Életben tartani a hitet a végeken

Balog Zoltán püspöki programjában kiemelt helyet foglal el az elnéptelenedő baranyai egyházközségek helyzetének rendezése. Ennek jegyében a püspök közvetlenül a megválasztása után meghirdette a Baranya programot, amely az egyházmegye egészének megújulását célozza, a Baranyai Református Egyházmegye „strukturális, hivatásbéli, gazdasági és missziós változásait” kívánja előmozdítani. Az elnéptelenedő falvak és gyülekezetek nehézségeinek megoldása a teljes magyar reformátusság számára kihívást jelent. A püspök korábban úgy fogalmazott: „Éppen ezért nem azt keressük, ki miért és hogyan felelős a jelenlegi nehézségekért, hanem az itt élő szolgálók megsegítésére dolgozunk ki előremutató terveket, amelyek a többi egyházkerület és megye előtt is mintául szolgálhatnak.” A Baranyai Programtanács 2021-ben alakult meg Bereczky Ildikó korábbi harkányi lelkipásztor koordinálásával.

Az első feladat a gyülekezetek helyzetének, sajátosságainak megértése volt, ehhez az egyházkerület elnöksége bejárta a baranyai körzeteket, hogy megtapasztalja a gyülekezetek egyedi sajátosságait. Találkozott templomba járó, egyházfenntartói járulékot fizető hívekből álló egyházközségekkel és olyanokkal is, ahol az elöregedés, a fiatalok elvándorlása, a munkalehetőségek hiánya miatt jelentősen megfogyatkozott a gyülekezet. Ezekben a közösségekben a lelkészeket és a családjukat jó ideje nem tudják fenntartani. Előfordul, hogy egyes körzetekben a helyettesítő lelkészek egy vasárnap több településen akár öt istentiszteletet is tartanak, de találni olyan helységet is, ahol a peremlét nyomasztó körülményei miatt erőtlenné vált gyülekezetből teljesen elfogytak a hívek. Az egyik helyen újonnan kell életre kelteni a közösséget, máshol van miből építkezni. Az erőforrások hiánya miatt elhanyagolt gyülekezetekben a változáshoz szükséges erőt a belső megújulás szolgálja, ehhez azonban több gondoskodásra van szükség.

Az egyházkerület vezetése felismerte, hogy a demográfiai okokból elnéptelenedő községekben működő gyülekezetek fennmaradására nem ad reális megoldást az 1881 óta fennálló parókiális rendszer, a meglévő egyházközségi fajták keretei között ez a cél nem érhető el. A leépülés, az elfogyás problémájának megoldása szétfeszíti a fennálló egyházjogi kereteket. A testület munkája nyomán megszületett a gondozó egyházközség fogalma, amelyet az egyházalkotmány szintjén is nevesítettek. A Dunamelléki Református Egyházkerület novemberi közgyűlésén kilenc baranyai gondozó egyházközség megalapításáról és szórványaik beosztásáról határoztak 2023. január 1-jei hatállyal.

De miért is van szükség erre az új gyülekezeti formára? – vetődik fel a kérdés. Bereczky Ildikó, a Baranyai Programtanács koordinátora elmondta, hogy a Baranya megyét jellemző népességfogyás már az első világháború előtt láthatóvá vált, idővel pedig tovább gyorsult. A második világháborút követően az egyház gyülekezetek fenntartásához szükséges javait elvették, így a közösségek csak adományokra tudtak támaszkodni. A szocializmus idején mindössze annyi volt a cél, hogy életben maradjanak ezek a közösségek, a megújulásra, szerkezetváltásra esély sem volt – hangsúlyozta. – A magyar református egyházszervezet alapvetően feudális jellegű, a föld tartotta el az egyházközségeket, ennek a megszűntével viszont átrendeződtek a viszonyok. Kihúzták az egyház lába alól a talajt, hiába kaptuk vissza az államosított egyházi ingatlanok egy részét, például az iskolákat, olyan ez, mintha visszakaptuk volna a borjút a tehén nélkül – fejtette ki. Baranya megye 301 településének jelentős része ma is aprófalvas, több mint kétszázban a népesség lélekszáma nem éri el az ötszáz főt. Ezeket a településeket a népességfogyás különösen súlyosan érinti, rövid időn belül teljesen elnéptelenedhetnek, mint a nyugat-baranyai Szigetvárt körülvevő, egykor színreformátus falvak, amelyekben ma már csak néhány református él. A Szigetvidéken fekvő Merenye csillagos égboltot szimbolizáló, kékre festett kazettás református templomát és műemlékvédelem alatt álló gyülekezeti házát, vagy az ormánsági Drávaivány, Kórós, Adorjás, Kovácshida, Sellye kazettás famennyezetű református templomait is egyre kevesebb hívő látogatja.

A trianoni döntéssel az egykor virágzó területből peremvidék lett, a reménytelenségre pedig máig okot adnak a tanulási és munkalehetőségek szűkössége, az egészségügyi ellátás hiányosságai, a közlekedési feltételek korlátai. Mindez arra készteti különösen a fiatalokat, hogy máshol próbáljanak boldogulni. Ezek a tendenciák nemcsak Baranyában jellemzők, hanem északkeleten, sőt országosan is megfigyelhetők. A statisztikák azt mutatják, hogy az egyházmegyében a reformátusok száma összességében közel sem esett vissza annyira, mint a falvakban. Ennek az az oka, hogy a lakosság a városokba költözött, főként Pécsre és környékére, és elhagyta az aprófalvakat. A megváltozott igényeket próbálják betölteni egyfelől a missziói egyházközségek, amelyek nem önfenntartók, hiszen az egyházkerület segíti őket, de úgy számolnak velük, hogy előbb-utóbb képesek lesznek ellátni saját magukat. Ehhez a gyülekezettípushoz hasonlít a gondozó egyházközség is, amelyet ugyancsak az egyházkerület tart fenn, ezek azonban már nem képesek önfenntartása, legfeljebb a távolabbi jövőben, tehát nem feltétlenül a növekedés fogja jellemezni őket. Bereczky Ildikó szerint olyanok a gondozó egyházközségek, mint az intenzív osztály a kórházban, több gépet, munkaerőt és anyagi ráfordítást igényel, hogy megmentse, életben tartsa a betegeket.

A Baranya program koordinátora korábban Harkányban és környékén szolgált, többek között az ekkor szerzett tapasztalatai alapján dolgozták ki a gondozó gyülekezet koncepcióját. – Amikor Harkányba kerültem, akkor egy vasárnap akár nyolc istentiszteletet is tartottam. Láttuk, hogy ez nem a legtökéletesebb megoldás, így elkezdtük összehordani a gyülekezetek tagjait, hogy ne hárman vagy négyen legyenek, hanem tizenöten, húszan, harmincan. A környékén lévő négy társegyházközséggel, tehát összesen öt társegyházközséggel közös alkalmakat szerveztünk: evangelizációs heteket, csendesnapokat, gyerektábort, tehát minden olyan gyülekezeti élethez tartozó alkalmat, ami általában létezik egy-egy közösségben. Ez rendkívül nagy anyagi ráfordítással járt részünkről, mert sokszor saját zsebből dolgoztunk. A kisbuszokat adományokból kaptuk, így kezdtük el az egész szolgálatot, ami aztán a mai napig is folyik a térségben, és ennek mintájára dolgoztuk ki a gondozó egyházközség koncepcióját. Az átrendezett egyházmegyei struktúrában ebben a térségben az előbbi négy társegyházközségből két gondozó egyházközség alakult, plusz a harkányi – fejtette ki.

Bereczky Ildikó azt is elmondta, hogy jelenleg egy-egy kisváros környékén jönnek létre a gondozó egyházközségek, amelyek abban különböznek az anya- vagy társegyházközségtől, hogy azok képesek önmagukat ellátni, illetve lelkészt tartani és választani. A gondozó egyházközség esetében meg kell említeni, hogy mivel helyzetéből adódóan nem tudja fizetni önerőből az adott, akár tizenöt falu a lelkészét, ezért egyházkerületi segítséggel kell fenntartani a lelkészi állást. – Ezért különböztettük meg az úgynevezett missziói egyházközségtől a gondozói egyházközséget, mert a misszió az egy egyértelmű fejlődést szeretne kifejezni – magyarázta.

Bárdos-Blatt Szabolcsot és Bárdos-Blatt Boglárkát nemrégiben szentelték lelkésszé, szolgálatukat pedig Szigetvár környékén, tizennégy kis faluban kezdték el. Szigetváron, a munkájuk szempontjából semleges helyen laknak, innen látják el az immáron hivatalosan is gondozó egyházközség feladatait. Korábban ezek a települések két társegyházközséghez tartoztak, de a már említett Harkányhoz hasonlóan ez sem bizonyult praktikus megoldásnak. Az új gyülekezeti formának köszönhetően egy néven, adószámon, egy adminisztráció alatt fognak futni a gyülekezet ügyei, ami nagy könnyebbséget jelent majd a lelkészházaspárnak. Boglárka egy Makó közeli vajdasági faluból származik, Szabolcs pedig egy Szekszárd melletti faluban, Faddon nőtt fel, így egyiküknek sem idegen a falusi környezet. A teológián találkoztak Budapesten, de már harmadévtől a közös vidéki szolgálatra készültek. Boglárka ezen a környéken volt legációban, akkor ismerte meg a térséget, és fogalmazódott meg benne, hogy szívesen szolgálna itt, illetve a szigetvári lelkésznő már említette neki az akkor még csak tervben létező gondozói egyházközség rendszerét. – Mi választottuk ezt a szolgálatot: amikor elénk tárták, hogy nagyjából miről szól ez a koncepció, akkor az rezonált az elképzeléseinkkel és az érzelmeinkkel egyaránt. Láttuk, hogy okos és logikus így szolgálni ezeken a szórványterületeken. Élhetőbb megtartani egy istentiszteletet összevonva több embernek, mint elfáradni úgy, hogy alkalmanként csak néhány emberhez szólunk. Tetszett, hogy ez a szolgálat formálható, illetve fejlődési lehetőségeket is tartogat a gyülekezetépítés terén, ezért vállaltuk – számolt be róla Bárdos-Blatt Boglárka. A tizennégy faluban (Kisdobsza, Nagydobsza, Nemeske, Tótszentgyörgy, Merenye, Kistamási, Pettend, Molvány, Hobol, Patapoklosi, Basal, Somogyviszló, Somogyhatvan, Vásárosbéc) nagyjából négyezer ember él. A legkisebb falu nyolcvanfős, a legnagyobb pedig kilencszáz, a két szám között pedig mindenféle van, főleg két-három száz fős települések. Korábban ezek mind református többségű falvak voltak, mindenhol van saját templom és több helyen parókia is, ám a lakosság az évek során kicserélődött – nem feltétlenül kihaltak a reformátusok, hanem más felekezetűek vagy vallástalanok érkeztek a helyükre. – A lakosok, akiknek az ősei ezeket a templomokat valaha felépítették, már elköltöztek, de van helyettük más, tehát őket kell megszólítanunk, az újakat, a másféléket – emelték ki.

Szigetvárhoz képest a szolgálati területük kettéosztott, a város helyezkedik el középen, ahhoz képest L alakban nyúlik el a tizennégy falu. Az L egyik szárában vasárnap délelőtt, az L másik szárában pedig délután tartanak istentiszteletet. – Erre a két helyszínre gyűlnek össze az emberek, a helyiek természetesen jönnek, a környéken lakók pedig autóval, akár csoportosan érkeznek. Akik ezt nem tudják megoldani, azokért elmegyünk kisbusszal. Szombaton körbetelefonálunk, minden település kapcsolattartó presbiterjét fölhívjuk, hogy ki az, akiről tudnak, hogy szeretne jönni, kihirdetjük előre a menetrendet, vasárnap pedig mindenhova kimegyünk a kisbusszal, és elvisszük az istentiszteletre azokat, akik jönni akarnak. Előállt az az érdekes helyzet, hogy délelőtt gyerekeket viszünk, ha a hittanosok is csatlakoznak, szóval nem ritka az sem, hogy húszan vagyunk az istentiszteleteken. A két istentiszteleten együttvéve többször is körülbelül negyvenen vettek részt, ami nagyon jónak számít. Ahol egy faluból két ember járt eddig istentiszteletre, ott most húszan vannak, ha rájuk kerül a sor, tehát egészen jó kezdés ez. Most már ott tartunk, hogy karácsonykor minden falut beveszünk a sorba, eddig két faluban nem volt istentisztelet, mert nem volt emberünk, aki a templomkulcsot őrizte volna. Mostanra ezeken a településeken is megoldódott a helyzet, karácsonykor megnyílnak a templomaik, felkerültek a listánkra, amely alapján rotáljuk az istentiszteleti helyszíneket – vázolták fel. Mindez nagyjából 150 kilométer utat jelent egy vasárnap, hiszen haza is kell vinniük az embereket.

A közös buszozások miatt egyfajta „osztálykirándulás-hangulat” lengi be ezeket az utakat, illetve van egy „ismerd meg hazádat” jellege is az egésznek, mert hiába vannak egymáshoz közel ezek a falvak, sokan életükben nem jártak a másik templomában, hiszen egyszerűen nem volt miért – tudtuk meg a lelkészházaspártól. Szerintük a kíváncsiság is jelentős szerepet játszik abban, hogy a hívek hajlandók kimozdulni és eljönni istentiszteletre egy másik településre, de az is fontos hajtóerő, hogy hozzájuk is eljöttek máshonnan, így viszonozni akarják a gesztust. – Ahogy már említettük, nem mindenkit mi szállítunk kisbusszal, sokan összefognak, és közösen jönnek autóval. Múlt alkalommal láttam, ahogy az egyik legaktívabb gyülekezeti tagunk megérkezett az autójával, és annyian szálltak ki a járműből, hogy meg se tudtam hirtelen számolni. Ahogy kiszállt, azonnal kinyitotta a csomagtartót, és attól féltem, hogy még onnan is előugrik valaki, de szerencsére ott nem utazott senki – mesélte Bárdos-Blatt Szabolcs.

A falusi közeg azonban nemcsak nehézségeket tartogat, hanem lehetőséget is nyújt olyan missziós módszerek kipróbálására, amelyeket Budapesten már nem lehet alkalmazni. A falvakban úgy látogatják meg a családokat, hogy egyikőjük megy az utca jobb, másikuk a bal oldalán. Becsöngetnek, majd elmondják, hogy ők a templomhoz tartozó képviselet, és beszélgetést kezdeményeznek. – A faluban nem él már a mindenki által ismert, hosszú kabátos, bajuszos, kedves arcú református bácsi, aki minden vasárnap ott van, aki megtanít bennünket a helyi szokásokra. A lakosság egyszerűen kicserélődött, így bőven vannak, akiket meg lehet szólítani. Itt tényleg lépni kell az emberek felé, mert ha kizárólag a református közösségre koncentrálunk, akkor nem leszünk hatékonyak. Vallásra, meggyőződésre való tekintet nélkül bekopogunk egy meghatározott kérdéssorral, amely a vallással, hittel kapcsolatos. Ilyen kérdés például, hogy van-e otthon Bibliájuk, mi a véleményük az egyházról és hisznek-e Istenben. A kérdéssornak a végén van egy meghívás is, hogy várjuk sok szeretettel a templomban, ahol arról a Jézusról akarunk beszélni, aki feltámadt – mutatták be a missziós munka kezdeti lépéseit.

Hozzátették, hogy rendkívül fontos még a falusi rendezvényeken való részvétel, ami elsőre bagatellnek tűnik, de ettől a helyiek is megtisztelve érzik magukat. Másrészt nem szokványos jelenség ezeken a településeken, hogy megjelenik a falunapon a református lelkész, akiről egyébként azt sem tudták eddig, hogy kicsoda. Előfordul, hogy annyira örülnek nekik, hogy szót adnak neki, ami egy kiváló lehetőség a misszió szempontjából.

Összességében tehát egy újfajta szemlélettel és struktúrával kezdődött meg a munka Baranyában, amely a remények szerint példaértékű lehet országszerte, megmutatva, miként lehet életben tartani a református hitet a demográfiai válság sújtotta vidékeken.