Hálát adunk az Úrnak. Hálaadó istentisztelet. A hála része a keresztyén liturgiának, de persze tudjuk, hogy az ember nem mindig érzi át. Ferenczi Andrea, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusa az 50. zsoltár („Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki figyel az útra, annak mutatom meg Isten szabadítását.”), illetve az eredeti héber kifejezés, a „jésa” kapcsán (amely a szorultságból, testi, lelki tehertől, vélt vagy valós ellenségtől való szabadulást is jelenti) a hála felszabadító hatását kezdte tanítványaival vizsgálni.
Mióta foglalkoznak a hála személyiségre tett hatásának kutatásával?
Idestova öt éve vizsgáljuk a hála lelki, mentális és fizikai egészséggel való összefüggéseit, amire az inspirációt az említett zsoltárból merítettem. Az elmúlt években több mint száz hallgató kapcsolódott be a kutatásba. A hálanapló-vezetés alkalmas eszköznek bizonyult várandós kismamáknál a szubjektív jóllét növelésére, ami, jól tudjuk, hatással van a magzat egészséges fejlődésére. A hálatételek napi és rendszeres számbavétele, illetve lejegyzése bővíti a tanárok gondolkodási-cselekvési repertoárját, mobilizálja és gyarapíthatja személyes erőforrásaikat. Nagycsaládosoknál a hála rendszeres gyakorlása szintén védőfaktornak bizonyult. Azoknál pedig, akikre személyiségvonásként jellemző a hála, tehát általában véve is hálásak, magasabb a jóllét szintje.
Több kutatás is kimondta már, hogy ha rendszeresen átéljük a hála pozitív érzését, az a testi egészségünkre is jó hatással van. Erősíti, fejleszti a lelki küzdőképességet, segít megbirkózni a megrázkódtatásokkal. Hogyan fejleszthető a hála a bizonytalanság korában?
Például hálanapló vezetésével, amelybe kezdetben talán csak az egyszerű, mindennapi dolgokat jegyezzük le, amelyek örömöt szereztek és elégedetté tettek. Később aztán egyre több szépség tárul fel a teremtett világból, természetesnek vett készségeinket elkezdjük méltányolni, kapcsolatainkat árnyaltabban látni és értékelni. A hálanaplóírás segít észrevenni és rögzíteni az élet azon aspektusait, amelyek felett a mindennapok során legtöbbször átsiklanánk, vagy nem fűznénk hozzájuk különösebb érzelmeket. Küldhetünk hálalevelet is valakinek, akinek a kedvességét, gondoskodását, szeretetét, támogatását, életünkre gyakorolt hatását még nem köszöntük meg. Egy idő után pedig az „emlékező én” jobb információforrás lesz a „tapasztalt én” örömszerzésében.
A hála kifejezése keresztyén életünk tengelye az áldozatvállalással együtt. A hálaadásra Jézus tanított bennünket, az evangéliumok tanúsága szerint gyakran köszönetet mondott az Atyának. A világban annyi mindenért lehetünk hálásak, csak legtöbbször természetesnek vesszük a hétköznapi csodákat. A gyarló ember Istentől leginkább kér, s ha kap, elfelejti megköszönni. Ön miért a leghálásabb az életében?
Életem azon pillanatáért, amikor egzisztenciálissá vált a viszony köztem és Isten között, amikortól fogva nem hivatkozhatom többé arra, hogy Isten rejtőzködik. A kegyelemért, hogy nemcsak azt látom, hogy nincs remény, hanem azt is, hogy csak remény van. Az Istennel és a Bibliával való kapcsolatomért, mert ennélfogva tudhatom, ki vagyok, és ettől a kapcsolattól függ az is, hogy kivé leszek.
„HÁLÁVAL ÁLDOZOM”
Eucharisztia = hálaadás. A hála köszönetnyilvánítást jelent, isteni ajándék. Biblikusabban így fogalmazhatunk: a hála az Istenben és ajándékaiban való tudatos/ított és kifejezésre is juttatott öröm. „Mid van ugyanis, amit ne kaptál volna?” (1Kor 4,7) „Ha pedig úgy kaptad”, miért nem vagy hálás? Az Eucharisztikus Világkongresszus kapcsán jártunk utána a hála emberileg kutatható vonatkozásainak.
Az interjút elolvashatják a Reformátusok Lapja szeptember 19-i számában is, melyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!