Egy olyan passióének szövegét adjuk közre a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottságának köszönhetően, mely a reformáció évszázadában keletkezett, ismert dallamra – a „Hogyha felindul az Isten” kezdetű 68. genfi zsoltárra – énekelhető és így különösen alkalmas arra, hogy nagypénteken családi körben is felidézzük ennek segítségével Krisztus szenvedésének történetét.
Megváltásunk nagy titkára: Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezünk Nagyhéten. Ősi keresztyén hagyomány, hogy ezt az evangéliumokban található passiótörténet felidézésével tesszük.
Ezúttal egy olyan ének szövegét adjuk közre, mely 22 versszakban eleveníti fel Nagycsütörtök és Nagypéntek eseményeit. A reformáció évszázadában keletkezett verses passiót jól ismert dallamra – a Hogyha felindul az Isten kezdetű 68. genfi zsoltárra – énekelhetjük, mely alkalmas arra is, hogy idén, 2020 e sajátos, kényszerű karanténban töltött húsvét-ünnepén otthon, szűk családi körben felidézzük Krisztus szenvedésének történetét. A szövegben gondolatjel és dőlt betűk jelzik a történet szereplőinek szavait, mely lehetőséget ad a dramatizált (szerepekre osztott) éneklésre – amint ez a nyíregyházi reformátusoknál már gyülekezeti körben is megvalósult.
Passióéneklésünket keretezhetjük J. S. Bach e korálra írt két különösen szép feldolgozásának meghallgatásával. Bevezetésül hangozzék el az O Mensch bewein dein Sünde groß című (BWV 622) orgonakorál (a világhálón található számos felvétel) Az Orgelbüchlein gyűjtemény e kiemelkedő tétele záró ütemeinek kromatikus fordulataival egészen szuggesztív módon utal Krisztus kereszthalálára. Zárásként a Máté passió első részének zárókórusát hallgathatjuk meg, mely kórussal és zenekarral idézi fel az első versszak szövegét.
KRISZTUS SZENVEDÉSÉNEK ÉS HALÁLÁNAK HISTÓRIÁJA a négy evangélium szerint a 68. genfi zsoltár dallamára
|
1. Ember, sirasd nagy vétkedet, Mert érte Krisztus a mennyet Elhagyva földre szállott. Szentlélektől fogantatva Szülte őt nekünk Mária, Hogy legyen közbenjárónk. Sok beteget meggyógyított, Holtakat is feltámasztott, Míg eljött az az óra Hogy értünk feláldoztatott, Bűnünk vállára adatott Felvivén keresztfára. |
2. Mikor húsvét közelgete, Krisztus maga mellé vette Tanítványit, ezt mondván: -Ímé, az embernek Fia Elárultatik, s halála Lesz néki a keresztfán. A Simonnak ő házába Egy asszony kenetet hoza, És azt az Úrra önté. A tanítványok megfeddék, De a Krisztus őt megvédé, Júdás helyteleníté. |
3. A főpapokhoz járula, Hogy a Krisztust elárulja, Harminc pénzt kapott tőlük. Krisztus a húsvéti bárányt Tanítványit egybe híván Ővelük elfogyasztá. Így szerzé testamentumát Hogy ne felejtsék halálát. És lábukat megmosá, Példázván hű szeretetet, S, hogy el fogják hagyni őtet, Nékik azt ő megmondá. |
|
4. Tanítványival elméne Az Olajfáknak hegyére És hátrahagyva őket Kőhajításnyira tőlük Letérdelve, könnyek között Atyjához így könyörge: -Tőlem e pohár múljék el! Mert lám, te bírsz mindenekkel, De légyen, mint akarod! Háromszor is így könyörgött. Ismét tanítványihoz jött, Kiket álom elnyomott. |
5. Mondá nekik: - Mit alusztok? Az óra eljött! Lássátok, Íme, az Ember Fia, Ki bűnösöknek kezébe Adatik, azért keljen fel Mindenitek nagy gyorsan. Amíg szólt, Júdás érkezett, Hozva magával sereget, Fegyverekkel, botokkal. Az áruló jelét adta, Hogy a kit ő megcsókolna, Fogják el bátorsággal! |
6. Jézus mindezeket tudva Ő eléjük ment nagy bátran S mondá nékik felszóval: -Én vagyok, akit kerestek, De őket engedjétek el, Kik velem együtt vannak. Akkor Júdás megcsókolta, A sereg őt megragadta S megkötözte dühösen. Péter fegyverét kirántva Málkusnak fülét levágta, De Jézus szólt szelíden: |
|
7. - Tedd helyére te szablyádat, Ki kell innom a poharat. S a szolgát meggyógyítá. Onnan viteték Annáshoz, Kajafáshoz, a főpaphoz Megkötözve és fogva. Péter is beméne oda Egy ismert tanítvány által, Majd Mesterét tagadta. Jézust vallatja a főpap S keresnek hamis tanúkat Vádat hogy találjanak |
8. Nem felelt Krisztus őneki, Végül a főpap kérdezi: - Mit felelsz mindezekre? Az Istenre kényszerítlek: Te vagy-é ő Fia mondd meg! Jézus bátran felelte: - Én vagyok és ti ezután Az Embernek Fiát nyilván Meglátjátok felhőkben, Atyjának jobbján eljőni! Ekkor a főpap elkezdi Ruháját megszaggatni. |
9. Mondván: - Ím, most hallottátok, Káromlást mondott, mit vártok? Mondák: - Méltó halálra! És orcáját megköpdösték, Kegyetlenül arcul verték, Őt szidva és gúnyolva. Szent orcáját ők elfedték, Arcul csapták, bottal verték Mondván: - Ki ütött téged? A sereg másnap reggelen Kínozta Jézust sokképpen, Mindenki részt vett ebben. |
|
10. Vitték Pilátus elébe, Mely dolgot Júdás megértve Árulását megbánta. Pénzét papoknak megadta: - Nagyot vétkeztem! – azt mondta, Bűne lelkét furdalta. Felakasztá magát szörnyen. Papok tanakodtak ezen, Hogy a pénz hová légyen? Fazekas földjét megvették, Hol jövevény temetkezék, Mint az Írás szólt régen. |
11. Hogy Pilátus előtt álla, Ily szóval vádolják vala: - A népet megtéveszti, Tiltja a császár adóját, és nyíltan mondja őmagát Isten Fiának lenni. Ám Pilátus mikor kérdi, Krisztus nem felelt őneki Pilátus ezt csudálván Jézust Heródeshez küldte, Ezen Heródes örüle, Mert csudát látni kívánt. |
12. De Jézus nem felelt semmit, Csúfolta őt Heródes is, Majd Jézust visszaküldte. Pilátus zsidóknak mondta: - Látjátok, Heródes látta, S ártatlannak ítélte! Íme, szokásotok nektek, Hogy egy foglyot eleresszek: Ím, Jézust bocsájtom el! Felkiálta mind az sereg: - De Jézus feszíttessék meg És Barabást bocsásd el! |
|
13. Jézust megostoroztatá És a zsidóknak átadá, S öltöztették bársonyba. Majd töviskoronát fontak, Amelyet fejébe nyomtak, Náddal verték őt abban. Mikor királynak köszönték, Csúfolták és megköpdösték, Ártatlan fejét verték. Pilátus mondá: - Lássátok, Ím az ember, kit vádoltok! Bűnt benne én nem lelék. |
14. Az zsidósereg kiáltja: - Feszítsd, feszítsd keresztfára, Úgy vagy császár barátja! Pilátus, hogy ezt hallotta, Krisztust kezükbe átadta, S vízzel kezét megmosta. Barabást eleresztette, Jézust keresztre ítélte Hamis kívánságukra. Öltöztették ruhájába, Kivitték nagy kiáltással, Vállán a keresztfával. |
15. Mikor ővele kimentek, Egy embert kényszerítettek Hogy a keresztet hozza. Sok asszonynépek s férfiak Keservesen siránkoznak, Kikhez Jézus fordula Mondván: - Rajtam ne sírjatok! Magatokat sirassátok, És gyermekeiteket! Mert még ezután mondjátok: Boldogok a magtalanok, Látván ellenségteket. |
|
16. Jutván Golgota helyére, Két gonosztevőt ővele Együtt megfeszítének Jobbja és bal keze felől, Mint a próféta szólt erről. Míg Jézus Atyját kérte: - Atyám, bocsáss meg nékiek, Mert nem tudják, mit művelnek! Pilátus táblát íra Zsidó, görög s deák nyelven: „Jézus, király zsidó népen.” Papi rendet bosszantva. |
17. Mihelyt Jézust megfeszíték, Ő ruhája megosztaték, Sorsot vetvén őrzők közt. Hogy Jézus anyját ott látta, És Jánost, anyjának mondta: - Asszony, fiad néked ő! A tanítványnak így mondta: - Te anyád ő mától fogva! Kit János magához vett. A főpapok csúfolódtak És sokan káromlást szóltak: - Ez-é, ki sok csodát tett? |
18. - Hogyha Isten Fia vagy te, A keresztfáról szállj most le! A latrok is így szóltak. Közülük egyik megtérvén, Krisztust igaznak ismervén Mondá: - Emlékezz rólam! - Ma velem lész - Krisztus monda - Mikor jutok országomba, A szent Paradicsomba. Sötét lett hat óra után, Az Úr Krisztus kilenc órán Így kiálta kínjában: |
|
19. - Én Istenem, én Istenem, Miért hagytál el így engem? S néki ecet adaték, Amit hogy megízlelt, mondta: - Bétölt az üdvösség dolga! És lebocsátá fejét. - Én Atyám, te kezeidbe Ajánlom lelkemet mennybe’! Hangosan kiáltotta. Míg lelkét kibocsátotta, A templomnak ő kárpitja Akkor kettéhasada. |
20. Föld megindula, szakadnak Kősziklák, koporsók nyílnak. A hadnagy vitézivel Monda: - Ez ember bizonnyal Igaz, és Istennek Fia! Verték mellüket kézzel. A latrok csontját megtörték, De nem bántották Jézusét, Lándzsával egy megszúrta, MelybőI vér és víz csordula. Aki látta, bizonyítja, Mint régen meg volt írva. |
21. Eljött József estefelé Eltemetni Krisztus testét, A keresztről levette. Nikodémus jött azután, Aloét és mirhát hozván, Hogy a testet megkenje. Bétakarák tiszta gyolcsban És helyezék koporsóban, Mely kőből volt vágatva, Melybe hogy Jézust betevék, Arra nagy kő emelteték És elmenének onnan. |
|
22. Hogy a zsidók harmadnapig A koporsót őriztetik, Feltámad Krisztus Urunk. Hogy minket hívőkké tegyen És országába bevigyen, S ő lenne boldogságunk. Azért illik, hogy örvendjünk, Hogy Krisztus mi üdvösségünk És mi diadalmunk lett! Értünk bűnön és halálon, Ördögön és örök poklon Ilyen nagy győzelmet vett! |
A nagyheti passióének dallama – mely nekünk a genfi zsoltárkönyvből ismert – tulajdonképpen nem Genf városához, hanem Straßbourghoz kötődik. A dallamszerző Matthäus Greiter (1490k–1550) kántor, akinek nagy ívű, szélesen lendülő dallamára számos énekszöveget énekeltek már 1530 körül. Ezek közül a Krisztus szenvedését megéneklő O Mensch, bewein dein Sünde groß lett máig legnépszerűbb, melynek szövegét Sebald Heyden (1499–1561) nürnbergi kántor és iskolarektor írta. A magyar fordítást a Szenci Molnár Albert gondozásában 1612-ben Oppenheimben megjelent Károli-biblia énekfüggeléke tartalmazza elsőként a következő címmel „Krisztus szenvedésének és halálának históriája az négy evangélisták írása szerint. Az 36. zsoltárnak franciai nótájára.” E szöveget vettük át és alakítottuk a mai használathoz igazítva, mely megújult református énekeskönyvünkben is helyet kap majd.