Erős lelki otthon a Sugovica partján

– Ma is rengeteget jelent a lelkészi munkámban, hogy Baján mindig pozitív a templomba járók hozzáállása az istentiszteletekhez és azon belül az igehirdetésekhez; a visszacsatolások is erről tanúskodnak. Valóban azért jönnek az emberek, hogy meghallják és elvigyék magukkal Jézus Krisztus üzenetét. Igyekszem a tőlem telhető módon esperesi elfoglaltságaim mellett is bibliai és teológiai alapot, illetve strukturáltságot adni a prédikációimnak, a helyi sajátosságok figyelembe vételével is – közli vendéglátóm, Bán Béla bajai lelkipásztor az esztétikailag, funkcionálisan kifogástalan, holott nem mainak tűnő gyülekezeti házban. Az asztalnál ott ül a főgondnok is, illetve két további gyülekezeti tisztségviselő.

ÖNFENNTARTÁS A „KÉTLELKÉSZES” GYÜLEKEZETBEN

Elmondják bajai vendéglátóim, a több mint százhúsz éves épület rendszerváltozás utáni felújítása a kilencvenes években kezdődött, de mivel az egyházközségnek sosem volt sok pénze együtt, ez csak lépésről lépésre történhetett. Előzőleg itt csupa rom és lom volt, felhagyott szolgálati lakások, szeneskamrák, csak egy kisebb helyiségben lehetett alkalmakat tartani. Bán Béla lelkipásztor szerint abban, hogy ma mást látunk, elévülhetetlen érdemei voltak Felső Illésnek, a jelenlegi főgondnoknak, aki annak idején saját munkája mellett folyamatosan továbblendítette a felújítási munkálatokat.

– A nyolcvanas években – idézi fel a főgondnok, ma már nyugdíjas vállalkozó –, amikor idekerültem, még nem volt önfenntartó a gyülekezet, előfordult, hogy a lelkipásztorunk nem tudta fölvenni hó elején a bérét. Nem értette az akkori idős generáció, hogy ide, az egyháznak is többet kellene adni. Ez a helyzet csak akkor változott meg, miután 1990-ben Bán Béla tiszteletes úr idekerült.

Azt Vértesy László pénztáros szögezi le, hogy már régen önellátók, vagyis képesek az alapvető költségek: bérek, közüzemi számlák, épületkarbantartások kifizetésére a bevételeikből. A gyülekezeti tagok évi nettó jövedelmük legalább egy százalékát fizetik be egyházfenntartói járulékként a perselypénzek mellett. Olykor alkalmi anyagi áldozatot is hoznak a bajai reformátusok: 2011-ben, amikor kereken kétszáz éves lett a gyülekezet, nyolcmillió forintot adtak össze a padozat teljes cseréjére. Tavaly három és fél milliót fordítottak gyülekezeti adományozásból két új kazánra, egyet a templom, egyet a parókia céljaira.

A csinos, klasszicizáló templomot és a parókiát a XIX. század vége felé, 1892-ben szentelték fel, a gyülekezeti házat, amely eredetileg iskolaépület volt, tíz évvel később. 2000-ben és 2002-ben alaposabb felújítások váltak lehetővé a Széchenyi-terv jóvoltából, ekkor újult meg belsőleg és külsőleg előbb az istenháza, majd a paplak. Nagyobb beruházások nyilván továbbra sem váltak lehetővé külső segítség nélkül. Ahhoz például, hogy a templom tetőzetet lecseréljék majd a mennyezet megsüllyedése miatt, egyházkerületi támogatást kell igénybe venniük. A kérdésre, hogyan tudják kigazdálkodni a nyolc éve idekerült beosztott lelkészük fizetését, a válasz az, a vezető lelkipásztor esperessé választása nyújt lehetőséget erre. Merthogy ilyen esetben az egyházmegye átvállalja egy beosztott fizetésének az ötven százalékát.

A tiszteletes itt megjegyzi: – Esperesi teendőim miatt elengedhetetlen volt, hogy beosztott lelkész is szolgáljon egyházközségünkben. Papp Szilvia kollégám más nemzedékhez tartozik, így könnyebben tud megszólítani fiatalokat. Ma már ő viszi az ifjúsági munka java részét, a hittanoktatás révén igyekszik csatlakoztatni az iskolások szüleit is. Így az, hogy az egyházmegyét is irányítom, nemcsak teherként jelentkezik a gyülekezetben, hanem gazdagodásként is.

A fiatalokkal való fokozott törődés egyfajta versenyfutásnak is tűnhet egy most még megállíthatatlannak tűnő tendenciával. Hiszen itt nemcsak az anyagiak előteremtésével meg azzal kell küzdeni, hogy jellemzően katolikus vidékről van szó, hanem a rendszerváltozás után jelentkező azon bajai adottsággal is, hogy a népességfogyás mellett a fiatalok elvándorlása ugyanúgy apasztja a gyülekezetet, mint a várost. Sokan ugyanis nem tudnak elhelyezkedni ezen a harmincötezer fős településen – hiába megyei jogú város – a diplomájukkal, a szakmájukkal.

Fölvetjük a lelkipásztornak, hogy előzetesen azt hallottuk róla, mennyi mindent tett ideérkezése után a gyülekezet közösségi életének föllendítéséért, már pusztán az általa szervezett kirándulásokat is nosztalgikusan emlegetik a hívek. Megtudtuk, hogy újra bevezette az idejövetele előtt megszüntetett délutáni istentiszteleti alkalmakat. Egyaránt szerveznek bejárós gyermekfoglalkozást, illetve elvonulós-ottalvós családi tábort.

Bán Béla lelkipásztor Istennek ad dicsőséget, és név szerint említi a korabeli gondnok házaspárt, Michna Ottóékat, továbbá a feleségét, akik lelkesen szervezték a közösségi életet. Persze eleve kezükre játszott az adott korszak, amikor egy időre nőtt a vallás iránti érdeklődés. Megemlíti, hogy 1990 táján feltűntek a gyülekezetben pedagógusok is, akiknek korábban nem volt szabad – legalábbis egzisztenciális okból nem volt tanácsos – templomba, gyülekezetbe járniuk, a hit dolgai iránt érdeklődniük.

ERŐS INDULÁS UTÁN LELKI OTTHONRA TALÁLÁS

Paplauer Paula életéből markáns lelki vonatkozásokat is följegyzünk: egy baranyai sváb falucskából, Hidasról származik. Családja evangélikus gyökerű, de szülei a helyi metodisták között jutottak élő hitre. Ez a neveltetés segített neki, hogy maga is átélje még érettségi előtt az újjászületés csodáját. Az érettségi évében, 1977-ben nem volt hajlandó az osztályfőnökének mást mondani a világképéről, mint az igazságot. Ha mellébeszél, és az kerül bele a hivatalos jellemzésébe, szerinte egyetemre is fölvehették volna.

Érdekel, hogy Paplauer Paula miért volt a középiskola végén ilyen sarkos. – Meggyőződésem volt – magyarázza a hölgy –, hogy Isten utat készít nekem valahol, de az is, hogy ezt nem az ő szégyellése mellett fogom elérni. A hitre jutás életfordító átélése miatt nem akartam olyanfajta érvényesülés útjára lépni, amelyik Isten megtagadásával kezdődik!

Így tehát a bajai tanítóképzőre adta be a jelentkezését, ahol aztán fellebbezéssel továbbtanulhatott. Itt ragadt ebben Sugovicával és mértani alapú főterével ékes városban. (Levelezőn később így is egyetemi fokú tanári diplomákat szerzett Pécsett és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen.)

Nem volt kérdés számára, hogy a helyi református gyülekezetbe tagozódjon be. Mikesi Károly, Marjovszky Tibor után Bán Béla, összesen három lelkipásztor korszakában volt része tevőlegesen. – 1981 óta úgy érzem, ez a második otthonom. A jó gyülekezet olyan, mint az igazi család: eligazítják, nevelik a gyermeket, aki fejlődik, erőre kap, útmutatáshoz jut, szeretve van. Ennek mind részesévé váltam, méghozzá leginkább az igehirdetések által. De mint felnövekvő tagnak felelősségem is van a lelki család tagjai, a gyülekezeti testvérek iránt. Akkor is, ha itt állandó a változás, a részbeni kicserélődés, a mindenkori cél csak az lehet, hogy mind a betérő, mind a bent lévő jól érezze magát, mert Krisztusra mutat a közösség.

Paplauer Paula az alapítványuk kuratóriumi elnökeként hozzáteszi, hogy bár eredetileg az épületek karbantartására fordították a pénzeket, jelenleg főként a gyermek- és ifjúságmissziót támogatják az ide befolyó összegekből.

REFORMÁTUS KÖZSZOLGÁLAT-ÁTVÁLLALÁS BAJÁN

A lelkipásztor javaslatára helyszínt váltunk, fölkeressük a templomtól nem messze eső Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény telephelyét. Baján ugyanis a szociális ellátást integráltan a Református Szeretetszolgálatnak adta át hajdanán a város. Így lett Bán Béla intézményi lelkész is. Kéthetente bibliaórát tart mind a bentlakásos, mind a nappali pszichiátriai ellátásban, hétfőnként pedig a templomban van hétkezdő áhítat az integrált szociális intézmény munkatársainak. Kiemelendő ennek a missziós töltete, hiszen a munkatársak nagyobb része vallástalan hátterű, igaz, mintegy tízen szorosan a református gyülekezethez tartoznak.

Amikor azt kérdezem a lelkipásztortól, volt-e, aki ebben a városi intézményi közegben amely mögött a közszolgálati feladatot átvállaló egyház áll, került a bajai reformátusság vonzásába, a tiszteletes a pszichiátriai betegek nappali és közösségi ellátásáért felelős szakmai vezetőhöz utal. A városban élő pszichiátriai betegek nappali ellátására szakosodott telephelyrészlegen találkozunk Páncsity Adriennel, aki érdeklődésünkre meg is osztja velünk történetét. Ebből kiderül, hogy bár a református hátterű intézmény egyik vezetőjeként felölthetett volna „vallási mimikrit” is, nem ez történt. Jézus Krisztus tanítványa lett.

MUNKÁJA SORÁN TÉRT MEG A SZAKMAI VEZETŐ

Az őslakos bajai Páncsity Adrienn (akinek vezetékneve férje bunyevác származására és arra utal, hogy Baja vegyes nemzetiségű város) nem kapott vallásos nevelést, bár a felmenői katolikusok. Amikor ugyanis gyermek volt, az államszocializmus idején édesapja egy fegyveres testületnél dolgozott. Tizennégy évesen azonban, amikor az apa már nyugdíjba került, Adrienn saját szándékából megkeresztelkedett. Ezután azonban jó időre alábbhagyott az istenkeresése.

– Isten útjai gyakran nem szokványosak – folytatja bizonyságtételét Páncsity Adrienn. – Olyan családba kerültem a férjem révén, ahol az anyósom hithű református volt. Ott már kapcsolatba kerültem a keresztyén vallással, lépegetni kezdhettem Isten útján. De ez még nem minden. Bár sokáig a férjem vállalkozásában dolgoztam, a gyermekeim születése után erős belső indíttatásból tovább akartam tanulni valami segítő szakmában. Felnőtt fejjel a Pécsi Tudományegyetemen végeztem el a szociális munka alapszakot, később a szociálpolitikai mesterszakot is… De már az alapdiploma megszerzése után pár hónappal, 2018-ban lehetőséget kaptam arra, hogy pályakezdő létemre a pszichiátriai alapellátás szakmai vezetője legyek. Megjegyzem, az igazgató, Bánné Kiss Erzsébet látókörébe hívő református barátnőm révén kerültem. Eltelt egy-két év, és egyre inkább szégyelltem, hogy nem ismerem a Bibliát. Eljártam a hétfői áhítatokra, vonzani kezdett Isten Igéje, elkezdtem a barátnőmmel templomba járni. Öt éve nem hagyom ki a gyülekezeti bibliaórákat sem. Egyre otthonosabban mozogtam a Biblia világában, amely mély vonzást gyakorolt rám. Két és fél éve született meg bennem a döntés, hogy konfirmáljak. Amikor elkezdődött a felnőttek konfirmációs előkészítője, jelentkeztem, végül tavaly májusban erősíthettem meg a gyülekezet előtt az elköteleződésemet, sok gyermek között, két másik felnőtt konfirmandus testvérrel. Egy szó mint száz, előbb alkatomnak megfelelő, rám szabott szakmával ajándékozott meg idejekorán Isten, majd református szálak és különféle időzítések csodás működtetésével azt munkálta, hogy eltaláljak hozzá a bajai gyülekezeten keresztül – meséli.

Amikor arról kérdezem, mit tapasztal, milyen hatást gyakorol a pszichiátriai betegekre az, hogy keresztyén hátterű intézményben vannak, Páncsity Adrienn megoszt velünk egy friss történetet: – Van egy ellátottunk, aki annak idején idegenkedett az intézeti bibliaórákon való részvételtől, de aztán a lelkipásztor alkalmai érdeklődést keltettek benne a hit iránt. Utóbb maga jelezte nekem, hogy el szeretne menni a templomba. Megkérdezte, nem kísérném-e el, mert nem tudja az ottani szokásokat. Miután véget ért az istentisztelet, meghatódottságában sírva fakadt, mert megérintette ez az esemény és úgy érezte, végre tartozik valahová. Remélem, állandósul benne a vágy, hogy újra meg újra elmenjen a gyülekezet közösségébe. Mi azt tapasztaljuk a pszichiátriai betegek nappali ellátásának helyszínén, hogy már csak az itteni miliőtől is sokat kaphatnak, amitől az állapotuk talán nem romlik, sőt akár gyógyul. És nem csak a fejlesztő foglalkozások révén. Az összetartozás és a szeretet kultúrája, derűje jellemzi az ellátottak – például depressziósok, skizofrének – együttléteinek légkörét. Ebéd után az egyikük, egy hölgy, akiről egy társa támogatólag megállapítja: „Fogytál!”, letörli a közös asztalt, hogy társasozni tudjanak. Felnőttként is önfeledten adják át magukat a játéknak – osztja meg velünk Páncsity Adrienn a tapasztalatait.

HELYET ADNAK AZ ISZÁKOSMENTÉSNEK IS

A hajléktalanok nappali ellátásának telephelyén, ahol holtidőben a helyi kékkeresztes csoport tartja az utógondozói alkalmait, szintén gyülekezeti tag fogad. Nemesvári Józsefné Etelka valaha a férje mellett lett alkoholista, és a Református Iszákosmentő Misszió, illetve a Magyar Kékkereszt Egyesület közös dömösi rehabilitációs intézetében jutott élő hitre, ennek következtében szabadult meg a szenvedélybetegségétől. Az viszont ismét bajai gyülekezeti szál, hogy Etelka fia, aki hamarabb vált újjászületett emberré, mint édesanyja, előzőleg Bán Bélától kért segítséget édesanyja gyógyulásához. A bajai lelkipásztor egyengette az alkoholizmusból szabadulni akaró asszony útját a jó hírű dömösi keresztyén intézménybe.

Nemesvári Józsefné Etelka az 1997-es teljes szabadulása után tíz évet dolgozott Dömösön, hogy más alkoholistákat mentsen. Utána hazajött Bajára, és megalapította a helyi Kékkereszt-csoportot, amely azóta is működik. Tőle tudom, hogy a lelkipásztor, amikor csak teheti, ma is részt vesz az alkalmaikon. Etelka egyébként a gyülekezeti bibliaórának is régtől hűséges látogatója, az aktív bajai hittestvérek egyike.

Igazság szerint lépten-nyomon arra bukkanunk, hogy mind az idővel kétszáztizennégy éve dacoló gyülekezet, mind a jelenlegi lelkipásztora, aki megosztva végzi gyülekezeti és esperesi munkáját, a mai napig betölti Istentől kapott, bajai központú hivatását. Ebből okkal következtethetünk arra, hogy az esperes-lelki-pásztor nem a „levegőbe fog beszélni” a február 23-i rádiós istentisztelet-közvetítésen!