Lassan beköszönt a nyár és vele együtt a gyülekezeti gyerektáborok időszaka is, ahol hetente akár több száz fiatallal lesz lehetőségük foglalkozni a gyülekezeteknek. Az evangélium hirdetésének nagy alkalma ez, ezért is nem mindegy, miként készülünk rá. Fodorné Ablonczy Margittal beszélgettünk, aki több mint harminc éve szervezi a gyermektáborokat, jelenleg pedig a Károli Gáspár Református Egyetemen oktat többek között a fiatalok közti lelki munkáról.
Hogyan lehet és kell készülni egy gyülekezeti gyermektáborra?
Ha nagyvonalakban kellene felvázolni, hogy mik a legfontosabb dolgok, akkor azt mondanám, hogy az időpont kitűzése, a segítők, szolgálók összeszervezése és a téma kiválasztása. Ezek közül a téma szempontjából nagy segítség lehet, hogy a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) minden évben ad ki gyermektábori anyagokat, és felkészítőket is tart. Ezen kívül a Titusz Hitéleti Alapítvány gyermektáborianyag-ajánlásait is érdemes megnézni, ezek némelyike iránymutatást ad a hét témájának megszervezésében. Ha ez nem az első tábor, akkor a készülést legjobb elkezdeni rögtön az előző lezárt tábor utáni első héten. Érdemes leülni, megbeszélni, kibeszélni mindazt, ami működött, amit jó lenne továbbvinni, illetve azt is, amin változtatni kell a következő évben.
Lelkipásztorként, táborvezetőként én szeretem az imádságos előkészületet. Hiszek abban is, hogy a neveket is mind végig kell imádkozni. Tudnunk kell, kik vannak ránk bízva. Ezt érdemes a szolgálókkal kezdeni, hiszen tudni kell, hogy milyen nehézségekben, személyes helyzetekben vannak azok, akikkel egy hetet töltünk majd el. A másik, hogy én személyesen nagyon szeretem a reggeli közös készüléseket. Ilyenkor a szolgálókkal szoktunk összegyűlni, beszélgetünk a tapasztalatokról, imádkozunk a napért, igét olvasunk. Ezekre a reggelekre a vezetőnek fel kell készülnie, mert ezek határozzák meg a tábor menetét, e nélkül mindenki a saját maga elképzelését fogja követni, és az együttműködés nehéz lesz.
Mit tanácsolna a táborban szolgálóknak? Mit tart fontosnak ebben a szolgálatban?
Az odaszánást. Azt, hogy teljes mértékben adják oda az idejüket erre a szolgálatra. Ez nagyon sokat jelent a gyermekeknek. Emellett fontos, hogy a szolgálók megtalálják azt a területet, amelyre a leginkább vannak adottságaik. Van, aki a kézműves, alkotói munkában tud ott lenni a gyerekek mellett. Van, aki játékok szervezésében tud kreatívan részt venni, és van, aki a lelki alkalmakat tudja jól vezetni. A gyerekeknek azonban az a legfontosabb, ha igazán figyelnek rájuk. Amikor a táborban szolgálunk, akkor ne a barátainkra figyeljünk! Lehet beszélgetni, de ne a gyerekekkel való törődés helyett. Észre kell venni a magányosokat, észre kell venni, ha valaki szomorú, valamiért visszahúzódik, nem eszik. A tábor azért van, hogy a gyerekek találkozzanak az Úr Jézussal. Ezt pedig elsősorban rajtunk keresztül élhetik meg. Mi leszünk azok, akik Jézust eléjük élhetjük.
Nyilván nem lehet egy általános receptet adni arra, hogy miről kell beszélni a gyermekeknek, de tudna mondani pár támpontot, hogy milyen egy jó, gyerekeknek szóló lelki alkalom?
Fontos, hogy a gyerekek megérkezzenek az alkalomra. A bevezetés során egy rövid, az ő életükben is jelen levő történettel jó lehet kezdeni az alkalmat. A bevezetés az a hídépítés, amikor a gyermekek életétől megérkezünk a bibliai történetig. Persze ez néha könnyebb, néha nehezebb. Bartimeus történeténél kézenfekvő mondjuk egy szembekötős játék, amikor meg tudják érteni azt a helyzetet, amelyben ez az ember volt, és egy ilyen élmény közelebb viszi hozzájuk a történetet. Semmiképpen ne legyen hosszú ez a rész, mert a lényeg a bibliai történet! Az aktuális bibliai történetet ne magyarázzuk túl, ne tegyünk hozzá túl sokat, csak éppen annyit, hogy érthető legyen a gyerekeknek! Az aranymondást, ha a történetből van, én szeretem az alkalom elején megtanítani, hogy meglegyen számukra az az élmény, hogy meghallják, mikor szólal meg az a mondat később. Elengedhetetlen, hogy az, aki beszél, az tudja kívülről-belülről a történetet. Úgy, hogy ha egy gyerek közbeszól egy kérdéssel, akkor tudjon válaszolni, és ne akassza meg őt, illetve tudjon úgy jelen lenni az alkalmon, hogy kész választ adni, és nem fojtja a gyerekekbe a kérdéseiket. Ez után jön az alkalmazás, ami jó, ha valami cselekvést is tartalmaz. Valami kézműves foglalkozást, játékot, ami mélyíti a megszerzett ismeretet. Vagy egészen gyakorlati dolgot is lehet mondani, például azt, hogy aznap mosolyogjon mindenki arra, akire ránéz. Ha ezt a táborban végig közösen meg tudják csinálni, tehát mindenki megkapja a csoportjában ezt a feladatot, annak akár közösségformáló, sok éven át tapasztalható összetartó ereje lehet.
Mi a különbség a között, hogy „jó gyerekeket” nevelünk és a között, hogy az evangéliumot hirdetjük egy táborban?
Nekem személyesen az a legnagyobb aggodalmam a hittanoktatói pályán, hogy én nem farizeusokat szeretnék nevelni. Ez azonban nyilván a Lélek munkája. Ami számít és fontos, az a hitelesség. A gyerekek abból veszik le a példát, ahogyan én megélem a hitemet. Ha az őszinte, ha az Lélekkel teli, akkor nem csupán szabályok betartásának látja a hitet. Az, hogy ez mennyire legyen direkt egy gyerektáborban, az mindig nehéz kérdés. Én az esti alkalmakat általában lehetőségnek tartom egy-egy megtérésre hívó üzenet megfogalmazására. Nem is mindig bibliai történet alapján, hanem akár személyes bizonyságtételben, egy ismert misszionárius megismertetésével vagy valamilyen bábjátékkal is meg lehet fogalmazni az evangélium üzenetét és azt, hogy ez mire hív.
Óvatosnak kell lenni azzal, hogy egy gyerekre „rákényszerítsük” a megtérést. Érzelmileg a gyerekek sok mindenre rávehetők, akár egy „megtérési ima” kimondására is. Fel kell őket készíteni arra, hogy mi vár rájuk a világban. Ha nincs közeg, ami egy tábor után megtartaná, akkor az a kezdetleges hit, nem fog tudni tovább növekedni. De bízhatunk benne, hogy ha egy gyermeket Isten lelke valóban megszólított, akkor ő áldássá lehet. Mert a gyerekekben elképesztő erő van: akár az egész családjukat evangelizálhatják.