Félelem nélküli élet

Szeretnénk félelem nélkül élni, azonban ez a törekvésünk sajnos akadályokba ütközik. Miből eredhetnek a félelmeink? Szeretnénk tájékozottak lenni a hazánkban és a világban végbemenő eseményekről, ezért követjük a különböző médiafelületeket. A hírek gyorsan elérnek minket más országokból, más kontinensekről. A konfliktusokról, háborús eseményekről, emberi tragédiákról szóló híradások nyugtalanítók, különösen, ha képek, filmek formájában érkeznek el hozzánk. Ha napközben több órát töltünk el azzal, hogy követjük a negatív eseményekről szóló híreket, félelmek születhetnek bennünk. Amikor 1991-ben a délvidéki Szlavóniából átkerültünk Magyarországra, és a feleségemmel a Dunántúlon folytattuk a lelkészi szolgálatot, legalább egy évnek el kellett telnie, mire gyógyulni kezdtek az ottani harcok által okozott traumák.

Az onnan érkező hírek is felkavartak, fenntartották a félelmet. Isten több feladatot adott itt a gyülekezetekben, ezzel is segített abban, hogy egyre inkább rá tekintsünk, és az előttünk levő célokra összpontosítsunk.

Ha engedjük, hogy a kishitűségünk és aggodalmaink erősödjenek, az élet gondjai elhatalmasodjanak rajtunk, ha emberekre tekintünk, tőlük tartunk, akkor úrrá lehet rajtunk a félelem. Ezzel mi magunk járulunk hozzá ahhoz, hogy az élet viharai gyengítsék a Jézus Krisztus hatalmába és hűségébe vetett hitünket, megrendítsék a bizalmunkat iránta. Amikor a Genezáreti tavon járó Péter a magas hullámokat látta maga előtt, elbizonytalanodott a hite, azonnal süllyedni kezdett. De csak kiáltania kellett Jézus segítségéért, és az Úr biztos keze megmentette őt. Így olvasunk erről a Máté evangéliumában: „Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”

A félelem részben ösztönszerű és szükséges reakció, az egészséges önvédelem velejárója lehet, azonban az elképzelt és felnagyított veszélyérzet káros mértékű reakciót okoz. A félelem gyötrelemmel jár, írja János a levelében: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” (1Jn 4,18) Az apostoltól azt is megtudjuk, hogy az isteni szeretet és a félelem között ellentét áll fenn. A félelmet egyedül a felülről jövő szeretet űzi ki, ahogyan a reggel felhúzott redőny lehetővé teszi, hogy a beáradó fény elűzze a szobában levő sötétséget. Isten Szentlelke által tölti a szívünkbe szeretetét: „a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,5)

Eszerint akiben még ott lakozik a félelem, az nem lett tökéletessé a szeretetben. Ez a megállapítás segít abban, hogy felmérjük, elfogadtuk-e és járunk-e Isten tökéletes szeretetében. A zsoltárokban gyakran olvashatunk arról, hogy Isten jelenléte és az iránta érzett bizalom legyőzi a félelemet: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.” (Zsolt 23,4) Másutt ezt olvashatjuk: „Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (Zsolt 56,4–5) Jézus Krisztus akkor mondja ki Jairusnak, a zsinagóga elöljárójának a biztató szavakat, amikor az lesújtó hírt kapott kislányáról: „Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36) Számtalan okunk lehet a félelemre: betegség, gyászhír, természeti katasztrófák, háborús hírek vagy megélhetési nehézségek és még rengeteg más. Pál apostol az ifjú, bizonyára félénk tanítványának, gyülekezeti vezetőnek a következőket írja: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Isten tehát a szeretetét töltötte ki a szívünkbe, nem pedig a félelem lelkét. Ez vezessen bennünket!