Erdélyi zsindely Gyárdűlőn

Építésének 25. évfordulóján megújult Kőbánya legmagasabb haranglábja. A zsindelyes építmény Kőbánya-Gyárdűlő igazi kuriózuma, a Külső-Üllői Úti Református Missziói Egyházközség messzire látszó és hallatszó hírnöke.
képKőbánya legmagasabb fa haranglábja a beszédes nevű Gyárdűlőn található. A közelmúltban a helyi református gyülekezet tagjainak munkájával teljesen felújították. A zsindely Erdélyből érkezett, a munka nagy részét pedig a Makovecz Imre által tervezett fa épületek felújításával foglalkozó szakemberek végezték.

kép
Az avatóünnepséget pünkösdhétfőn rendezték meg, az ünnepi istentiszteletet követően. A hivatalosan Külső-Üllői Úti Református Missziói Egyházközségnek (KÜLLŐ) nevezett gyülekezet összejövetele igazi missziós találkozó volt, hiszen olyanok is eljöttek e beszélgetős alkalomra, akik egyébként nem rendszeres templomba járók. Az erdélyi, kelet-magyarországi képeket idéző budapesti harangláb a Dunamelléki Református Egyházkerület és a gyülekezet támogatásának, összefogásának eredményeképpen újulhatott meg. A hálaadó alkalom egészen késő délutánig tartott a jó bográcslecsó mellett.

kép kép

A korábbi deszkaborítású tetőszerkezet már nagyon kopottas volt, nem védte a harangot az időjárás szeszélyeitől. 1200 zsindely egyenesen Székelyvarságból érkezett, hogy igazi zsindelyes borítás díszíthesse az építményt. A felújításhoz szükséges terveket Szilágyi Szabolcs asztalos-építész dolgozta ki, Víg Balázs asztalos munkatársával együtt több hónapon keresztül végezték el a javító munkálatokat az 5 centiméter híján 10 méter magas építményen. A harang régi húzókötelét is felváltotta egy ékes bőrszíj, melynek tölgyfa záródísze a KÜLLŐ jelét viseli magán.

képA Pöttyös utcai metrómegálló építése miatt lerombolt barakk templom helyett épült a mai templom a '80-as években, de torony építését az akkori politikai hatalom nem engedte. A gyülekezet házául szolgáló korábbi borbélyüzletet a X. kerületi Bihari utcában, Nagy Béla építész tervei alapján a tetőtéri templomrésszel egészítettek ki 1989-ben. A harangláb 1994-ben készült el.

képA jubileumi felújítással a közösség célja volt a hagyományos húzószerkezet megőrzése, hiszen a harang megszólaltatásához így a 21. században is kell még az emberi erő, a régiektől ellesett ritmusérzék. A harangozó a tízemeletes panelek és a környékbeli családi házak lakóit hívogatja Isten tiszteletére.

képAz ünnepi istentisztelet a szokásosnál emelkedettebb hangulatú volt részben: a legátus formabontó módon kalauzolta el a jelenlevőket Pál és Szilász mellé a börtönbe, és helyezte egy teljesen más megvilágításba, mit is jelent a megtérés döntése. A szépen megkomponált dalok és a bensőséges úrvacsora után a társaság nagy része hamar az udvar felé vette az irányt, hogy sort kerítsen a már-már megszokottá vált istentisztelet utáni kötetlen beszélgetésére, közös ebédre.

képA megújult zsindelyes harangláb Kőbánya-Gyárdűlő igazi kuriózuma lett, a gyülekezet messzire látszó és hallatszó hírnöke. Kiss Sámson Endre lelkipásztor hálát adott az elkészült munkáért, az építmény megújítói pedig a felújítás kulisszatitkaiba is beavatták a hallgatóságot.

Szöveg: Balogh Fruzsina, Balázs Péter és Szilágyi-Kiss Hajnal

Fotó: Szilágyi-Kiss Hajnal, Dr. Szilágyiné Nagykárolyi Ágnes, Szilágyi Szabolcs