Elfogadták a koncepciót

A Zsinat tavaszi ülésszakának második napján elfogadta a cigánymissziós szolgálat koncepcióját, hozzájárult az egységes Magyar Református Egyház alkotmányának módosításához és odaítélte a zsinati alapítású díjakat.
A XIII. zsinati ciklus tizenkettedik ülésének második napján a Zsinat második olvasatban tárgyalta és elfogadta az egyházi bíráskodásról szóló 2000. évi I. törvény módosítását, valamint folytatta az egy nappal korábban elfogadott lelkésztörvény miatt szükségessé vált jogharmonizációt. A testület elfogadta egy új, a református felsőoktatási intézményekről szóló törvény megalkotását, mert a mostani túlságosan sok ponton szorul kiigazításra.

A Zsinat döntött arról is, hogy idén az október utolsó vasárnapján országoszerte gyűjtött perselypénzzel a Debrecen Lencz-telepen épülő református templomot támogatják az MRE gyülekezetei.

Kitüntetések

Április 25-én odaítélték a zsinati alapítású díjakat is. A Zsinat a Dobos Károly Lelkészi Díjat idén Petőné Juhász Emília, Rózsa Budapest-Újpest-belvárosi lelkipásztornak (Dunamelléki Református Egyházkerület) és Gál Győző, bagaméri nyugalmazott lelkipásztornak (Tiszántúli Református Egyházkerület) adományozza. A pedagógusoknak járó Makkai Sándor-díjat Dr. Bohátka Sándorné, Soós Katalin és Kató Levente, az Imre Sándor-díjat pedig Debreceni Tibor kapja.

képGyülekezeti diakóniai szolgálatáért Kiss Ferenc-díjban részesül Kóródiné Tátrai Ibolya (Székesfehérvári Református Egyházközség) és Menyhárt Mátyásné (Cegléd-Nagytemplomi Református Egyházközség). Az intézményi diakóniában végzett szolgálatát méltatják Feketéné Beke Katalinnak (Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona) és Szarka Miklósnak (MRE Házasság és Családsegítő Szolgálat) a Juhász Zsófia-díjjal.

Elfogadták a koncepciót

A csütörtöki ülésen Steinbach József dunántúli püspök a Zsinat elé terjesztette a Magyarországi Református Egyház cigánymissziós szolgálatának koncepcióját. „Az egyház természeténél fogva missziói, ebbe beletartozik a szegények, a kitaszítottak missziója" – mondta el a püspök.

képA stratégia a cigányok közötti szolgálat teológiai alapvetését, célját, gyakorlati módszereit hivatott meghatározni. A mostani ülésen a Zsinat elvi hozzájárulását adta a debreceni Wáli István Cigány Református Szakkollégium mellett egy második, pécsi szakkollégium megnyitásához a jövőben, amennyiben annak körülményi biztosítottak lesznek.

Bővülő református egység

A júniusi közös zsinatra készülve a csütörtöki ülésen több, az egységes Magyar Református Egyházat érintő kérdéshez adta hozzájárulását az MRE Zsinata. Több ponton módosul a közös alkotmány, s új, szavazati joggal bíró tagokkal bővül a közösség (Amerikai Magyar Református Egyház, Horvátországi Református Kálvini Keresztyén Egyház). A szlovák ajkú reformátusok kérésére a preambulum hangsúlyait úgy akarják megváltoztatni, hogy az kimondja: az eredeti szervezeti egység nem állítható helyre, de a hitbeli, lelki szeretetközösség, az erre épülő egység nem csak a magyar nyelvű egyházakra, hanem a Kárpát-medence más anyanyelvű reformátusságára is kiterjed. A módosítások akkor válnak véglegessé, ha azokat minden részegyház zsinata, majd a Debrecenben összeülő közös zsinat is jóváhagyja.

Egyéb ügyek

A zsinati tagok beszámolót hallgattak meg a zsinati ciklusterv teljesítéséről, a protestáns tábori püspökség, a Kálvin Emlékbizottság, az Énekeskönyvi Bizottság és az Országos Református Gyűjteményi Tanács munkájáról, a júliusi budapesti CEC-nagygyűlés és a júliusi mezőtúri Csillagpont előkészületeiről, az őszi dél-koreai EVT-nagygyűlés és a hamburgi Kirchentag magyar részvételéről.Velkey György, a Bethesda főigazgatója a lelkészek egészségügyi állapotfelméréséről beszélt.

Sajtótájékoztató

Az Ülés után Bölcskei Gusztáv sajtótájékoztatót tartott az egyházi törvény módosításával kapcsolatos egyeztetések, illetve a sajtóban megjelent, ezzel összefüggő híradások miatt. Megismételte, hogy az MRE a zsinati ülés miatt maradt távol az egyeztetéstől, de nem kívánja bojkottálni azt, s a törvénnyel szembeni fenntartásai nem egyenlőek a kormány elleni támadással. A Zsinat lelkészi elnöke kifejezte értetlenségét, amiért az egy nappal korábbi, a híreszteléseket tisztázó közleményt nem vették át a sajtóorgánumok.

Reformatus.hu, képek: Sereg Krisztián