Ezeréves falu, élő hit

Az ezeréves falu – hirdeti honlapján a Tolna vármegyei Madocsa. Az ezer évet a település neve első írásos említésének keltezésétől számítják, amely 1019. Izgalmas évezred volt, első évszázadában bencés apátságot alapítottak Madocsán, jelentősége akkor Esztergomhoz és Kalocsához volt mérhető. Az Árpád-kori kéttornyú templom a hagyomány szerint 1560-ban vált reformátussá, mintegy száz évig adott otthont a reformált hitre áttért falu híveinek, akik a XVII. század végén a környező nádasokba, erdőkbe menekültek a török hódítók elől. Az oszmánok feldúlták, kifosztották és felgyújtották Madocsát és templomát. A vallás és a hit ekkor is fontos maradt a helyi reformátusoknak: a falu honlapja szerint a XX. században is élt olyan madocsai ember, aki ismerte még azt az öreg fát az Ordasi-szigetben, amely alatt úrvacsorát vettek a török elől bujdosók.

A dúlás utáni évtizedekben még állt a templom, de két tornyából már csak az egyik volt meg, köveit a soron következő időszakban elhordták: azokból épült meg például a bölcskei katolikus templom és a paplak 1796-ban. Ez idő tájt döntött úgy a falu, hogy új templomot emelnek a régi romjain, így 1803–1806 között felépítették a még álló torony mellé a mai templomhajót. Első harangját, a csaknem hatszáz kilogrammos „nagyharangot” 1832-ben öntötték Pesten, a másodikat, a háromszáz kilogrammos „kicsit” majd húsz évvel később. Harmadik harangját, amelynek súlya a feljegyzések szerint elérte az egy tonnát, a második világháborúban rekvirálták.

A remek állapotban lévő, műemlékvédelem alatt álló templomot ma gondozott park veszi körbe, az őszi napsütésben fehéren fénylő falaira hársfák vetnek árnyékot. Egyik oldalfalán szokatlan tábla hirdeti: „gravitációs alappont”, előtte betonlap, amelynek megrongálását a figyelmeztető felirat szerint a törvény bünteti. A tiltás hatásos, mert az alappont legalább olyan jó formában van, mint a madocsai reformátusok lelki otthona.

A tér egyik oldalán a gyülekezeti ház, a másik oldalán a parókia, a kettő között pedig az egykori református iskola jelenleg használaton kívüli, önkormányzati tulajdonú épülete áll. Néhány éve még gyermekzsivajtól volt hangos a környék, de amióta kibővítették az intézmény főépületét, már a felső tagozatosok is oda járnak. Az iskola fenntartását egyébként 2017-ben átvette, visszavette az egyház, de erről majd később.

A parókia csodás, tornácos épületét 1910 körül építették, hatalmas, lankás udvara eszmei helyszíne a nyári gyermektáboroknak. Első szobájában működik a lelkészi hivatal, ahol a gyülekezetről beszélgetünk Vajer Ferencné Mária főgondnokkal, Baksa-Galó Éva presbiterrel, Zemkóné Horváth Zsuzsanna iskolaigazgatóval, illetve Nagy János lelkipásztorral.

Vajer Ferencné Mária – mindenki Marika nénije – harmadik ciklusát kezdte januárban, korábban hat évig presbitere is volt a gyülekezetnek. Tősgyökeres madocsai, így itt keresztelték, itt is konfirmált, de rendszeres templomba járóvá csak nyugdíjazása után vált. – Tartottam addig is a hitemet, de a nyugdíjazásom után valahogy megszólított Isten, és elhatároztam, hogy ettől kezdve én vasárnaponként se szőlőbe, se sehova nem megyek, csakis a templomba. Hálaképpen, mert úgy éreztem, tartozom ennyivel az Istennek, amiért megtartott idáig. Akkor döntöttem a sorsom felől, és Isten felé fordultam – mondja.

A nyugdíjas asszony – aki remek sörkiflit készít – harminchat évig vezette a helyi postahivatalt, így az átlagnál jobban ismeri a települést és annak lakóit. – Ki merem jelenteni, hogy Madocsa mindig is gazdag település volt, a lakosság arányához képest a környéken itt volt a legmagasabb a betétek értéke. Takarékos, szorgalmas emberek lakták, és ez azóta sem változott – jelenti ki.

Baksa-Galó Éva is Madocsán nőtt fel, a szomszédos iskolába járt. Szülei is reformátusok – mint ahogy a falu lakosságának zöme –, így őt is megkeresztelték, konfirmált is, akárcsak osztálytársainak többsége, de fiatalon nem éppen Isten dolgai érdekelték a leginkább. 2015-ben aztán meghallotta Jézus hívó szavát, megtért és aktív tagja lett a gyülekezetnek. Három évvel később presbiternek választották, januárban kezdte a második ciklusát. Sokáig a paksi atomerőmű titkárságán dolgozott, de lassan hét éve három gyermeke nevelése tölti ki idejének nagy részét. Már tervezgeti a visszatérését a munkába, de mással szeretne foglalkozni, mint korábban.

Marika nénitől megtudom, hogy a madocsai gyülekezet azért is különleges, mert a jelenleg nyolc plusz egy fős presbitériumában már lassan két évtizede a nők vannak jelentős többségben, bár az idei presbiterválasztáson „sikerült javítani” a nemek arányán, de a férfiak még így is kisebbségben maradtak.

Zemkóné Horváth Zsuzsanna nem született madocsai, de már harmincöt éve a településen él, ezzel lassan helyinek számít. Iskolaigazgatóként presbiteri tisztséget nem tölthet be – férje igen –, de így is fontos szerep az övé, ő a kapocs a gyülekezet és az oktatási intézmény között.

Nagy János 2008-ban került Madocsára, gyermekkorát Kunszentmiklóson töltötte, a teológiát Budapesten végezte, majd háromévnyi dunaharaszti segéd- és beosztott lelkészi szolgálat után érkezett a Tolnai Református Egyházmegye egyik legszebb településére. – Egyhangúlag választotta meg a gyülekezet, hamar elfogadtuk, megszerettük – mondja róla Marika néni.

Szolgálata majd húsz évében sokat változott a gyülekezet, de van azért, ami megmaradt. Például a jó kapcsolat a falu más felekezeteivel, ami újabb különlegességre világít rá: Madocsán nincs katolikus templom, a maroknyi római katolikus hívő a református gyülekezeti házban tart misét havi egy szombaton. Van viszont baptista imaház, az ezen a hiten lévőkkel pedig ugyancsak havonta egyszer közös, ökumenikus délutánra jönnek össze a reformátusok, a házigazda szerepét felváltva vállalja a két gyülekezet.

Amikor a közösség létszámáról érdeklődöm, Marika néni őszintén elmondja, hogy az övék is elöregedő település, sok nyugdíjassal. – Mindig féltünk, kétségbe estünk, ha egy még aktív idős gyülekezeti tagunk elhunyt. De mára az iskolának köszönhetően talán már nem fogyunk – jelenti ki. – Jellemző az is – meséli –, hogy vidéki fiút hoznak a madocsai református lányok, így végül mind a férj, majd pedig a gyermekek is hozzánk tartoznak. Ezt tapasztaltam a családomon belül is. Mindhárom leányom katolikus vőt hozott, de a hat unokám és az öt dédunokám mind reformátusok – büszkélkedik a hetvenhat éves dédmama.

Nagy János számokat is citál, egyből hármat is. Bár a törvény szerint vezetett választói névjegyzékben csupán hetven név szerepel, egyházfenntartói járulékot vagy egyéb adományt hatszázhatvanan fizetnek, míg egy átlagos vasárnapon is előfordul, hogy nyolcvanan ülnek a templom padjaiban. – A Tolnai Református Egyházmegye egyik legerősebb gyülekezete a madocsai, teljesen önfenntartó – tájékoztat a lelkipásztor.

A beszélgetés során összetartó gyülekezet képe rajzolódik ki, amelyben legalább olyan fontos a közösségi összefogás, mint az egyének saját feladatai, amelyekkel a gyülekezetet – és Istent – szolgálják. Marika néni például a gazdálkodásért felel, ő az egyházközség pénztárosa. Baksa-Galó Éva főleg az adminisztrációban segít, de ő vállalta a harangozói feladatokat is, Zemkóné Horváth Zsuzsanna pedig az iskolát vezeti.

– Kialakult egy kis munkacsoportunk, amely a gyülekezet tettre kész tagjaiból áll, ők a kétkezi munkákban segítenek – mondja Nagy János. – Fontos, hogy a presbiterek és a gyülekezeti tagok mindig nyitott szívvel, szemmel és füllel járjanak – veti közbe Marika néni. – Ahogy most is például egy idős néni csak épp elszólta magát, hogy fát kellene fűrészelni, mire szombaton egész csapat jött össze: a férfiak egy délelőtt összevágták, felhasogatták, helyére halmozták a téli tüzelőjét, a nők pedig kis süteménnyel, kávéval készültek. A segítségre szoruló testvérünk pedig nagyon boldog volt! – meséli.

Hasonló az összefogás az ökumenikus délutánokat is követő szeretetvendégségeken vagy a nyári gyermektáborok, családi napok szervezésénél és megtartásánál is.

A madocsai reformátusok hétközi alkalmai nem mondhatók tradicionálisnak, de közösségépítő szerepük vitathatatlan. Ez maradéktalanul elmondható a péntek esti filmklubról, amelyen a korábbi években válogatott filmeket vetítettek, az elmúlt időszakban viszont A kiválasztott (The Chosen) című, Jézus életét feldolgozó és bemutató sorozat epizódjai láthatók a vásznon, miközben a vegyes összetételű közönség pattogatott kukoricát majszol. A vetítés után sem rohannak haza, hanem átbeszélik a látottakat.

Néhány hete a klasszikus bibliaórát „leváltotta” a gyülekezeti bibliaiskola, amely Nagy János szerint olyan bibliaóraszerű, de kifejezetten a tagokat felrázó, magukkal szembenézésre késztető, a gyülekezet szempontjából misszióra ösztönző alkalom, amely egy-egy témát dolgoz fel. Az új alkalom leváltotta, de nem száműzte a bibliaórákat, az utóbbiakat azóta kiscsoportban tartják. – Házi csoportos bibliakörök alakultak, ezek egyikét például egyszer Évike vezeti, máskor egy baptista apuka, de engem is rávettek már egy-egy alkalom megtartására – emlékszik vissza Marika néni. – A másik csoportos bibliaköri alkalom az egyik testvérünk házánál van vasárnap délutánonként – teszi hozzá.

Nagy János tudatosan „távol tartja magát” ezektől a bibliaköröktől. – Hadd beszélgessenek csak lelkész nélkül! Ha nagyon kellek, akkor majd szólnak, és megyek – mosolyog. S habár a szerdai bibliakörön nem vesz részt, az utána következő imaközösségben gyakorta igen. Zemkóné Horváth Zsuzsanna azoknak tart kéthetente bibliaórát, akik még nem érzik magukat olyan „erősnek és tájékozottnak”, hogy csatlakozzanak az egyik házi csoporthoz. – Nem akartuk elengedni az ő kezüket sem – mondja az igazgató.

Van saját alkalmuk a fiatal felnőtteknek is, amelyre jellemzően egy-egy keresztyén témájú könyvet választanak beszédtémának, miközben a résztvevők gyermekei játszanak vagy mesét néznek. Az ifjúsági alkalom egy éve kezdődött újra, amelyet egy, a gyülekezetben nevelkedett húszéves fiatalember vezet.

A madocsai gyülekezet nem ragaszkodik foggal-körömmel egy-egy alkalomhoz csak azért, mert eddig volt. – Ha meghozza a kívánt vagy legalábbis vélt gyümölcsöt, akkor folytatjuk. Ha nem, akkor el tudjuk engedni, legfeljebb majd kicsit később újraélesztjük – magyarázza Nagy János. Ilyen volt például a filmklub, amelyet néhány év kihagyás után kezdtek el újra. – Szerintem az sem jó, amikor mindig ugyanazt kapja az ember – fűzi hozzá a lelkipásztor.

TÖBB MINT TÁBLACSERE

Az egyházközség 2017-ben vette át a helyi általános iskola fenntartását az önkormányzattól. Zemkóné Horváth Zsuzsanna visszaemlékezése szerint előremenekülés volt a lépés, így akarták megmenteni az intézményt a megszüntetéstől. – Úgy vállalta el ezt a feladatot a presbitérium, hogy valójában nem tudta, mire mond igent – fogalmaz az igazgató, aki a madocsai iskolában töltötte a gyakorlatát, majd pedagógusa lett az intézménynek, 2019-től pedig a vezetője. – Az a ritka fajta vagyok, aki egy munkahelyről fog nyugdíjba menni – teszi hozzá.

A gyülekezet támogatja az intézményt, amiben csak lehet, ha teheti, egyházmegyei forrásból, de sokszor saját kasszából. Idáig mintegy húszmillió forintot fordítottak az eszközpark modernizálására, vásároltak szolgálati lakást, és a gyülekezet kisbuszát is használhatják az iskolások.

Annak ellenére, hogy az 1940-es évek végéig református iskolaként működött az átvett intézmény, voltak, akik nem értettek egyet a fenntartóváltással, és elvitték a gyermeküket. Az elmúlt hét évben kirajzolódott, hogy az intézmény nemcsak nevében, de szellemiségében is református kíván lenni, de továbbra is akadnak, akiknek ez nem tetszik. – Jelenleg százhuszonöt diák tanul a Madocsai Református Általános Iskolában, sokan a környező falvakból járnak át, sőt vannak dunaföldvári tanulóink is. Idén a nyolcadik tanévünket kezdtük, most már senki sem mondhatja ránk, hogy táblacserés iskola vagyunk, egyértelműen betagozódtunk a református iskolák közösségébe – jelenti ki Zemkóné Horváth Zsuzsanna.

Az iskola érkezése jelentősen megváltoztatta a gyülekezet életét. A változás mérhető abban is, hogy azóta megemelkedett a megkeresztelt gyermekek száma, tavaly harmincötnek szolgáltatták ki a sákramentumot. Marika néni megfigyelése szerint több olyan család is tagja már a gyülekezetnek, amelyek korábban nem is néztek a templom felé, de a gyermekük révén megismerték a közösséget, megszokták a templom légkörét, megnyílt a szívük is.

A gyermekeknek kötelező részt venniük a havi egyszer tartott családi istentiszteleten, amelyen mindig másik osztály szolgál. Nagy János még emlékszik azokra a szülőkre, akik ilyenkor csak elhozták a gyereküket, majd az alkalom után értük jöttek. Elmondása szerint ez ma már nincs így, sőt sokszor akkor is ülnek gyermekesek a padokban, amikor nincs családi vasárnap. – Sok dolgot próbálunk közösen, egymást támogatva megvalósítani. Az iskolának van egy bázisa, az ottani programokra elmennek a gyermekek szülei, mi pedig próbálunk erre az alapra építkezni – magyarázza Nagy János. Elmondja, hogy az adventi készülődés és vásár iskolai program, viszont a karácsonyt a templomban ünneplik a gyermekek, itt szervezik az anyák napi ünnepséget is, akárcsak a tanévnyitókat, ballagásokat és évzárókat.

A madocsai gyülekezet már tavaly novemberben megkapta a felkérést az október 20-i rádiós szolgálatára, amelyet a presbitérium elfogadott. – Beírtuk a naptárba, aztán október elejéig nem is történt semmi ezzel kapcsolatban. Pontosabban a múlt hétig, amikor a technikusok felmérték a templomot – avat be Nagy János, aki tudatosan „nem reklámozta sehol” a rádiós istentiszteletet. – Nem vertük nagydobra, szerepel a gyülekezeti programjaink között, megtalálható a honlapunkon közzétett naptárban. Tehát nem titkoltuk el, de azt nem szerettük volna, ha külön ezért elözönlik a madocsai templomot. Azt szeretnénk mutatni a rádióban is, amilyenek valójában vagyunk, hogy ha valaki véletlenül a következő vasárnapon idejön, ne csalódjon.