás mutatott kiutat. Ma is vannak olyan fordulópontok, dilemmák az életünkben, amikor nem látjuk, hogyan tovább. Erőteljes üzenete ezeknek a bibliai történeteknek, hogy mindig találunk reményt, irgalmasságot, tapasztalunk váratlan isteni beavatkozást a körülöttünk lévő embereken keresztül. A mai kor egyik nehézsége a sokkal gyorsabb ritmusú élet, az ember pedig egyszer csak azon veszi észre magát, nem is tudja, ki valójában. Hogyan kerültünk például oda, hogy mozaikcsalád lettünk? Nem egyszerű megfogalmazni, ki vagyok én magamnak és a társamnak. Isten adott azonban olyan keretet, amely segít eligazodni ezekben a kérdésekben.

Süll Kinga: Többször tapasztaltuk, hogy amikor több út áll előttünk, olykor láthatóan a nehezebben kell végighaladnunk. Egy-egy bonyolult döntés pillanatában pedig nem mindegy, hogy egyedül állunk-e abban, vagy ketten támogatjuk egymást.