Számunkra október ugyan elsősorban a reformáció hónapja, de a látás hónapja is. Nagy örömmel fedeztem fel nemrég, hogy egy hívő szemészorvos, Rácz Péter az Elitmed.hu oldalon gazdag példatárat tett közkinccsé a látással, a szembetegségekkel, a vaksággal, s mindezek gyógyításával kapcsolatos igehelyekből. Jómagam ezelőtt nyolc esztendővel, a „Szürkeháj – Két szemműtét története” megírása idején gyűjtöttem a témához kapcsolódó bibliai idézeteket, egyház- és művészettörténeti emlékeket.
Bevallom, puritanizmuskutatóként nagy lelki öröm számomra, hogy az első számontartott magyar „szemorvosnő” nem más, mint egy önéletrajzíró református nagyasszony, Árva Bethlen Kata, aki a tizennyolcadik században Simoni Márton szebeni „oculista” tanítványa volt, s nem csupán a magyar kegyességi irodalom gyarapítója, hanem a lelkiek mellett a testi bajok méltán nagyrabecsült gyógyítója is, aki életének sok fájdalma, vesztesége mellett Isten kegyelméből képes volt embertársai folyamatos gyámolítására, megerősítésére. Könyvtára fennmaradt jegyzékéből tudjuk, hogy nyilván ismerte és magáévá tette a neves tizenhetedik századi puritán nyomdász, Szenci Kertész Ábrahám előszavát, amely az 1660–1661-ben, zivataros körülmények között elkészült váradi Biblia beköszöntője, s annak bizonyítéka, hogy a látás egyszerre orvosi és spirituális fogalom.
Szenci Kertész Ábrahám nyilván a szentírás alábbi, megrázó félmondatára gondolt („…és elhomályosulnak az ablakon kinézők” – Préd 12,3), amikor féltő szeretettel így írt: „Hogy pedig ilyen nagy (öregbetűs! – P. É.) formában nyomtattassék, az említett idvezült gróf Bethlen Istvánnak, ez typographiának és a Biblia nyomtatásának testamentumában letett kívánsága volt, egyszersmind penig a tanítóknak tetszése és az eklézsiának szüksége is kívánta. Mert Isten kegyelméből már némely lelki tanítóknak jó példaadások által fel kezdetett csaknem minden nevezetes eklézsiákban vétetni a Bibliának közönséges helyeken való olvasása és magyarázása (ti. nem csak a templomban, s nem kizárólag az istentiszteleteken! – P. É.), hogy az hajlott idejű és szemek világában homálosodottabb lelki tanítók is inkább előmehessenek tisztekben a nagyobb betűkkel való nyomttatás által.”
Az „okuláré” ugyan használatos volt már abban az időben, a szürkehályogtól, s más szembetegségektől szenvedő lelkipásztorok, bibliaolvasó emberek azonban végül már csak az említett „öregbetűs” nyomtatás jóvoltából tudták elolvasni, s magyarázni. Amikor sokukra rátört az emberi tudománnyal le nem küzdhető testi vakság, övék maradt a belső látás, a „legfőbb orvos” ajándéka: Jézus Krisztus, a világ világossága (Jn 8,12). Ezért szolgálhatott „homálosodott” szemekkel is Zsindelyné Tüdős Klára, a hitet és tudást ötvöző, anyaszívű asszony. Ha már Klára nénit említettük, a látás és hit témáját vázlatosan körüljáró kitekintésünkben legalább röviden emlékezzünk meg végül néhány, kivétel nélkül Isten közelében élő szemorvosról, akiknek sokat köszönhetünk. Időrendben az első Fabini (Fabiny) János Teofil, egy evangélikus lelkész fia, a pesti egyetem professzora, aki 1830-ban fontos cikket közölt, Megfigyelések a szürkehályogról címmel. Ugyanabban az évben alapított Nagyváradon Grósz Frigyes, egy szemészorvos-dinasztia „ősatyja” a szegény vakok ellátását szolgáló kórházat; unokája, Grósz Emil nemzetközi hírű szaktekintély lett. E felsorolásba illik a mély hitű katolikus szemészorvos, Batthyány-Strattmann László, „az én kezelem, Isten gyógyítja” felfogás embere is. Méltó utóda Szalai László, a Budai Irgalmasrendi Kórház főorvosa, a látásmentő Hajnalfény Egyesület egyik alapítója és lelke… Mindnyájukat híven jellemzik Péter apostol szavai: „…hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet…” (2Pt 1,5)
A cikket elolvashatják a Reformátusok lapja október 24-i számában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!