Egyházüldözők

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) honlapján közzétette azoknak a személyeknek az életpályáit, akik az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) munkatársaiként vagy államvédelmi elhárító tisztként, különböző funkcióban végrehajtották a pártállam egyházpolitikáját: ellenőrizték, felügyelték, nyomon követték, operatív eljárás alá vonták az egyházi személyeket a kommunizmus idején.
A most közölt életpályák azoknak a pártállami időszakban működő tisztségviselőknek az életútját mutatják be, akik 1946-tól a politikai rendőrség különböző nevű szervezeti egységeinél, illetve 1951-től az ÁEH szervezeti keretén belül a Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt egyházpolitikáját igyekeztek megvalósítani a rendszerváltásig.

Az ÁEH működése alatt közel 350 ember dolgozott a központban, valamint a vidéki püspökségeken, illetve a megyei tanácsok egyházügyi előadójaként. Közülük most közel 100, elsősorban vezető beosztású munkatárs életútja olvasható a NEB honlapján. Mindezek mellett a NEB az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársaival közösen megkezdte az államvédelem egyházi elhárítása területén tevékenykedő tisztek karrierpályáinak feltérképezését. E munka első fázisaként az 1950 és 1956 között, a központi részlegen dolgozó harminchat beosztott azonosítása és életpályájának bemutatása történik meg.

Forrás: neb.hu