Elérhető a frissített Bibliapp

A program a két hivatalos bibliafordítás, a napi igemagyarázat, a hitvallások és a hírek mellett ezentúl az új Református Énekeskönyvet is tartalmazza.

bibliapp_okostelenfon_olvasás_pexels

Fotó: pexels

2018-ban készült el a Magyaroroszági Református Egyház (MRE) által kiadott bibliaapplikáció első verziója, amely a Bibliapp névre hallgat. Az okostelefonokra – Android- és iOS-rendszerekre egyaránt –, valamint tabletekre ingyenesen letölthető programon keresztül elérhető:

Az program telepítése után a fent említett szövegeket még le kell tölteni, hogy internethozzáférés nélkül, offline is olvashatók legyenek. Ennek köszönhetően bárhol és bármikor böngészhetjük a Bibliát, a hitvallásainkat, valamint az igemagyarázatokat is. Emellett a fontosabb egyházi eseményekről, történésekről is tájékozódhatunk a hírek menüpontban.

Újdonságok

A program megújult külsővel, illetve a felhasználók visszajelzései alapján javított és bővített funkciókkal lett ellátva. Jelentős változás, hogy

az új Református Énekeskönyv (a nyomtatásban is megjelent változat digitalizált formában) is elérhető lesz az applikációban.

A korábban is létező funkciókat megőrzi a Bibliapp, tehát a két hivatalos bibliafordítás, az egyházi hírek, valamint a hitvallások és az igemagyarázatok ugyanúgy elérhetők maradnak. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyház továbbra is a hívek napi kegyességi életét szeretné segíteni a program révén, és továbbra sem cél egy teológiai mélységű applikáció létrehozása.

Az applikáció fejlesztésében a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány segédkezett.