Élete 67. évében Teremtője hazahívta Kátai Zoltán Kossuth- és Magyar Örökség-díjas énekmondó előadóművészt.
Kátai Zoltán 1954-ben született Mosonmagyaróváron, gyermekkorában zongorázni tanult, majd ének szakra járt a szombathelyi tanárképzőbe, 1977-ben, az első táncházzenész-képző tanfolyam végére, az utolsó félévre beiratkozott a nagybőgőn tanulók közé. 1983 óta hivatásszerűen zenélt.
2005-ben Artisjus díjat, 2006-ban Tinódi Lant díjat, 2014-ben Párhuzamos Kultúráért díjat, 2016-ban Magyar Ezüst Érdemkeresztet, 2019-ben pedig Kossuth-díjat kapott a Kárpát-medence magyarságának összetartozás-érzését, nemzettudatát a régi magyar zene és irodalom népszerűsítésével, valamint a régi magyar krónikás énekek élményszerű megjelenítésével erősítő több évtizedes, példaértékű és hiteles történeti énekmondói pályafutása elismeréseként.
Kátai Zoltán leginkább reneszánsz költők, históriás énekesek szerzeményeit énekelte. Nemzetközi és országos népzenei és történelmi fesztiválokon, irodalmi esteken, református egyházi ünnepeken és programokon lépett fel, az iskolákban tartott rendhagyó óráival komoly segítséget nyújtott az ének-zene, az irodalom és a történelem oktatásához.
„Lészek mindörökké az én Istenemnek és Uramnak házában, Az én Krisztusomnak pásztorsága alatt az anyaszentegyházban, Az ő juhainak, igaz híveinek kívánt társaságában, Kikkel egyetemben örökké vigadok örök boldogságban” –
Sztárai Mihály reformátor gondolataival emlékezett meg Kátai Zoltánról Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke. Mint írta, „énekmondóként hűséges szolgája volt az Egyháznak és a Nemzet napszámosaként erősítette a magyarságot a Kárpát-medencében.”
„Nyugodjék békébe A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt! Szeretteit vigasztalja és erősítse a feltámadott Úr Jézus Krisztus!” – fogalmazott Szenn Péter püspök.