Ez a vasárnap Bibliavasárnap

Március 4-én a Biblia fordítása, kiadása, terjesztése és a Bibliával kapcsolatos ismeretterjesztés kerül több magyarországi egyház figyelmének középpontjába. A tizenkét egyház bibliamunkáját koordináló Magyar Bibliatársulatot a Magyarországi Református Egyház hívta életre, hogy legyen egy olyan testület, amely szolgálatának középpontjába a Biblia fordítását, kiadását, terjesztését és a Bibliával kapcsolatos ismeretterjesztést állítja.

A társulat harmadik éve munkálkodik az új fordítású Biblia revízióján. Mint körlevelükből kiderül, meggyőződésük szerint a jelenkori válsághelyzetben a legjobb „befektetés” a jövő építése: „annak a Szentírásnak a szöveggondozása és előkészítése, amely jelenleg is egyházunk missziójának a kulcsa, s amelyre építhetjük a jövőben is a szolgálatunkat. Minden – külső és belső – gondunk megoldásának ugyanaz lehet a forrása: Isten igéjének újrafelfedezése és az ige üzenetének komolyabb megélése. Ehhez pedig olyan magyar nyelvű Bibliára van szükségünk, amely mindenki számára érthető, ugyanakkor méltó formában közvetíti Isten hozzá szóló akaratát az istentiszteleti közösségben is.”


A Bibliatársulat munkáját jelentősen segítik a gyülekezetekből érkező bibliavasárnapi adományok. 2011-ben egymillió forint értékben osztottak bibliákat elsősorban két, az árvíz és az iszapár által sújtott térségben: a Miskolc környéki falvakban illetve Devecser környékén. A Bibliaterjesztés a fiatalok között elnevezésű adománygyűjtő akció keretében pedig egymillió 400 ezer forint értékben ajándékoztak bibliákat, elsősorban a nyári ifjúsági heteken.

reformatus.hu

Kapcsolódó linkek:

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány megújult honlapja