Elhunyt Avar Gábor református presbiter, johannita lovag

„Szomorú szívvel és őszinte megrendüléssel értesültünk Avar Gábor, a Johannita Rend Magyar Tagozata református lovagjának halálhíréről” – írta Facebook-oldalán a Kárpátaljai Református Egyházkerület. Avar Gábor a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség prebitere volt, akit 2019-ben Szent Ferenc éremmel, 2021-ben Kiss Ferenc-díjjal tüntettek ki, majd 2022-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést az elesettek és a rászorulók önzetlen megsegítésében, valamint a háború elől menekülők ellátásában vállalt szerepe elismeréseként.

Avar Gábor szürkeárnyalatos 2024 (halálhír 2026) - Fotó: Magyaródi Milán

Fotó: Magyaródi Milán

Avar Gábor 1950-ben született Budapesten, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, hosszú éveken át a Videoton Számítástechnika Gyár, illetve a Videoton Fejlesztési Intézet és azok jogutódjainak munkatársa volt. Konfirmációjáig a kelenföldi, később a pasaréti gyülekezetet látogatta, majd a Németajkú Református Egyházközség tagja lett (amely 2021-ben vette fel a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség nevet).

A szeretetszolgálati munka egészen fiatal korától végigkísérte az életét, a 70-es évektől kelet-német, lengyel és magyar fiatalok részére közös balatoni táborozást és budapesti gyülekezetlátogatást szervezett, Erdélybe és Kárpátaljára magyar, a Szovjetunióba orosz nyelvű Bibliákat csempészett. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkájában annak 1989-es alakulásától kezdve részt vett önkéntesként. Kiemelkedő szolgálatot végzett Kárpátalján is, ahol már 2002-ben számítástechnikai oktatóközpontot hoztak létre munkatársaival, az orosz-ukrán háború kitörése után pedig a kárpátaljaiak és a belső-ukrajnai menekültek támogatásában vállalt szerepet. A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend, röviden johannita rend tagja és a diakónia vezetője volt.

Krédójának, azaz élete vezérlő elvének a német diakonisszák jelmondatát választotta: „Jutalmam, hogy tehetem.”

„Hálás szívvel gondolunk mindarra az áldott szolgálatra, amelyet Avar Gábor testvérünk Egyházkerületünkben és Kárpátalján végzett. Élete és szolgálata el nem múló példaként áll előttünk. Állhatatos, a legnehezebb időkben is Krisztushoz ragaszkodó, Hozzá hűséges testvérként volt jelen közösségeinkben. Imádságban hordozzuk a gyászoló családot és mindazokat, akik szerették és tisztelték őt.” – búcsúzott tőle a Kárpátaljai Református Egyházkerület.

Lapunk 2024 őszén készített interjút Avar Gáborral, ennek felidézésével emlékezünk az elhunytra.