Lelki önvizsgálatra hívó nyitóáhítattal, majd hosszan elnyúló és több ponton éles vitával kezdődött meg március 25-én Balatonszárszón a Magyarországi Református Egyház Zsinatának rendkívüli ülésszaka. A tanácskozás rendkívüli jellegét az is mutatta, hogy a testület ezúttal a szokásosnál szűkebb, koncentráltabb napirenddel ült össze, hogy a kiemelt jelentőségű törvényjavaslat tárgyalására összpontosíthasson. Gér András zsinati tanácsos igehirdetése az egység, a megszentelődés és az „énizmus” veszélye köré épült, ezt követően pedig a zsinati tagok az egyházi fegyelmezésről és az egyházigazgatási jogviták eljárásrendjéről szóló törvényjavaslat első olvasatát kezdték meg.
Lelki értelemben erős, egyúttal önvizsgálatra késztető üzenettel kezdődött a zsinati munka Balatonszárszón. Gér András János evangéliuma 17. fejezetének versei alapján hirdette az Igét, abból a szakaszból, ahol Jézus így könyörög tanítványaiért: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól”, illetve „akik az ő szavukra hisznek énbennem” (Jn 17,15;16). A zsinati tanácsos ezt a küldetést napjaink egyházára is vonatkoztatta: azok, akik ma Krisztusról szólnak, ugyanabba a láncolatba illeszkednek, mint az apostolok, az egyházatyák, a reformátorok és a hitvalló elődök. – Ezek az ők, ezek mi vagyunk – fogalmazott.
Az én áll útjában ennek az egységnek – hangsúlyozta a rendkívüli Zsinat nyitóáhítatán Gér András zsinati tanácsos
Az áhítat egyik központi gondolata az volt, hogy az egyház létezésének kiindulópontja, közepe és célja Isten Igéje, minden más csak másodlagos ehhez képest. Az igehirdető három jézusi kérést emelt ki: – Isten őrizze meg az övéit a gonosztól, szentelje meg őket az igazsággal, és adjon nekik egységet – fogalmazott. Az áhítat vissza-visszatérő hangsúllyal figyelmeztetett arra, hogy a keresztyén ember és az egyház nem a maga erejéből marad meg, és nem a maga igazságával szentelődik meg, hanem egyedül Isten Igéje és Lelke által.
Gér András ugyanakkor beszélt az egység akadályairól is. – Három személy, akit meg fogok nevezni: én, én és én – mondta. Szerinte ugyanis „az én áll útjában ennek az egységnek”, amikor valaki úgy gondolja, majd ő megmenti az egyházat, ő szenteli meg, vagy majd akkor lesz egység, ha mindenki neki ad igazat. Ezt az „énizmust” a világ egyházba szivárgó hatásaként nevezte meg.
Az igehirdetés zárása is ezt a belső lelki harcot hangsúlyozta. Gér András úgy fogalmazott: – Ezt a harcot nem a frontvonalon, a tárgyalóasztalnál, zsinati ülésteremben vagy másik féllel szemben lehet és kell megnyerni. Ezt csak itt, belül lehet megnyerni – hangsúlyozta.
Molnár János, a Zsinat presbiteri elnöke az ülés megnyitásakor az egység és a felelős közös gondolkodás fontosságáról beszélt
Az ülés megnyitásakor Molnár János, a Zsinat presbiteri elnöke külön is visszautalt az áhítat egyik központi gondolatára, az „én” kérdésére, és arról beszélt: a feszültségek idején az egyháznak különösen is felelőssége, hogy ne engedje elburjánzani a megosztottságot, hanem krisztusi megoldásokat keressen. Ezt a sajátos helyzetet erősítette meg Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke is, aki jelezte: bár készült részletes lelkészi elnöki beszámolóval, azt most nem mondja el, hanem a májusi ülésre halasztja, hogy ezzel is időt nyerjenek, és a testület a mostani, rendkívüli ülésen a napirenden szereplő érdemi kérdésekre összpontosíthasson. Hozzátette, hogy az előadások rendjét is úgy alakították, hogy segítsék a zsinati munkát.
Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a rendkívüli ülés fókuszált munkarendjéről is szólt
Már a napirend elfogadása jelezte, hogy a tanácskozás legfontosabb tárgya, az egyházi fegyelmezésről és az egyházigazgatási jogviták eljárásrendjéről szóló törvényjavaslat hosszú előkészítő munka eredménye, és több testület bevonásával érkezett a Zsinat elé.
A vita itt nem egyszerűen technikai kérdésről szólt, hanem arról, hogyan értelmezi saját szerepét a Zsinat. Őz Lajos, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese arra emlékeztetett, hogy ebben a ciklusban már többször előfordult, hogy egy-egy törvény három olvasata két zsinati napon végigment, tehát ez önmagában nem példa nélküli. Ugyanakkor ő is hangsúlyozta, hogy egy ilyen horderejű javaslat megérdemli az érdemi, akár hosszú vitát.
A részletes tárgyalás a törvény címénél kezdődött, és itt egyértelművé vált, hogy nem pusztán megfogalmazási kérdésekről van szó, hanem szemléleti különbségekről is. A Délpesti Református Egyházmegye esperese, Takaró András felvetette: mit jelent egyáltalán az „egyházfegyelmezés” szó, hiszen nem az egyházat fegyelmezik. A vita nyomán végül egyhangúlag az Egyházi fegyelmezésről és az egyházigazgatási jogviták eljárásrendjéről szóló törvény cím mellett döntöttek. A hozzászólásokból azonban az is kiderült, hogy sokan nem szeretnék, ha az új szabályozás egyszerűen „bíráskodási törvényként” rögzülne a köztudatban. Többen hangsúlyozták: az egyházi fegyelmezés célja és természete más, mint a világi bíróságoké.
A szünetekben is folytatódtak az egyeztetések a zsinati tagok között
A preambulum tárgyalása még élesebbre fordította a vitát. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke azt kérte, hogy erősebben jelenjen meg benne az egyházfegyelem rendeltetése és lelki célja. Javaslata szerint be kell emelni azt a meghatározást, hogy a fegyelem – mint fogalmazott – védelmezze Krisztus tekintélyét az egyház és a világ előtt, valamint az egyház szentségét és tisztaságát, és hogy a bűnös megmentését szolgálja. Hozzátette továbbá, hogy a fegyelmezés mind tartalmában, mind módszereiben pásztori szolgálat. Ezzel szemben a jogi előkészítés oldaláról az hangzott el: ez a törvény kizárólag a bírósági szakba jutott ügyek eljárásrendjét szabályozza, a megelőző, egyházkormányzati jellegű lépések más jogszabályokban kapnak helyet. A véleménykülönbség itt lényegében abban nyilvánult meg, mennyire legyen a szöveg teológiai alapvetés, és mennyire maradjon szigorúan eljárásjogi természetű.
Gaál Sándor esperes a vita egyik fontos pontján arra hívta fel a figyelmet, hogy a hittanoktatók az egyház tanító szolgálatának egyik legkardinálisabb szereplői
Ugyanebben a szakaszban bontakozott ki az egyik leghosszabb és legérzékenyebb vita a hittanoktatók helyzetéről. Több felszólaló, köztük Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese és Takaró András azt hangsúlyozta, hogy a hittanoktatók az egyház tanításának első vonalában szolgálnak, ezért nem lehet őket egyszerűen az „egyéb alkalmazottak” közé sorolni. A felvetés mögött az a tapasztalat állt, hogy a hittanoktatásban ma nagyon kiélezett kérdések jelennek meg, és ha valaki nem a Biblia, a Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás szellemében tanít, annak egyházi következményekkel is járnia kellene. Mások arra figyelmeztettek, hogy a hittanoktatók sok esetben polgári jogi szerződés alapján dolgoznak, ezért a kérdés összetettebb, és inkább a hittanoktatási szabályozás, illetve az alkotmánytörvény pontosítását igényli. Abban láthatóan közeledtek az álláspontok, hogy a hittanoktatók helyzetét egyértelműbben kell rögzíteni, de az első napi vita alapján ez a pont még további munkát kíván.
Szintén visszatérő motívummá vált az a kérdés, hogy az egyházi fegyelmezés csak akkor lépjen-e működésbe, amikor már bíróság elé kerül az ügy, vagy a törvénynek legalább utalnia kellene a megelőző, testvéri, egyházkormányzati lépésekre is. Balog Zoltán püspök egy konkrét esetet is említett, ami félreértése annak, hogy mi az egyházkormányzó feladata. Más oldalról viszont az merült fel: a törvény éppen azért szól csak a bírósági szakaszról, mert az azt megelőző intézkedések más szabályozási körbe tartoznak. Ez a vita világosan megmutatta, hogy a zsinati tagok egy része a jogszerűség mellett a lelkipásztori rugalmasságot is jobban szeretné láttatni a szövegben.
A Zsinat több kérdésben is szavazott a részletes tárgyalás során
Délután már technikaibb, de nem kevésbé fontos kérdések is előkerültek. Így például szó volt az ügyészi funkcióról, illetve arról, hogy ahol az egyházmegyék nem választanak ügyészt, ott a jogtanácsos milyen módon láthatja el az ügyészi feladatokat. Felszólalások voltak a kizárási szabályokról, a póttagok szerepéről, a határidők számításáról, sőt egyházi bírósági szünet beiktatásáról is. Utóbbi szerint bizonyos egyházi ünnepi időszakokban – például nagyhéten vagy karácsony táján – ne legyenek ilyen eljárások. Javaslat hangzott el arra is, hogy a késedelmes eljárási cselekményeknél rendbírság kiszabására is legyen lehetőség.
A nap végére ugyan nem került pont minden felvetés végére, de a Zsinat első olvasatban elfogadta a törvényjavaslatot, így a tanácskozás másnap a második és harmadik olvasattal folytatódhat Balatonszárszón.