Elhívás és valóság – pályakezdő lelkészek tapasztalatai

Józsa Imre 2023-ban végzett a debreceni teológián. Vallásos családban nőtt fel, amelyben ő az első lelkipásztor, nagyapja és édesapja presbiterei voltak szülőfaluja, Nyírmártonfalva református gyülekezetének. A középiskolás éveket a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában töltötte, itt kapott elhívást a lelkipásztori szolgálatra.

– A teológia első három évében biztos voltam abban, hogy gyülekezeti lelkész szeretnék lenni – idézi fel akkori elképzelését a fiatal lelkipásztor. – Szeretek társaságban lenni, emberekkel foglalkozni, beszélgetni. Bár ez az intézményi lelkészeknek is megadatik, de vonzott a gyülekezeti szolgálat sokszínűsége. Mindig is mozgékony gyerek voltam, s úgy gondoltam, sokkal többféle feladatot, változatos lehetőségeket rejt a parókus lét – fogalmaz Józsa Imre, aki bevallja azt is, hogy a teológia negyedik-ötödik éve környékén ennek ellenére megfordult a fejében a tábori lelkészség. – Aztán hamar elvetettem, mert látva a tábori lelkészek életét, kiderült: nem túl családcentrikus a szolgálatuk, én pedig kifejezetten az vagyok. Sokkal kötöttebb a szolgálati rendjük, én viszont nem szerettem volna, hogy ha mondjuk majd gyermekem születik, ne láthassam négy-öt hónapig. Ez még inkább megerősített abban, hogy gyülekezeti lelkész legyek.

A végzett teológusokat az adott egyházkerület püspöke vagy az egyházmegye esperese helyezi ki segédlelkésznek olyan gyülekezetekbe, ahol szükség van a szolgálatukra. A helyválasztás néha közös döntés, de előfordul, hogy a friss diplomásoknak nincs választási lehetőségük.

Józsa Imre jelenleg a Vésztői Református Egyházközség segédlelkésze, odakerülésében több tényező is közrejátszott, de leginkább egy pünkösdi legáció, amelyet a békési városban töltött. – Az utolsó évem elején jártam, február környékén felhívott Dorcsák Ignác vésztői vezető lelkipásztor. Elmondta, hogy a három lelkész közül egy hamarosan elhagyja az egyházközséget, és mindenképpen szeretnék betölteni a helyét. Rám gondoltak, mert maradandó benyomást hagytam a gyülekezetben a legáció alatt, elégedettek voltak velem. Hívott, hogy töltsem náluk a segédlelkészi évemet – foglalja össze Vésztőre kerülésének történetét. Ehhez persze kellett az is, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Fekete Károly támogassa a kérést. Támogatta.

Józsa Imre 2023 augusztusában kezdte meg a szolgálatát Vésztőn. Az ottani egyházközség viszonylag nagy, iskolát és szeretetotthont is fenntart, munka pedig akad bőven. Beilleszkedését a legteljesebb mértékben segítette a közösség, de tudja, hogy nem mindenhol van így. – Hallottam már olyan esetről, amikor a beilleszkedés nem ment ilyen könnyen, vagy nehezen fogadta be a végzett teológusokat a gyülekezet, sokáig távolságot tartottak.

Úgy látja, bár a teológián van néhány szabadon választható tantárgy, amelyek segíthetnek felkészülni a gyülekezeti lelkészi szolgálatra, tapasztalata szerint az ahhoz szükséges tudásnak nagyjából az egyharmadát tanítják meg az egyetemen.

– Lényeges a lexikális tudás, de hogy azt a gyakorlatban hogyan tudod majd hasznosítani, és mennyi nehézsége és buktatója van a szolgálatnak, arról senki sem beszél.

– Sokan úgy jövünk a teológiára, hogy majd „mi megmutatjuk”, de ez a rózsaszín köd hamar eloszlik – mondja Józsa Imre, aki a vésztői szolgálata másfél évében megtapasztalta az emberi természet sokszínűségét, annak pozitív és negatív oldalaival együtt. – Leginkább ez lepett meg. Nem tudsz olyan életmódot folytatni, amely száz százalékban megfelelne mindenkinek. A teológián nincs olyan tantárgy, amely segítene kezelni az emberek közötti nézeteltéréseket – fogalmaz a lelkipásztor. – Nem csalódtam, az elképzeléseim nagyjából fedik a valóságot, de ha a lelkészséget egy kifestőhöz hasonlítom, hát más színeket használtam a gimnázium végén, mint amilyeneket most.

Józsa Imre bevallása szerint nem volt olyan szolgálati ág, amelytől tartott volna. Tudja, hogy teológustársai közül sokan félnek a temetési szolgálattól, de ő pont a gyászfeldolgozásból írta a szakdolgozatát. Nem húzódozik a lelkigondozói beszélgetésektől sem, mert mint mondja, a fizetett terapeutákkal ellentétben nekünk kétezer éves válaszunk van a kérdésekre: az Isten általi vigasztalás.

Hogy mennyire befolyásolja egy kezdő lelkipásztor pályáját az első szolgálati hely, azt János (a nevét kérésére megváltoztattuk) példája mutatja be leginkább. Az egyik hazai teológián 2023-ban végzett lelkipásztor reformátusok által ritkán lakott, aprófalvas vidékre került, ez pedig gyökeresen megváltoztatta az egyházzal és a lelkészi szolgálattal kapcsolatos látásmódját.

– Megyeszékhelyen születtem, városban nőttem fel, a gyakorlati évemet szintén városi gyülekezetben töltöttem. Kihelyezésem helyszínét egyfajta országon belüli kulturális sokként éltem meg – vallja meg őszintén. – A teológia elvégzése után arra számítottam, hogy majd az Úristen Szentlelkének segítségével munkálkodhatok. Nem is voltak elvárásaim, bíztam benne, hogy majd valahogyan kiforrja magát az a fajta bölcsesség, amelyre szükségem van az adott helyzetben. Ez végül úgy-ahogy meg is történt, de közben a bennem lévő lelkipásztori hivatástudat elveszett.

János már beszélgetésünk elején leszögezi, mindig is voltak nehézségei az egyházban, most pedig csak személyes tapasztalatát és véleményét fogalmazza meg, amellyel nem célja megbántani bárkit is. – Én csak egy lelkész vagyok a sok közül, aki hatalmas reményekkel kezdett neki a szolgálatnak, bár mindig is voltak kételyeim az elhívásommal kapcsolatban, amelyen nem segített a szórványvidéki kinevezésem – ismeri el.

Úgy látja, talán ha több támogatást, segítséget kapott volna, most nem a pályamódosításon gondolkodna. – Kicsit úgy érzem, magamra hagytak itt, bár a második felügyelő lelkészem már igyekezett támogatni, de akkorra mindegy volt. Amikor idekerültem, és először meglátott a gondnok, azt mondta, nem is érti, mit keresek itt kezdőként, mindenféle gyakorlati tudás nélkül, s hogy a kihelyezésem felelőtlenség az egyház részéről.

Tapasztalatlansága ellenére az ifjú lelkész elkezdte a szolgálatot: családokat látogatott, alkalmakat szervezett, istentiszteleteket tartott, de a gyülekezetvezetés más területeivel meggyűlt a baja. – A teológián valóban sok mindenre megtanítanak, de az emberi acsarkodás, torzsalkodás kezelésére nem, mint ahogy arra sem, hogyan kell megoldani azt a helyzetet, ha az egyházközségben a lelkipásztor, a presbitérium és a gyülekezet között tompíthatatlan feszültség alakul ki.

Úgy látja, ha először nem az ottani vidék apró gyülekezeteibe, hanem városi közegbe került volna segédlelkésznek, mint amilyen a hatodéves gyakorlati helye is volt, másként alakult volna a lelkészi pályája. – Fejest ugrottam, s bár nem lett pozitív kicsengésű a vége, nem bántam meg. Az viszont biztos, hogy másképp kellett volna ezt csinálni. Hiábavalónak sem érzem a szolgálatomat, mert rengeteg jólelkű és jószívű emberrel ismerkedtem meg. Sokakat meg is tudtam szólítani, de sajnos nem a templomban, inkább annak falain kívül. Sikerélményeim is voltak, többen jöttek hozzám tanácsot kérni, egyszer pedig lebeszélhettem valakit arról, hogy véget vessen az életének.

János most vívódik, meghozzon-e egy nagy horderejű döntést: kérje-e rendelkezési állományba való vételét, azaz felfüggessze-e a lelkészi munkáját. – Fiatal vagyok még, azt hiszem, szeretném valami más területen kipróbálni magam az Úristennek végzett szolgálatomat nem százszázalékosan lezárva, hanem összeegyeztetve a hétköznapi munka és a vasárnapi vagy alkalmi szolgálattal. Ám azt jelenleg nem tudom elképzelni, hogy most továbbra is gyülekezeti lelkész legyek.

Klément-Balla Zsófia elképzelése az volt, hogy falusi lelkipásztor lesz. – Nagyon szeretem a családias közösségekben létezést, amikor az emberek sok mindent tudnak egymásról. Sokáig azt gondoltam, hogy nagyvárosban ez nem lehetséges, mert a nagy gyülekezetek személytelenek. Tapasztalatom nem, csak előítéleteim voltak ezzel kapcsolatban. Láttam magam előtt, ahogyan egy falu örökmozgó, egyfolytában beszélgető, mindenkit ismerő lelkésze leszek… Így kerültem Debrecen-Nagyerdőre – kezd bele történetébe a debreceni teológián 2024-ben végzett lelkipásztor.

– Hosszan imádkoztam azért, hogy olyan helyre kerüljek gyakorlati évre, ahol sokat és lehetőleg jót tudok tanulni azzal kapcsolatban, hogyan kell forgolódni lelkészként egy gyülekezetben. És bár volt elképzelésem, hol szeretnék hatodéves lenni, azért is imádkoztam, hogy tudjam azt elfogadni, ha ez mégsem sikerül – ismeri el Klément-Balla Zsófia, aki miután megtudta, hogy csendes falu helyett Debrecen egyik nagy egyházközségébe kerül majd, egy napot adott magának arra, hogy elsirassa elképzelését, és új irányba állva elfogadja a helyzetet.

– Lipcsében voltam ösztöndíjas, hétfőn érkeztem haza, kedden reggel pedig már ott találtam magam a gyülekezet többgenerációs táborában. Amint megérkeztem, tudtam, hogy jó lesz így. A Nagyerdőn már húsz éve fogadnak teológusokat, örömmel és szívesen vártak engem is – mondja Klément-Balla Zsófia, aki az exmisszusi év után tovább szolgálhat az egyházközségben immár teljes jogú lelkészként.

Klément-Balla Zsófia jól emlékszik az első nagyerdei prédikációjára, amelynek textusát szabadon választhatta ki. Ő akkor azt az Igét hozta a gyülekezet elé Márk evangéliumából, amelyben Jézus a megízetlenült sóról beszél. – Szeretem valahogy egy motívum köré felépíteni az igehirdetéseimet, itt nyilván a só volt az alap. Meg is jegyezték az istentiszteleten részt vevők: „Na, Zsófi, úgy írod be magad a gyülekezet emlékezetébe, mint a »sós« lány.” Ezt bizonyítja azóta, hogy az egyik családtól szimbolikusan sótartót kapott ajándékba a lelkészszentelés után.

Bevallja azért, hogy a szolgálatok közül a lelkigondozói beszélgetésektől tartott a leginkább, így a temetésektől is, amelyeket megelőz egy efféle alkalom a családdal. – De volt már részem ebben a szolgálatban azóta, és rendben zajlott ez is.

Elmondja, milyen kihívásnak látja azt a kettősséget, amely a nagyerdei gyülekezetet jellemzi. A közösség magja már évtizedek óta hallgat prédikációkat, ismerik a Bibliát, és szívesen beszélgetnek is az Igéről, miközben mindig vannak újak is, akik először járnak ott, vagy nemrég csatlakoztak, és minden új nekik. – Küzdelmes nekem ebben a kettősségben mozogni, egyszerre mindkét csoporthoz szólni. Áldott, de nehézségekkel teli helyzet – összegez.

Klément-Balla Zsófia mindenféle területen szolgálhat: bibliaköröket vezet heti rendszerességgel, szószékre is áll a nagyerdei templomban, hittanórát tart, kiveszi a részét a hivatali munkából, akárcsak a kazuális szolgálatokból. – A teológia alatt sokszor felmerült, hogy valóban jó ötlet volt-e oda jelentkezni, hiszen nem tipikus sikerszakma a miénk, nem olyan hivatás, amelyre úgy általában a fiatalok vágynak. De akármilyen legyen is a helyzet a világban vagy az egyházban, Jézus Krisztusért megéri szolgálni, és mindig találhatunk okot az örömre, még a nehézségek mellett is – mond zárszót a lelkipásztor.