Isten irgalma ad esélyt a lelkészeknek a családokkal való foglalkozásra és az, hogy Isten nemzedékek folyamatában gondolkodik, amelyben felkínálja az irgalom, a gyógyulás lehetőségét – mondja Fodorné Ablonczy Margit, a Családpasztoráció című könyv szerzője. A lelkipásztor doktori disszertációját szerkesztette át könyv formába, amellyel szolgatársainak kíván segíteni a rájuk bízott családok kapcsolatainak újragondolásában.
Van közös nevezője a teológiának és a családterápiának?
Még ma is sokszor érzem úgy, hogy a pszichológia és a teológia kerítéssel vannak szétválasztva egymástól. Azokat a lelkészeket, akik pszichológiával kezdenek foglalkozni, elítélik lelkésztársaik, s a pszichológusok közül is jó néhányan. De ugyanez igaz fordítva is: azokat a pszichológusokat, akik nyitnak a teológia felé, a szakma nem veszi komolyan. Én onnan indulok ki, hogy maga a Biblia családszempontú. Isten megteremtette a férfit és a nőt, tehát eleve kapcsolatba teremtette őket, így jött létre az első család, és ettől kezdve az egész Biblia egyfajta családtörténet. A teológia és a családterápia egyik közös alapja lehet a második parancsolat indoklása, amelyben Isten így szól: „Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem.” Az a családterápia tapasztalata is, hogy a családi minták, titkok, terhek öröklődnek, továbbadódnak valamilyen formában. Ezek a családi terhek befolyásolják, hogy mitől félek, mit utálok, de sokszor azt is, milyen hivatást választok. A parancsolat folytatásában azonban kiderül az is, hogy Isten nemcsak felelőssé tette a szülőket a gyermekeikért, hanem lehetőségeket is megnyitott: „De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat.” (2Móz 20,4b) Ez az irgalom ad hihetetlen esélyt – ezer nemzedék távlatában! – a lelkészeknek a családokkal való foglalkozásra, hogy Isten minden nemzedéknek újra és újra felkínálja az irgalom, a gyógyulás lehetőségét. Ez egyben a kazuáliák áldássá formálható tere lehet.
A kazuáliák olyan istentiszteletek, amelyek nem az egyházi évhez kapcsolódnak, hanem különféle ünnepekhez és eseményekhez, ilyen a konfirmáció, esküvő, keresztelő, temetés.
Milyen helyzetben vannak a magyar családok?
Magyarországon szinte az összes család hordoz valamilyen terhet: triplán tekertek minket az elmúlt 150 év alatt, először jobbra, aztán balra, majd újra jobbra, és ez minden családban többszörös fájdalmat hozott. Kibeszéletlen fájdalmak, titkok, a bizalmatlanság, megosztottság szakította szét és fordította egymással szembe a családok nemzedékeit évtizedeken át. Ezek a traumák ott vannak az örökségünkben úgy, hogy ezekről az elmúlt időkben sem lehetett őszintén beszélni sem egyházi, sem világi szinteken. Mindenhol sok a rendezetlen számla.
Fodorné Ablonczy Margit, a Családpasztoráció című könyv szerzője
Tud-e, és ha igen, milyen megoldást adhat ezekre a generációkon át hordozott traumákra egy lelkipásztor?
Különleges helyzetben vannak, sokat tehetnek a családokért a lelkészek, mert egyszerre találkoznak az egész családdal a kazuális eseményeken a gyülekezet háromnemzedékes közösségében. Ez egyetlen más szakmában sincs így, még a családterapeuták többsége sem találkozik egész családokkal, csak a család egy részével. Pedig egy válás esetében legtöbbször nem is csupán a két fél között van meg nem értés. A párterápiás foglalkozásba minimum a szüleiket is be kellene vonni – vagy még a nagyszülőket is –, ugyanis nagyrészt az előző két nemzedék problémái felfedezhetők fel a válások leggyakoribb okai között. Ezért írom azt a könyvben, hogy a jegyesbeszélgetések során, amikor az ott felmerült témákon elkezdenek gondolkodni a házasulandók, lehetőleg látogassák meg a családtagokat. Így köszönte meg valaki utólag, hogy emiatt el kellett mennie a nagymamájához. És a nagymama végre el tudta mondani valakinek a családi traumát, amellyel eddig ő sem tudott mit kezdeni, nem tudta előhozni, csak hordozta magában. Ez a lehetőség: az újra felvett kapcsolati szálak rendeződése a családban.
Miért különlegesek a kazuális alkalmak, és miért alkalmasak arra, hogy rendezzék a családi kapcsolatokat, mint ahogy azt a könyv alcíme is mondja?
A keresztelés, az esküvő és a temetés azok a kazuális alkalmak, amelyekre végül leszűkítettem a könyvet. Ezek olyan történések, amelyek jelentős családi változásokat hoznak. Amikor megszületik egy gyermek, minden megváltozik a családban: az egymásra figyelő férj és feleség teljesen új szerepbe kerül: apa és anya lesz. Megváltozik a felelősség, és beindul az egész mechanizmus, amely az eredeti családokból jön. Ki mit vár a gyermektől? De a szülők szerepe is megváltozik: nagyszülők lesznek. A lelkész persze szorítkozhat arra, hogy az ő dolga csak az, hogy kereszteljen, azaz a sákramentum kiszolgáltatására. De kihagyott lehetőség nem leülni beszélgetni az egész családdal, akikkel a fogadalmukról, azaz a keresztyén nevelésről is beszélhet. A kereszteléskor megismert családból a gyermek jó eséllyel nem az óvodában vagy az iskolában találkozik először a keresztyénséggel, hanem a gyülekezetben. Hiszen a református iskolarendszer alapja az, hogy gyermekeket keresztelünk, egyébként nem lenne felhatalmazásunk iskolákat fenntartani. A családban gondolkodást minden kazuália magában hordozza, ezért ezt a látásmódot és ezt a beszélgetéstechnikát meg kellene tanulniuk a lelkészeknek.
Fodorné Ablonczy Margit református lelkész, pedagógus, kontextuális lelkigondozó, családterapeuta, a KRE HTK adjunktusa. Személyes és szakmai életútján hagyatékként viszi tovább édesapjának, Ablonczy Dánielnek a református lelkipásztorkodás és teológia iránti, valamint édesanyjának, Kiss Margitnak a tanítás és pedagógia iránti elkötelezettségét. Meggyőződése szerint a nemzedéki kapcsolatok gyógyulása által válhat a gyülekezet a családok családjává, krisztocentrikus közösséggé.
A bemutatón Németh Dávid professzor hiánypótló, szemléletformáló műnek nevezte a könyvet, amelynek minden lelkipásztor polcán ott lenne a helye. Miben más ez a szemlélet?
Abban, hogy ezek a kazuális események nem a templomban kezdődnek és nem is zárulnak le az ámen kimondása után. A keresztelés, az esküvő és a temetés nem egyszeri történés. Találkozással, beszélgetéssel, közös felkészüléssel állhatunk csak oda a fogadalomtételre és a hitvallás kimondására. De folytatásnak is kell lennie a liturgikus esemény után. Nem a családterápia szemléletmódját kívánom beépíteni a lelkészek képzési rendjébe, hanem a családteológiát. A könyv spirális rendben íródott, többször visszatérnek a témák más és más nézőpontból, de célja elsősorban preventív jellegű. Szerintem az edukáció és a prevenció a fontos, mert gyógyítani sokkal nehezebb, mint megelőzni. A családszemléletben egy emberről nem önmagában gondolkodom, hanem mint olyanról, aki egy család rendszerében nőtt fel, ott él. Ott élheti meg a hitét, ott változhat meg Isten irgalmát megismerve.
A könyv inkább tankönyv vagy kézikönyv, milyen helyzetekre kínál megoldást?
Ahogy korábban jeleztem, a családok állapota ma nem egyszerű. Lehetnek olyan helyzetek, amelyekkel a lelkész nem fog tudni mit kezdeni, nem látja át, nem tudja megállapítani, honnan ered a probléma. A lelkészeknek ezért érdemes más szakemberekkel közösen dolgozni. A könyv inkább a megértést, a hídépítést szolgálja az emberekkel foglalkozó tudományok között, hitvallásosan összefogni a magyar családokért. Olyan tankönyv, amely folytatást kíván: lelkésztovábbképzésben, lelkészi műhelyekben a gyülekezeti gyakorlat segítését.
A Családpasztoráció című könyv
Külön fejezet foglalkozik a könyvben a lelkipásztorokkal, az ő családjukkal. Miért?
A lelkész is ember, ő is családba érkezett, nem a mennyből leszállt szent, aki soha nem téved és nem ront el semmit. Ő is hordozza magán a saját családja három-négy nemzedékének minden terhét. Ez a szembesülés maguknak a lelkészeknek is lényeges, mert viselik a felhatalmazás jelét, de az ember ott van a palást alatt. Másrészt szerettem volna egy kis bátorítást, vigasztalást adni a lelkészeknek, hiszen nem könnyű az „üvegfalak” mögött élni.
A könyv előszavából kiderül, hogy annak anyaga eredetileg doktori disszertáció. Már akkor is könyvként gondolt rá?
Igen. Az ember hatvanévesen nem szokott doktorálni, viszont én azt gondoltam, hogy a kutatások, az előttem járók példája, tanúságtétele és a saját élettapasztalataim is erre vezetnek, ebből mások is tanulhatnak. Miközben otthon vagyok a saját családom történéseiben, mások családjait is megismerhettem. Alapvetően az volt a célom már a családterápiás és a kontextuális lelkigondozói képzés során is, hogy mindezeket érdemes lenne egyházi szempontból megismerni mindenkinek. Nekem kellett csaknem negyven év ahhoz, hogy megérjen bennem a téma: mi is a családpasztoráció. Remélem, a könyv olvasóinak is tudok ebben segíteni.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!