A történelmi egyházak, köztük a református egyház is, üdvözölte a múlt kedden elfogadott egyházi törvényt, de az utolsó pillanatban elfogadott változtatások mindenkit megleptek. Ami biztos, hogy az új jogszabállyal megnőtt a vallás jelentősége, nyilatkozta Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a Parókia portálnak.
A múlt kedden elfogadott egyházi törvény január elsején lép életbe. A jogszabályt 95 százalékban az eredetileg tervezett szerint fogadták el, azonban az utolsó pillanatban két sarkalatos pontján változtattak: eszerint nem a Fővárosi Bíróság, hanem az országgyűlés dönthet az egyházzá nyilvánításról, és nem kell ezer alapító tagot igazolnia a kérelmező vallási közösségnek.
—Az utolsó percekben tett változtatások mindenkit megleptek, talán a törvény előkészítőit is— mondja Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. A mostani szabályozással a parlament –amely nem azonos az állammal – fogja eldönteni, hogy állam és egyház viszonylatában mely közösségekkel köt szerződést és működik együtt. Ez azt jelzi, hogy a vallás kérdésének megnőtt a jelentősége. Tehát nem egy bíróság, hanem a parlament dönt, mert ez nem pusztán jogtechnikai kérdés, magyarázza a püspök.
Szabó István pozitívumnak tartja, hogy a törvény összhangban van az alkotmánnyal, teljes körű vallásszabadságot biztosít, valamint rendezi a vallási közösségek és az állam eddigi olykor zűrzavaros viszonyát, megpróbálja tisztázni, mit lehet, és mit nem vallásos tevékenységnek, vallási életnek tekinteni. Kritikája, hogy hosszú és bonyodalmas a vallás mibenlétének meghatározása, a vallási közösség bejegyeztetésének kérelmezése, valamint, hogy az ezres létszám kikerült a törvényből. A püspök azt tartaná helyesnek, ha húsz éves múlt és/vagy ezer fő lett volna az egyházi bejegyzés egyik kritériuma.
Nem öröklétig szól
Természetes, hogy nem csak az első körben elfogadott 14 egyház lehet egyház, hanem nyitva hagyták a lehetőséget a többi vallási közösség előtt, Nem lehet egy egyszeri törvényalkotással öröklétig rendezni a kérdést. A törvényalkotó a szimbolikus térből átlépett a pragmatikai térbe. A parlament a létszámot, a tekintélyt, a szervezettséget, a társadalmi jelenlétet nézte, és eltekintett a hosszas, mélybe nyúló vitáktól, véli Szabó István püspök. Példaként a Hit Gyülekezetét hozta fel. Úgy gondolja, ha nem kerültek volna be első körben az egyházak közé, akkor jövőre szavazta volna meg kérelmüket a parlament. A püspök szerint a Németh Sándor által irányított közösség évtizedeken keresztül egyházellenes propagandát folytatott és saját identitását is jórészt ezekben a kritikákban fogalmazta meg. Az is nyitott kérdés Szabó István számára, hogy a vallásszabadsághoz az is hozzátartozik-e, hogy egy elismert és bevett felekezet nem törekszik konszenzusra közéleti kérdésekben. Kijelentette, hogy minden egyház folytat politikai tevékenységet, de ezért vállalnia is kell a kockázatot.
Miért jó üzlet az egyház?
—Legjobb meggyőződésem szerint nem üzlet egyházban élni, egyházat alapítani —mondja Szabó István. A korábbi, meglehetősen laza szabályozás tartalmazott olyan kitételeket, amelyeket át lehetett fordítani az üzleti életbe. A törvény lehetővé tette, hogy a vallási élet „kellékei”, például a kegytárgyforgalmazás adómentességet élvezzenek. Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor azt mondjuk, hogy ez rendben van, miért vessenek ki egy rózsafüzérre áfát, hiszen ez hitéleti tevékenységet szolgál! Ám ha huncutak vagyunk, -és volt erre példa- akkor egy bicikliláncot is el lehet nevezni rózsafüzérnek.
A püspök megoldásra váró ügyként említi állami feladatok átvállalását is, mert ezen a téren a rendszerváltás után bonyolult helyzet alakult ki. Az egyházaknak járó kiegészítő normatívából ugyanis elképesztő visszaélések alakultak ki. A bizniszegyházak sokszor öregotthonokat alapítottak, felmarkolták az egyházakat megillető pénzt, azonban ebből semmit nem fordítottak fejlesztése, működési költségekre, hanem vígan éldegéltek belőle.
A kérdéseket nekünk kell elrendezni
—A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényt olyan parlament hozta, amely az alkotmány preambulumában utal a keresztyénségre, de az alaptörvény lényegében nem enged utat vallási meggyőződésnek – jelenti ki Szabó István. – Hogy mit szólhat Isten ahhoz, hogy Magyarországon most több mint 350 vallási közösség van bejegyezve, és hogy a keresztyének sem tudnak egy gyékényen árulni, hogy az egyházban szakadások, újraegyesülések vannak? Ezeket a kérdéseket csak önmagunknak tudjuk föltenni. Talán Isten szándékosan nem teremti meg külső feltételekkel, hogy a Krisztus-követők monolit egységet alkossanak, nehogy elbizakodottak legyünk. Egy biztos: nem lesz olyan állami törvény és szekuláris parlament, amely helyettünk elrendezné ezeket a kérdéseket.
Forrás: Parókia portál