Esélyt az életre

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter idén alapított Esélyt az életre díját vehette át december 13-án a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség (DNRE) fenntartásában működő Immánuel Otthon és Iskola képviseletében Győri Zsófia igazgató. A díjat az esélyteremtésben elért kiemelkedő eredmények, az emberi méltóság védelmében való fellépés területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréseként kapta az intézmény.

Az átadó óta nem voltam az Immánuel Otthon és Iskola új épületében. Akkor sem tudtam igazán szemügyre venni az épületet, zsúfolásig telt vendégekkel, és nyilván nem a megszokott munka zajlott akkor. Vártam, hogy jobban megnézhessem – tudtam, mennyire vágytak már egy külön iskolaépületre. Legtöbben lehet, félve lépnénk be egy fogyatékos gyermekekkel foglalkozó intézménybe, itt mégis nyugalom tölti el a látogatót, és azonnal érzi: itt minden esély megvan az életre.

Kékesi Donát fotója.jpg

Győri Zsófia az Esélyt az életre díjjal, amelyet Novák Katalintól vehetett át

Fotó: Kékesi Donát

A kezdetek

Alulról jövő kezdeményezés hívta életre 1991-ben a DNRE által fenntartott Immánuel Otthont és Iskolát. Elsősorban a halmozottan fogyatékkal élő gyerekeknek, felnőtteknek nyújt komplex ellátást már harminc éve. 1993 óta közoktatási feladatokat is ellátó szociális intézmény lett, majd 2013-tól többcélú köznevelési intézményként működik, 2021 óta pedig készségfejlesztő iskolai oktatást is ad.

A régi, ma már a felnőtteknek szolgáltatást nyújtó épületben gyakran megfordultam. Ott egy helyen folyt az oktatás és a fejlesztés minden korosztályban, és a helyszűke miatt mindig nagy volt a várólista, amely ma már nem létezik. Ezt Győri Zsófiától tudom meg, mialatt körbevezet az épületben. – Teljesen megszűnt a várólista az új épület létrejöttével. Persze, azóta már vannak újabb jelentkezők, és nem csak Hajdú-Biharból. Híre ment az itt folyó munkának, és akinek lehetősége van minden nap behozni a gyermekét, miután jelentkezik, meg is teszi! – mondja.

Gyönyörű, tágas és fényben úszó az épület, világosak és vidámak a színei. Megérint, jól érzem itt magam. – A közeg mindenkit megérint, aki belép – mondja az Immánuel Otthon és Iskola igazgatója, Győri Zsófia, mintha érezné, amit érzel. – Itt mindenki mosolyog. Nagyon klassz csapat állt össze az évek alatt. Most már hatvanöten vagyunk, és mindenki szívvel-lélekkel végzi a munkáját – teszi hozzá Győri Zsófia, hálával a szemében, hiszen tudja, hogy nem volt könnyű idáig az út.

20210904immanuel-otthon41-a095a977d9.jpg

A kép szeptember 10-én készült a jó hangulatú, felhőtlenül jókedvű épületátadó ünnepségen

Fotó: Derencsényi István

Az új iskola

Régen dédelgetett vágy volt az új épület, mert bár a Pacsirta utcai komplexum nagyon otthonos és szerethető, sokkal kevesebb személynek tudott segíteni, sőt a korhatár miatt nem állt módjukban mindenkit fogadni. Mára ez az állapot megszűnt, a fejlesztés folyamatos.

– Nagy megkönnyebbülés a szülőknek, hogy nem kell egy bizonyos kor után máshol elhelyezniük a gyermeküket, hanem a megszokott helyen a szokott minőségben fejlesztik tovább. – Ezt már Csorbáné Vad Zsuzsanna, a Pacsirta utcai részleg (szociális intézményegység) vezetője tudatja. – Itt teljes egészében a felnőttekre figyelünk, jelenleg ötven személy számára nyújtunk napközbeni ellátást, ami magában foglalja a szinten tartást, fejlesztést és az egészségügyi ellátást.

Az iskolában pedig hetven diák részesül oktátásban, most már nem csak általános iskolaiban, hanem középiskolai fejlesztésben is. Az új épület több mint 1,1 milliárd forintba került, ezt a Bethlen Gábor Alap finanszírozta,, 500 millió forintot pedig az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán nyert az oktatási intézmény. – Speciális helyiségeket is kialakítottunk, így terápiás és sószobát. Továbbá játszóudvart is, ide a környéken élő ép gyermekeket is várjuk, hogy játsszanak együtt a mieinkkel, lássák, hogy szerethető és szeretni nagyon tudó fiatalokról van szó! – hangsúlyozza az intézmény vezetője.

Az iskolában négyféle szakorvosi ellátáson kívül a terápiás foglalkozások mindegyikét is megkapják a gondozott fiatalok, így a szülőknek nem kell más intézménybe vinniük gyermeküket. A felnőttek körében külön műhelyekben dolgozhatnak a fiatalok, van, akit a munka világára is felkészítenek.

20210904immanuel-otthon40-ead9548941.jpg
20210904immanuel-otthon64-d52069b3c4.jpg

E falak között országosan egyedülálló, európai szintű, református fejlesztő-nevelő munka zajlik a halmozottan sérült, értelmi fogyatékos gyermekek és fiatalok részére.

Fotó: Derencsényi István

A díj

Ebben az évben alapította az Esélyt az életre díjat Novák Katalin. A tárca nélküli miniszter az Immánuel Otthon és Iskola új épületének átadóján is jelen volt.

Ezt az elismerést azok a szervezetek kaphatják, amelyek az emberi méltóságot védelmezik és az emberi élet mellett teszik le a voksukat. Így kaphatta meg az elsők között az Immánuel is. – Azt gondolom, a nálunk gondozott emberektől elvétetett az esély, vagyis sok nem adatott nekik, az életre kaptak csak esélyt, de hogy milyen minőségben élik azt le, a környezetüktől függ. Az a feladatunk, hivatásunk, hogy olyan esélyt adjunk nekik, amely jobb minőségű életet nyújt számukra, mint amilyenre a sorsuk rendelné őket – emeli ki Győri Zsófia. Érzése szerint nagyszerű és fontos, hogy a falakon kívülről is látszik ez a munka.

– Tesszük a dolgunkat, nekünk ez a természetes. Mi mindennap megkapjuk az esélyt, hogy cselekedjünk valamit értük, és örülünk, ha ezt néha egy máshonnan érkezők is megtapasztalják, és megérinti őket az a munka, amit itt végzünk – mondja mosolyogva Csorbáné Vad Zsuzsanna.

– Az Esélyt az életre díj rangos elismerés, eddig kisebb kitüntetésekben volt részünk – hangsúlyozza az Immánuel Otthon és Iskola igazgatója. – Ez a díj a csapatnak szól, mindegyik munkatársnak, hiszen mindenki minden nap nagyon keményen dolgozik a gyermekek számára nyújtott minőség további javításáért. Nagyon büszke vagyok erre a csapatra!