Értékközvetítés fesztiválhangulatban

Igazi feltöltődést kínált a Protestáns Sokadalom

Tartalmas lelki, szellemi és szórakoztató programokban gazdag volt az idei Protestáns Sokadalom a budai Várban, ahol a tavalyi kettő után idén már a négy legnagyobb hazai protestáns egyház mutatta be értékeit az érdeklődőknek augusztus 19-én, az államalapítás közös ünneplésének jegyében.

protestans-sokadalombecsi-kapuka-a54d915acc Ivola

Galilea Dicsőítő Csapat

Fotó: Bazánth Ivola

A második alkalommal megtartott rendezvény főszervezője a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház és a Magyarországi Metodista Egyház közreműködésével a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány volt. A rendkívül sokrétű esemény egy időben kínált egyháztörténeti, egyház- és könnyűzenei, pszichológiai, közéleti és gyermekprogramokat is, így igencsak figyelmesen kellett megterveznie a közönségnek, hogy a három budavári helyszín közül melyiket választja.

protestans-sokadalombecsi-kapuka-ac96eb40e2 Ivola

Fotó: Bazánth Ivola

A délelőtti programok orgonás gyermekfoglalkozással kezdődtek, és bár a kicsiknek inkább Trombi, a kiselefánt tette izgalmassá budavári evangélikus templom fehér orgonáját, szüleik is láthatták Magyarország legnagyobb barokk historikus hangszerét. Annak hangzását pedig a nap során számos alkalommal élvezhették a délutáni orgonamaratonra érkezők, ahol Bán István, Kun Rajmund, Garai Zsolt és Mekis Péter orgonaművész adott koncertet. A templom orgonaművésze, Bán István Nikolaus Harnoncourt tanítványaként a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen tanult egyházzenét, az ő irányításával újulhatott meg korábban a barokk orgona, amelyet a mester feljegyzései alapján restaurálták.

protestans-sokadalombecsi-kapuka-19a648d405 Ivola

A Bécsi kapu téri evangélikus templom egész nap egyházzenei koncertekkel várta a közönséget

Fotó: Bazánth Ivola

Ugyanitt délelőtt a református énekkincs és a gospel találkozott – szó szerint, hiszen különböző protestáns kórusok együtt, összkarban is énekeltek rézfúvós kísérettel a Bécsi kapu téren. Az itt összegyűlt sokadalomban a nyelvek is keveredtek, hiszen számos külföldi hallgatta a kórussal kiegészült térzenét. Néhányan be is kapcsolódtak, mint kiderült, egy osztrák és egy katalán nyugdíjas házaspár ismerte fel Schubert művét. Azt mondták, maguk is kóristák voltak korábban. A fúvósok rövid koncertjét talán csak a térről lekanyarodó tizenhatos busz zavarta meg, de a közönség fegyelmezetten felugrált közeledésekor a járdákra.

protestans-sokadalombecsi-kapuka-4bfb85ed60 Ivola

A református, evangélikus, baptista és metodista kórusok közös éneklése a Bécsi kapu téren a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes közreműködésével

Fotó: Bazánth Ivola

Míg Budavár evangélikus templomában reggeltől estig zengett az ének és orgonaszó, addig a Magyar Nemzeti Levéltárban időszakos kiállítás nyílt a protestantizmus írásos emlékeiből, és olyan témákról cseréltek gondolatot a meghívott vendégek, mint az egyházak és az állam kapcsolata, a külföldi protestáns szervezetek élete, vagy hogy hogyan segíthet a hit legyőzni a stresszt, a kiégést és a depressziót.

protestans-sokadalombecsi-kapuka-f576b910a8 Ivola

Fotó: Bazánth Ivola

Sokan érkeztek A pro­tes­tán­sok és az állam – Egy­há­zi sze­rep­fel­fo­gá­sok egy­ház és állam vi­szo­nyá­ban a hazai pro­tes­tan­tiz­mus tör­té­ne­té­ben cím­ű kerekasztal-beszélgetésre is a magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának épületébe, ahol Ab­lon­czy Bá­lint tör­té­nész, új­ság­író kér­dez­te Mirák Ka­ta­lin egy­ház­tör­té­nészt, az Evan­gé­li­kus Or­szá­gos Gyűj­te­mény le­vél­tá­ro­sát, Bacsó Ben­já­min bap­tis­ta lel­ki­pász­tort, egy­ház­tör­té­nészt, Csű­rös And­rás re­for­má­tus lel­ki­pász­tort, egy­ház­tör­té­nészt, egye­te­mi ad­junk­tust és a Ma­gyar­or­szá­gi Me­to­dis­ta Egy­ház ré­szé­ről La­ka­tos Judit egy­ház­tör­té­nészt.

20240819_Protestans_sokadalom_foto_Magyari_Marton_69

Fotó: Magyari Márton

Traumatikus fordulópont volt szinte minden keresztény felekezet számára 1919 és a Tanácsköztársaság megalakulása az egy­há­zi va­gyon el­vé­te­le, az egy­ház is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sa és a kö­te­le­ző egy­há­zi adók meg­szün­te­té­se miatt. A beszélgetésben elhangzott, hogy még a két világháború közötti időszak kedvezett a népegyházaknak, addig a metodista egyház 1947-ig el nem is­mert fe­le­ke­zet­ként, a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött gya­kor­la­ti­lag szek­tá­nak bé­lye­gez­ve élte a min­den­nap­ja­it, és csak ezt követően kapott állami elismerést, de vélhetően csak azért, hogy az állam borsot törjön a katolikus egyház orra alá – hangzott el az eszmecserén.

Az evangélikus és a református egyház számára azonban éppen a második világháború okozta a legnagyobb törést a XIX–XX. század történelmében, viszont az ezt követő időszakot is érdemes korszakokra bontani. Más volt az ötvenes évek teljesen elnyomó hatalma és más a Kádár-rendszer békés egymás mellett élése, amely­ben az állam a nyo­más­gya­kor­lás sze­lí­debb for­má­it al­kal­maz­ta. De mosolyogva együtt ülni a népfrontban adott esetben megterhelőbb lehetett, mint egy nyíltan elnyomó rendszerrel szemben állni.

Az előadások között Csű­rös And­rás re­for­má­tus lel­ki­pász­tor, egy­ház­történész kiemelte, hogy sem az egy­ház ré­szé­ről ta­nú­sí­tott fron­tá­lis el­len­ál­lás, sem a tel­jes be­hó­do­lás nem volt mű­kö­dő­ké­pes. Előb­bi hoz­ha­tott ered­mé­nye­ket ideig-​óráig, de negy­ven éven ke­resz­tül biz­to­san nem, utób­bi pedig az egy­ház tel­jes hi­tel­te­le­ní­té­sé­hez vezet – ezért e kö­zött a kettő kö­zött kel­lett va­la­hol utat ta­lál­ni. A re­for­má­tus egy­ház­tör­té­net eddig in­kább a már­tí­rok­kal fog­lal­ko­zott, és sok­kal ke­ve­seb­bet azok­kal, akik bár nem áll­tak ki nyíl­tan a ha­ta­lom ellen, de köz­ben ti­tok­ban épí­tet­ték a re­for­má­tus if­jú­sá­got, szer­vez­ked­tek, szólt ál­ta­luk az evan­gé­li­um. Csű­rös And­rás sze­rint ér­de­mes eze­ket a tör­té­ne­te­ket fel­dol­goz­ni, mert itt ta­lál­juk meg azo­kat az iz­gal­mas „kin­cse­ket”, ame­lyek se­gí­tet­ték az egy­ház túl­élé­sét. Ha ezek az em­be­rek még töb­ben let­tek volna – fo­gal­ma­zott –, akkor egy sok­kal jobb ál­la­pot­ban lévő re­for­má­tus egy­há­zat „talál” a rend­szer­vál­tás.

(A kerekasztal-beszélgetésről bővebben az evangélikus egyház honlapján olvashatnak.)

A templomi és levéltári eseményekkel egy időben a Kapisztrán téren kirakodóvásár várta a közönséget, és könnyűzenei együttesek váltották egymást a színpadon. A Galilea és Zelzah tagjai fiatal zenészek, akik nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy az örömhírt popos hangulatban közvetítsék a hallgatóságnak a rekkenő hőségben.

protestans-sokadalombecsi-kapuka-a74931bb08 Ivola

A Zelzah együttes evangélikus könnyűzenét játszott

Fotó: Bazánth Ivola

Mindeközben a reformatus.hu szerkesztősége Pénzes Mátét, a Blahalouisiana együttes billentyűsét, szerzőjét látta vendégül, akiről talán kevesen tudják, hogy református családi gyökerei nemcsak zenei pályáját, hanem egész életét meghatározzák. Presbiter nagyapja révén nőtt bele a hit természetes közegébe a mátészalkai énekes, akinek első zenei élményeit a zsoltárok és énekeskönyvi énekek jelentették. Elvégezte a Zeneakadémia jazz tanszakát, kicsit – mint mondta – bele is őszült, de mindig az vezérelte, hogy olyat és olyan zenészekkel muzsikáljon, ami számára értékes.

protestans-sokadalombecsi-kapuka-252e19b811 Ivola

Pénzes Máté a reformatus.hu stábjával

Fotó: Bazánth Ivola

Még kisiskolás volt, amikor rockzenekart alapított édesapja segítségével. Egy koncerten figyelt fel rá Somló Tamás, aki számos alkalommal segítette zenei útján. A fiatal zenésznek Somló a példaképévé vált embersége, zenei tudása, hangja miatt. Feleségét is a szülővárosában ismerte meg, ahogy fogalmazott, családi barátságnak köszönhetően gyerekként már babakocsiban is tologatta, most pedig négy hónapos kislányukat tologathatják együtt azon a helyen, ahol ő is felnőtt, a szülői ház szomszédságában, ahol kerítés sem választja el a két udvart.

Pénzes Máté Bazánth Ivola 2024

A dalszerző első zenei élményeit a zsoltárok és énekeskönyvi énekek jelentették

Fotó: Bazánth Ivola

A téren a Kreatív Kráter Kör mutatványosai vonultak fel gólyalábakon egyensúlyozva, akik humoros előadásukba a kicsiket is bevonták.

protestans-sokadalombecsi-kapuka-5c2c07f660 Ivola

Kreatív Kráter Kör

Fotó: Bazánth Ivola

A sátrak között egyházi szervezetek portékái közül válogathattak a résztvevők, amelyek ez alkalommal is karitatív célokat szolgáltak. Sokan keresték a protestáns lelkigondozó szakemberek standját is, amelyhez a Gyökössy Intézet nyújtott szakmai hátteret.

protestans-sokadalombecsi-kapuka-dd71e2a62e Ivola

Fotó: Bazánth Ivola

A programsorozatot a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa istentisztelete zárta a Bécsi kapu téri evangélikus templomban, amelyen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett Igét. A résztvevők a Kapisztrán téri színpadon elhelyezett kivetítőn és online is követhették az istentiszteletet.