Két év kihagyás után a huszonkettedik alkalommal rendezték meg újra a Béres Ferenc Országos Református Énekversenyt a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolájának szervezésében. Az esemény Béres Ferenc magyar énekművésznek, furulyaművésznek, népdalénekesnek állít emléket, aki idén ünnepelné századik születésnapját.
XXII. Béres Ferenc Országos Református Énekverseny
Béres Ferenc 1922. december 3-án egy kis abaúji faluban, Gagybátorban született szerény jövedelmű családban. Szüleitől örökölt kivételesen szép énekhangjára már az elemi iskolában felfigyeltek. Nehéz anyagi helyzete miatt a tanulmányait egy kereső foglalkozást biztosító technikumban folytatta Miskolcon, itt szerzett fa- és fémipari technikusi végzettséget. Azonban nem csak ezt, hanem a középiskolát is elvégezte, mégpedig a Sárospataki Református Gimnáziumban, ami megalapozta későbbi erős református hitét és elkötelezettségét. Amikor választhatott, hogy hol tanuljon tovább, környezete buzdítására a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet és néprajz szaka mellett döntött.
Béres Ferenc, a felfedezett
Zenei karrierje 1945-ben indult el, amikor huszonhárom évesen Budapestre költözött. 1946-ban a Muharay Elemér-féle népi ének- és táncegyüttesben énektudása mellett sikeresen kitanulta a furulya- és a táncművészetet is. Ekkor figyelt fel rá Keresztury Dezső akkori vallás- és közoktatási miniszter, aki rengeteget segített művészi pályájának elindításában. Neki köszönhető, hogy rendszeres szereplője volt a Magyar Rádió műsorainak, így országos ismertségre tett szert. Művészi pályafutása meredeken ívelt felfelé. 1948-tól a Honvéd Együttes énekes és hangszeres szólistája lett. Ebben az időszakban került kapcsolatba Kodály Zoltánnal, akinek támogatásával művészete kiteljesedett, véglegesen elkötelezve magát a magyar dalkultúra kimagasló színvonalú képviseletére, népszerűsítésére. Kutató, anyagfeltáró munkássága páratlanul gazdaggá tette énekművészi repertoárját.
Béres Ferenc, a meg nem alkuvó
1956 őszén a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tagjaként kínai turnéjuk alatt érte a magyarországi forradalom, majd az ezt követő véres szovjet beavatkozás híre. Moszkvában kellett volna fellépnie az együttesnek, amit ők egyöntetűen megtagadtak. A megtorlás a hatalom részéről nem maradt el. A néphadsereghez tartozó művészegyüttes tagjaként a honvédség alkalmazta, katonai rendfokozata volt, ezért hadbíróság elé állították, majd lefokozták, állásából kirúgták. Művészi munkát éveken keresztül nem vállalhatott.
Béres Ferenc erre az időszakra így emlékezett vissza:
„A Honvéd Együttes széthullása után egzisztenciális helyzetem mélyre süllyedt. Értéktárgyaim eladogatása után napszámos munkára is kényszerültem. Nehéz helyzetemből Kodály Zoltán anyagi és erkölcsi segítsége mentett meg. Bátorító szava, nyitott és őszinte segítőkészsége meggyőzött arról, hogy minden nehézséget le kell győzni, és a pályát folytatnom kell. Nehéz helyzetemből közel három esztendő múltán tudtam csak kilábalni.”
Béres Ferenc, a visszatérő
A megtorlások után pár évvel Kodály szívós pártfogásának köszönhetően ismét visszatérhetett a művészi életbe. Újra kezdődhettek a turnék is, amelyek során eljutott többek között Ausztráliába, Új-Zélandra, Belgiumba, Hollandiába, Svájcba, Grúziába, de koncertezett Japánban és Kanadában is. Emellett számtalanszor fellépett idehaza, valamint Erdélyben és Kárpátalján is. 1963-ban a párizsi nemzetközi énekversenyen nagydíjat nyert, majd utána nemsokára az Országos Filharmónia szólistája lett, a címet egészen haláláig megőrizte. Mindezek mellett számtalan koncertet adott idehaza, Erdélyben és Kárpátalján is.
Béres Ferenc, az adakozó
1968-ban a saját képzőművészeti gyűjteményének – festmények, rajzok, szobrok, kisplasztikák – felajánlásával, valamint művésztársai hasonlóan önzetlen támogatásával megalapította a Sárospataki Galériát. A város mindezért 1970-ben díszpolgári címet adományozott neki. 1991-ben minden ellenszolgáltatás nélkül elvállalta a Sárospataki Református Gimnázium Alapítványának kuratóriumi elnöki tisztét, amely minőségben mindent megtett a függetlenségét visszanyerő intézmény anyagi önállóságának megteremtéséért. Több koncertet is adott, amelynek bevétele, valamint a fellépő művészek gázsija is az alapítvány számláját gyarapította. Gyűjtéseket indított a gimnázium korábbi, de Magyarországról elszármazott diákjai körében is. Az általa fáradhatatlanul szervezett közadakozás tette lehetővé, hogy Egressy Béninek, a Szózat megzenésítője születésének 175. évfordulójára, 1989-ben szobrot állíthattak a gimnázium iskolakertjében.
1976-ban a magyar állam munkássága elismerése jeléül a legmagasabb állami zenei kitüntetésben, Liszt Ferenc-díjban részesítette.
Ő maga egyik memoárjában így emlékezik vissza életútjára:
„Pályám különös és különleges szolgálat: a magyar énekkincs tolmácsolásán keresztül népben-nemzetben élni, érezni, cselekedni, az érzelmek húrjain a szépség, a jóság, az emberibb élet, egy jobb világot váró emberi akarat dallamait megszólaltatni. Ez pályám, életem rendje, ez az én hitvallásom!”
Dócziné Takács Zsuzsanna vezényletével énekelnek a gyerekek az Operaház előtt
A XXII. Béres-verseny
– Béres Ferenc nagyon nagy hatású előadó volt. Amikor énekelt, senki jelenlévő nem vonhatta ki magát művészetének hatása alól. Szívvel-lélekkel muzsikált. Reformátusságát sosem tagadta meg, még a szocializmus idején sem. Művészetével, hitével példa számunkra, és a versenyző gyerekek számára is, így mindenképpen méltó arra, hogy egy országos énekversenyt nevezzenek el róla – mondta el a művészről Tarnóczyné Varga Csenge, a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolájának ének-zene és egyháziének-tanára, karvezetője, aki az idei országos énekverseny szervezésében is részt vett.
Az idei megméretésen tizenhét református iskolából nyolcvanhárom diák tíz korcsoportban mérte össze zenetudását. A versenykiírás szerint a zsoltárok és dicséretek mellett szabadon választott népdalokat kellett a versenyzőknek énekelniük a szakmai zsűri előtt.
A nap csúcspontja az volt, amikor a résztvevők a versenyhelyszíntől nem messze, a Magyar Állami Operaház előtt álltak össze egy éneklő gyereksereggé. A ragyogó napsütésben a szabad ég alatt az Andrássy úton zengtek a zsoltárok, a dicséretek és a népdalok. Karnagyaik, Dócziné Takács Zsuzsanna, Tarnóczyné Varga Csenge, Draskóczy Balázs felváltva vezették az egyszer egy szólamban, másszor kánonban éneklő kórust.
Az utcán többen megálltak és mosolyogva hallgatták a gyerekek énekes bizonyságtételét és hagyományőrzését. Megszólalt a Tavaszi szél vizet áraszt, az A csitári hegyek alatt, de énekeltek az Úristen szabadításáról a 81. zsoltárral, és megszólalt Vizi István szerzeménye, a Solus Christus kezdetű kánon is. A versenyen kiváló előadásokat hallhatott a zsűri, ugyanakkor méltó megemlékezés volt Béres Ferencről is, aki ugyanezeket az énekeket énekelte életében szerte a világban.
„Szeretetedről, törvényedről énekelek, zsoltárt zengek neked, Uram!” (Zsolt 101,1)
Draskóczy Balázs az Operaházban is megszólaltatta a kórust