Evangélikus-református ünnepi istentisztelet

Bogárdi Szabó István református és Gáncs Péter evangélikus püspök prédikált azon az istentiszteleten, amelyen a két egyház közösen adott hálát az elmúlt 500 évért. Videó.

Úrvacsorás istentisztelettel és közös zsinati üléssel ünnepelte a reformáció ötszázadik évfordulóját a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata október 13-án Budapesten.

kép„Vegyük most komolyan az Igét, komolyabban, mint magunkat, adjuk meg a tiszteletet az evangéliumírónak és a csodatörténetnek. Ne allegorizáljunk azonnal, hogy a történetbeli vihar minden életnehézségünkre, a lélek és a kultúra viharaira is alkalmazható. Ugyanez áll a hajóra is: melyik hajó is az egyházé? A viharban vergődő az alvó Jézussal, vagy az, amelybe bőséggel emelik be a halat, miközben Jézus a parton áll?" – kérdezte a Mk 4,35-41 alapján elmondott igehirdetésében Bogárdi Szabó István püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke.

„Az evangéliumi történet és a reformáció eseménye is szélviharral kezdődik, akár az egyház születése pünkösdkor – nem emlékezni akarunk a reformációra, hanem át akarjuk élni 2017-ben is" – mondta prédikációjában Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök.

Az alkalomról szóló tudósításunkat kapcsolódó cikkünkben olvashatják, a videóra kattintva pedig visszanézhetik az egész istentiszteletet:

afterglow player

reformatus.hu
Fotó: Vargosz
Videó: Enyedi Gábor