Fegyelem helyett figyelem

Gyakran szólal fel a családokból hiányzó, „eltűnt” apák kapcsán. Mennyiben XXI. századi jelenségről van szó, és pontosan mit jelent ez?

Az apátlan társadalom a XX. században alakult ki, de ma is velünk van: sajnos a modern társadalmak, köztük a magyar is apátlannak tekinthető. Ez azt jelenti, hogy az apák a családon belüli nevelésből és általában a nevelési rendszereinkből is kiszorultak: a mai óvodákban, bölcsődékben alig vannak férfiak, holott az első kisdedóvókban kizárólag férfi pedagógusokat alkalmaztak. Természetesen nem ez a cél, hanem a koedukáltság. Mivel az iskolákban hasonló a tendencia, ezért hamar kialakul a gyerekek fejében, hogy a tanulás nőies, így akár értelmes, intelligens fiúk is kiesnek az iskolarendszerből. Philip Zimbardo Nincs kapcsolat című könyvében ír arról, hogy az Egyesült Államok elmúlt kétszáz évében a mostani fiúk az első olyan generáció, akiknek alacsonyabb az iskolai végzettsége, mint az apjuké volt. Ezért is fontos, hogy az apa tartson kapcsolatot az iskolával és tanuljon a gyerekeivel. Egy másik példa az olvasás: a mai olvasók nagy része nő, ami azt a látszatot kelti, mintha ez egy női hóbort lenne. Tehát a kultúra és a társadalmi értékek újratermelésében, a nevelésben, a modellképzésben a férfiak ma sokkal kisebb szerepet játszanak, mint amire szükség volna.

Mindezek mellett mi jellemzi leginkább az apaságot a XXI. században?

Az ellentmondásosság. Bár apátlan a társadalom, zajlik egy pozitív változás, mivel megjelent egy fiatal generáció, ami irányt vált. Viszont ezt úgy teszi, hogy igazából nem rendelkezik apamintával. A Z generáció tagjai sokkal családcentrikusabbak, mint az elődeik, többet vannak a gyerekeikkel, mint velük volt az apjuk, tehát látható, ahogy megtörik egyfajta minta. Mindez összefügg a munkakultúra változásával is: az otthoni munkavégzés, a távmunka, a rugalmasság mind megkönnyíti azt, hogy az ember apa is lehessen. Miközben megjelent a társadalmi elvárás, hogy a férfi legyen otthon, legyen jó apa és érző ember, felfigyelhetünk egy újabb ellentmondásra, ami az egész fogyasztói társadalom sajátossága: hogy a férfiak keresik a pénzt, még a fejlettebb országokban is. Ez pedig nem genderkérdés, egyszerűen egyfajta társadalmi berendezkedés, hogy ők termeljenek, hajtsanak, ami mindenkinek rossz, és nagy feszültséget okoz. Nem véletlen, hogy az apaprobléma mögött Magyarországon is elsősorban a munka és magánélet közti egyensúly kérdése áll.

Az apaság kapcsán felmerülő kihívásokra hatással vannak az apákat, családokat körülvevő, már említett rendszerek. Milyen szerepe van a szintén rendszerként ható keresztyén közösségeknek?

Ma sokkal bonyolultabb egy ember lelki stabilitásának megteremtése, mint száz vagy kétszáz évvel ezelőtt. Hiányoznak a közösségek, az egyértelmű szabályok, az együttműködési kultúra. Viszont adott az ellentmondásosság, a rengeteg benyomás, az individualizmus. A házasság intézménye és a párkapcsolatok természetszerűen gyengülnek, mivel az emberek is gyengébbek. Súlyos kapacitáshiány van a párok támogatásában és a válásmegelőzésben, a válófélben lévők pedig nem feltétlenül jutnak el idáig, mivel rendszerint anyagi nehézségekkel is küzdenek. A válás a munka–magánélet egyensúlyával egyenrangú problémánk, főleg hogy a magyar válási rendszer szinte újratermeli az apátlanságot. Egy, a modern világ kihívásaival szembenéző egyház sokkal többet tehetne az apaságért és a párkapcsolatokért. Úgy képzelem el, és erre látok külföldön jól működő mintát, hogy egy református egyházközség is üzemeltethet akár felekezettől függetlenül elérhető párkapcsolati tanácsadót. Ez a küldetés az ember, a család, a következő generáció megerősítését szolgálná.

Hogyan kerülhetnek a helyükre a gyülekezetben az apák, illetve hol van számukra hely a közösségben?

Pár évvel ezelőtt megjelent egy nagy vihart kavaró könyv Amerikában Miért utálnak a férfiak templomba járni? címmel. Eszerint a férfiak úgy érzik, elnőiesedett az egyház, unalmasnak találják az énekeket, és a programok többsége nőkre szabott. Ugyanakkor, ha valóban megszólítják őket, szívesen bekapcsolódnak. Az a szemléletváltás lenne fontos, hogy őket érintő, apás témákkal, előadásokkal, beszélgetésekkel is bevonjuk az apákat, nem csupán a kéréssel, hogy tegyék rendbe a templom kerítését. Sok helyre hívnak meg, és szívesen megyek, például az erdélyi Nagygalambfalva reformátusaihoz. Ez egy falusi közösség, mégis megtöltötték a helyiséget, és feszült figyelemmel ültek ott egy vasárnapi istentisztelet után, annyira érdekelte őket a téma, hogy mit lehet tenni a mai világban apaként, hogyan ne rontsuk el a ránk bízott feladatot. Lenne helye a közösségben, hogy beszélgessünk arról, mi szorítja az apát. Lehet apakört is alapítani, ha szeretnének, de én alapvetően a férfi–nő kapcsolat egységében hiszek, nem vagyok híve a férfikluboknak. Az Apa Akadémián is nagyon sok nő van, akiknek fontos a jelenléte, hiszen anyai szempontból fogalmazzák meg, hogy mi hiányzik, és mi az, ami jó.

Mit üzen a Biblia az apa–gyermek kapcsolatról, akár azzal, hogy Istent gyakran Atyaként mutatja be?

Számomra a legfontosabb, hogy Jézus megmutatja, milyen egy valódi férfi. Az elmacsósodott, lebutított férfi identitással szemben férfiként hirdeti a szeretetet, a lágyságot, a megbocsátást. Isten Fiaként csodákat tesz, ugyanakkor földi emberként közülünk való, elérhető, amilyenné az apáknak is érdemes válniuk. Ha pedig van egy szerető, gyermekéről gondoskodó apa, akkor a gyerekek fejében az Atya is ilyen lesz. Az apa nem azzal mutatja be jól az Atyát, ha eljátssza a magasságost, a mindentudót, ugyanis az atyaságot egy apa a szeretetén keresztül kapja meg. Hamvas Béla mondja egy helyen: „Ami Jézust megrendítette, az nem Isten félelmetes ereje és össze nem hasonlítható tudása és világalkotó akarata, amely előtt leborult. Ami szívét megindította, az volt, hogy Isten apa, akit nem imádott, hanem akit szeretett.” Ez nem elvont rajongás. Az Atya Jézus számára is elsősorban apa, akiről nem úgy beszél, mint megfoghatatlan, személytelen valakiről. Az egyháznak ezt a szeretettel teli gondoskodást kell képviselnie. Mindezek mellett fantasztikusnak tartom József szerepét is: annak tudatában vállalta Jézust, hogy nem az ő gyermeke volt. Mozaikcsaládokban és adoptált gyerekeknél hasonlóan válnak a férfiak apává. Nem attól lesz valaki jó apa, hogy a gyerek az ő genetikai állományát hordozza, hanem a kapcsolattól, a kötődéstől és a gondoskodástól.

Mi az, amiben mégis különbözik egymástól a két szülőtől kapott nevelés?

Az apai és az anyai nevelési mód nagyon finom mértékben tér el egymástól, a nevelés hatása pedig főként a jelenléttől függ. Ahol a két szülő hasonló arányban van otthon, ott hasonlóvá válik a két fél nevelési stílusa. Ezzel szemben gyakran előfordul, hogy a nap végére elfáradt anya a „na, majd apátok” mondattal várja haza apát, akire a fegyelmezés feladata vár. Valójában azonban fegyelem helyett figyelemre van szükség. Ahol pedig nincs elég figyelem, ott indul be a fegyelem. Bár alapvetően az apák nem agresszív módon szabályozzák a gyerekeiket, hanem játékkal, példamutatással, meggyőzéssel és történetmeséléssel. Amikor bármelyik szülőnél megjelenik az agresszió, az mindig valamilyen kompetenciánk végét jelenti: legyen az fáradtság, vagy hogy éppen nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. Az apás játékok is mások: határpróbálgatásról, önbizalomról, kommunikációról, szabályok tanításáról szólnak, tehát öntudatlanul is egyfajta fejlesztő programként működnek. A mesélési szokásaik szintén eltérőek, az apák ugyanis többet mesélnek könyv nélkül, a meséket pedig ösztönösen összekötik a jelen világgal. Nekünk is van olyan mesénk, amit közösen szövünk: a nagylányommal kezdtük el, ami aztán átszállt a kicsire. Ebben ugyanúgy van varázslat és tündérek, mint ahogy hídépítés és helikopterek.

Mi az apák valódi szerepe a családban? Hogyan vesznek részt például az értékrend formálásában?

A nevelés nem más, mint hiteles jelenlét. Lehet egy apa akármilyen tiszta értékrendű, hogyha nincs jelen, akkor nagy a baj. Az anya jelenti az ősbiztonságot, mégis elengedhetetlen hozzá, hogy az apa elérhető, megbízható legyen. Mindezek mellett az apának meghatározó szerepe van az önbizalomban és a nemi szerepekben, mindkét nem számára. Azok a lányok, akiknek jó kapcsolata van az apjukkal, védettebbek, szerencsésebben választanak párt, és elégedettebbek a házasságukkal. A fiúk esetében pedig abból lesz egészséges férfi, akit az apja szeretett és elfogadott. Nincsen tehát semmilyen macsóprogram, sőt a túlhajtott keménykedés, az erő felesleges használata abszolút nem apás, sőt nem is férfias, és gyakran az ellenkezőjét éri el. Ha pedig nincs apa, a fiúk gyakran ütköznek a törvénnyel, kiesnek az iskolából, hiszen nincs, aki megtanítsa őket az érzelmek kezelésére és a játékszabályokra. Sokfélék vagyunk, de az apa általában közvetítő, azaz ösztönösen a külvilággal való kapcsolatot és a társadalmat képviseli a gyerek számára, ami nem véletlenül jelenik meg a mesékben. Ranschburg Jenő professzor szavait idézve: „Az apa feladata a gyermekét áthelyezni az otthon küszöbén.” Sokan keresik, hogyan kezdhetnének hozzá, hogy jobb apák legyenek, de ahány férfi, annyiféle apaság. Nincs recept, mégis fontosak a jó példák: egy férfira óriási hatással lehet egy hiteles apa a baráti társaságban vagy a rokonságban. A lényeg, hogy szeresse meg az apaságot, és az váljon élménnyé. Ha már hiányzik, és várja, hogy együtt legyen a gyerekével, munka után, fáradtan is, akkor valami fontos dolog kezdődött el. És ha most még nincs meg a kapcsolat, elkezdheti kiépíteni közös játékkal, énekléssel, meséléssel, hülyéskedéssel vagy akár egy bevásárlással.

Vajon el lehet ezzel késni?

Óriási erőforrás, ha a nő, a társ úgy gondolja, hogy az apának szerepe van már a várandósság alatt, a születés körül és az első ezer napban, amikor a kötődés megalapozódik, hiszen a gyerekvállalás nem csupán női feladat, hanem egy pár közös ügye. Ebben az időszakban az apák is érzékennyé válnak, hiszen megnő a kötődésért felelős hormonok szintje, és megerősödnek a gondoskodásért felelős agyi funkciók. Óriási tévedés, hogy anyának születünk, apává pedig válunk. Mind a kettőnek születünk, és mind a kettővé válunk. Minél korábban és minél mélyebben alakul ki az apai jelenlét, annál stabilabb lesz a kapcsolat, de mivel az apaság valami nagyon erősen bennünk élő, képlékeny dolog, még felnőttkorban is újraépíthető. Az egyetlen nehezítő tényező, ha bántalmazó apáról vagy anyáról van szó – ha ez nem áll fenn, igenis lehetséges átélni egyfajta apa–gyerek reneszánszot. Van édesanya, aki gyerekvállalás előtt rakja rendbe a kapcsolatát az apjával. Van apa, aki harmincvalahány év után először mondja ki a fia kérésére, hogy szereti, majd bocsánatot kér, hozzátéve, hogy neki sem mondták soha. Ők igazi apaforradalmárok.

Családfőként sok teher nyugszik az apák vállán. Hogyan lehet az apaságukban felszabadítani őket ahelyett, hogy újabb nyomást helyeznénk rájuk?

Már fiatal korban szükséges azt hangsúlyozni, hogy az apa és anya egy egység. A picinek leginkább arra van szüksége, hogy ott legyen mellette mindkét szerető szülő, így a születés körüli időszak legkevésbé sem az anyagiakról szól. Neki nem számít, milyen az autó, a bútor, a lakás, éppen ezért érdemes tudatosan visszafogni a fogyasztói társadalom által diktált fészekrakási ösztönt, amely marketingtalálmányként üzeni, hogy mindent meg kell venni. Nem ilyenkor tanácsos felújítani, karriert építeni, elvállalni egy új osztály vezetését, helyette inkább lassítani, egyszerűsíteni, jelen lenni. Az ebből fakadó mély emberi élményt szeretném átadni az apáknak. Emellett az anyákat is meg kell erősíteni abban, hogy nem attól lesznek jó anyák, ha mindent ők csinálnak, hanem pont attól, ha odaengedik az apát is. Én mindkét lányommal otthon voltam, és életünk legszenzációsabb időszaka volt. Utánozhatatlan az, amikor a hatéves kislányom éjszaka átjön hozzánk, és hajnalban arra ébredek föl, hogy ott fekszik mellettem. Minden reggel mesélek neki, és hiányzik, amikor ez elmarad. Előfordult már, hogy a munkám előtt tíz percig balettlépéseket tanított nekem. Amikor pedig elmegyek érte az óvodába, az számomra egy kisebb ünnep, és nagyon feltölt. Azok az apák, akikkel beszélgetek, hasonlóról számolnak be: valaki alig várja, hogy a kislányával együtt gitározzon, más pedig, hogy a fiával elmenjenek horgászni, és közben lenyűgözi, milyen jó szövegei vannak. Ezt megélni az apaság: hogy ez egy mélyről jövő belső igény, nem pedig teher. A születés időszaka után a tinédzserkorral érkezik el az apák második igazán nagy „bevetése”, amikor ugyanúgy jelen kell lenni, mint az elsőnél, csak már úgy kell csinálni, hogy a kamaszok ne vegyék észre, csendes támogatással.

Milyen lehetőségeket rejt egy ilyen társadalmi ünnep, mint az apák napja?

Emlékszem, amikor nyolc éve megalapítottam az Apa Akadémiát, nem nagyon tudták, mikor van apák napja. A megünneplése is az elmúlt pár évben robbant be a köztudatba Magyarországon. Azt gondolom, ezekkel a lehetőségekkel úgy kell élni, hogy kivesszük őket a fogyasztói társadalom kosarából. A Valentin-naptól is sokszor ódzkodunk, pedig felhasználhatjuk arra, hogy a szeretetről és a párkapcsolatról beszéljünk. Az emberek figyelméért zajló harcban a média foglalkozik ezekkel az ünnepekkel, amik mind esélyt adnak arra, hogy elérjük az embereket egy fontos üzenettel. Nekem az a jelszavam, hogy csempésszük vissza az apákat a családokba – ehhez csatlakozhatna az egyház is.