„Egy évszázadokon átívelő lelki erőtér” – Tiszanána református lelke

Tiszanána neve sokaknak ismeretlen lehet, mégis olyan település, amelynek erős történelmi és lelki gyökerei vannak. A község kétezer-ötszáz lakójának többsége ma is erősen kötődik a hagyományaihoz, és ahogy a református gyülekezet gondnoka, Orbán Károly fogalmaz: – Itt mindig éltek emberek, akik a hitüket nemcsak megtartották, hanem tovább is adták.

A református gyülekezet története egészen a XVII. századig nyúlik vissza. Bár a XVIII. század végére a katolikusok többségbe kerültek, a reformátusság így is kitartott. – 1776-ban több mint száz református családot űztek innen el. A templomunk mégis megmaradt, a harang szól, és ma is vannak, akik bemennek a kapuján. Ez jelenti a múlthoz való hűséget, és ez tart minket össze a jelenben – magyarázza Orbán Károly.

A település polgármestere, Tóth József már három évtizede vezeti a falut. Személyes meggyőződése szerint a hit és a közösségi összetartás a település megmaradásának egyik záloga. – Édesapám azt mondta, ha a templom omladozik, az nem az egyház, hanem a falu szégyene. Ezért nekem kötelességem volt a felújításában segíteni – hívja fel a figyelmet a polgármester. Az elmúlt évtizedekben így nemcsak a templom, hanem a parókia, a gyülekezeti ház, a ravatalozó és ezek környezete is megújult, mindez az egyházközség és az önkormányzat összefogásának köszönhető.

– Ifjú mérnökként az első utam az egyházakhoz vezetett. A régi rendszerben ez nem volt szokás, de én úgy gondoltam, hogy össze kell kovácsolni a közösséget – emlékezett vissza a kezdetekre a polgármester. Együttműködési szándékukat írásban is rögzítették. – Nemzeti ünnepeinken a helyi felekezetek vezetői is megszólalnak, így kerültünk közelebb egymáshoz – mondja.

Tóth József úgy véli, hogy a református jelenlét nemcsak az egyházi életben vagy az épített örökségben látható, hanem identitást is teremt. – A tiszanánai reformátusság egy évszázadokon átívelő lelki erőtér is egyben, amelyet mi igyekszünk folytatni. Ha van munkahely, lakás és közösség, akkor van megmaradás, és ebben a református gyülekezet kulcsfontosságú – állapítja meg bizakodva a jövőben.

A tiszanánai református templom a Tiszáninneni Református Egyházkerület egyik legnagyobb épülete, ezerötszáz lélek befogadására készült még 1752-ben. A homokkőből épített falak között az évszázadok során ezrek imádkoztak, keresztelkedtek, esküdtek, búcsúztatták halottaikat, és mind a mai napig sokan úgy tekintenek a templomra, mint lelki otthonukra.

– Amikor az ember belép ide, akkor nemcsak az Isten házába érkezik meg, hanem egy közösség élő emlékezetébe. A padok, a kopott lépcsők, a szószék mögött álló orgona mind tanúi annak, hogy Istennek itt mindig volt népe – vallja Komróczki Sándorné lelkipásztor, aki több mint tíz éve érkezett férjével együtt a tiszanánai parókiára. Elmondása szerint már az első napokban érezte, hogy itt a személyesség, a családias hangulat különös jelentőséggel bír. – Kakaspörkölttel fogadtak bennünket, és ez nemcsak kedvesség volt, hanem üzenet is: idetartozónak fogadtak el minket! – emlékezik vissza.

A lelkésznőtől megtudjuk, hogy a gyülekezet eleinte ragaszkodott a régi liturgikus rendhez, de szolgálata során fokozatosan nyitottá vált az új irányokra. – Évente megrendezett klasszikus zenei hangversenyek, sakk- és fociklub, dalárda, kézműves-foglalkozások, és mindig, minden alkalom előtt vagy után igeolvasás, imádság, közös hálaadás – sorolja a közösségi foglalkozásokat. – Krisztusra mutató közösségformálás a célom. Nem a program a lényeg, hanem hogy kinek a nevében találkozunk – teszi hozzá.

A gyülekezeti életnek különösen fontos része a gyermekekkel való foglalkozás. A templomkert évről évre gyerekzsivajtól hangos: a református nyári táborok, kerékpártúrák, kirándulások kerületi és megyei támogatásból valósulnak meg. A foglalkozások között szerepel igei tanítás, énektanulás, közös játék és saját készítésű ajándékok is. Ezek mind a legkisebbeket szólítják meg, és rajtuk keresztül gyakran a családokat is.

– Ma már sokszor a gyerekek hozzák el a szüleiket. Azt látom, hogy az egyszerű, őszinte közösség ma is vonzó alternatíva, csak meg kell mutatnunk. Nemcsak elfoglaltságot adunk, hanem emléket. Olyat, amit hazavisz, amit megőriz. Ebből lesz majd valami később: talán hit, talán gyülekezeti tagság – jegyzi meg Komróczki Sándorné.

– A hitoktatás is erős – teszi hozzá Orbán Károly gondnok, aki a Tiszanánai Általános Iskola igazgatóhelyettese is. – Nálunk négy csoport működik: a református mellett katolikus, pünkösdi, vagy aki egyiket sem szeretné, számukra erkölcstant oktatunk. A gyülekezeti gyerekek rendre jól szerepelnek az egyházi versenyeken, de ahogy azt a lelkipásztor-vallástanár elárulta, ennél még fontosabb, hogy a gyerekek kérdeznek, énekelnek, és otthon érzik magukat a templomban – mondja.

A lelkésznő számára a közösségformálás Krisztusra mutató szolgálat. – A házi istentiszteletek nagyszerű alkalmak a személyes találkozásra. Oda megyünk, ahol igény van az Igére. Betegágyhoz visszük az éneket, imádságot. A nyári templomkerti táborokat pedig nagyon várják a gyerekek. Itt a játék, a tanulás és az istentisztelet együtt ad közösségi élményt – fogalmaz a lelkipásztor.

A tiszanánai református gyülekezet nem nagy számokkal, hanem nagy szívvel él. Az önkéntesek rendszeresen takarítanak, virágot ültetnek, rendben tartják az udvart és a templomot. A gondnok szerint szolgálni sokféleképpen lehet: van, aki prédikál, van, aki rendet rak a templomban, Igét vagy imádságot olvas fel, hoz friss virágot az úrasztalára. Mindegyik ugyanazt az Urat dicséri.

A polgármester és a gondnok egyaránt aktívan részt vesznek ezekben. – Voltunk vagy tizenketten, amikor egy délután rendbe raktuk a gyülekezeti házunk környékét. Korábban még vakoltunk is, meg amit kellett. Hála Istennek, még mindig van, aki mozgósítható – hangsúlyozza Orbán Károly.

A mindennapi szolgálatok mellett a közösség életének fontos pillérei az évenkénti nagy református események. Ilyen például a kétévente megrendezett Tiszanánai Reformátusok Találkozója is, amely nem csupán a helyiek életében tölt be fontos szerepet. – Az elszármazottakat hívjuk vissza. Ilyenkor megtelik a templom, sőt van, hogy még a bejáratnál is állnak. Nekünk különösen jó látni, hogy sokan hazatérnek, és hogy a mi templomunk az övéké is – fűzi hozzá a gyülekezet gondnoka.

A gyülekezeti élet gazdagságát nemcsak a lelkészi, gondnoki szolgálat vagy az önkormányzat aktív szerepe mutatja, hanem azoké is, akik a saját hivatásukban, élethelyzetükben követik Krisztust, a település életében.

– Czeizel tanár úr tanította: az ember pszichoszociális, szomatikus lény. A testi mellett a lelki és szociális bajokat is ismerni kell – hangsúlyozza Somogyi Erzsébet. A háziorvos hitélete nem korlátozódik a vasárnap délelőttökre. – Ha valaki nem tudja kiváltani a gyógyszert, nekem kell telefonálnom a hivatalba vagy a Máltai Szeretetszolgálathoz. A hitem és a szeretetem ebben a munkában él – hangsúlyozta. Bár elmondása szerint az utóbbi időben ritkábban tud részt venni az istentiszteleteken, a gyülekezethez tartozónak tartja magát: – Tiszanána egy olyan hely, ahol az ember nemcsak él, hanem tartozik is valahová.

Kecső János, az egyházközség egyik presbitere a megtérése után kapcsolódott be a közösség szolgálatába. – Nagyon beteg voltam, életkedvem se volt. Nyolc éve lettem református, és azóta minden megváltozott. Jó a közérzetem, szeretek templomba járni, feltöltődöm – meséli. Számára a hit nem elméleti kérdés, hanem napi gyakorlat: – Takarítok a templomban, virágot gondozok, bármilyen munkát elvégzek a presbiter testvérekkel karöltve. Ha megcsinálom, nyugodtabb vagyok – tudatja velünk. Aggasztja a gyülekezet jövője, hiszen egyre kevesebben vannak, fiatalok pedig alig, mégis úgy látja: – Aki itt marad, az hűséges. És a hűség sokszor többet ér, mint a hívek száma.

A lelkipásztor egy Lukács evangéliumából vett Igével összegzi mindazt, amit a tiszanánai gyülekezet képvisel: – „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lk 19,40) Hiszem, hogy Tiszanánán mindig lesz népe a Szentháromság Istennek! – hangsúlyozza. A gyülekezet gondnoka pedig Wass Albertet idézve hozzáteszi: – Mindig is reméltem, hogy „nem vész magja a nemes gabonának”. Mindig lesznek, akik az Isten ügyét továbbviszik.