A felelősséggel élni kell!

A kiskunhalasi lelkészi hivatal tekintélyt parancsoló szobái egy csapásra vidám és otthonos közösségi térré változnak, ahogy megjelenik Kántor, a segítőkutya – mi is vele találkozunk az elsők között. A kistestű keverék otthonosan mozog a parókia udvarán, jó néhány istentiszteletet és hittanórát végigült már, Kántor ugyanis mindenhova elkíséri gazdáját, aki augusztus óta szolgál a gyülekezetben: Arany-Michels Tímea epilepsziával él, ezért különleges kutyája nélkül szinte egy lépést sem tesz. Az állat megérzi a rohamokat és ugatással, ugrálással akár öt-hat órával előre is jelezni tudja azokat.

– Amikor idekerültünk, a kutyát sokkal hamarabb megjegyezték az itteniek. Az iskolában is úgy emlegettek, hogy a kutyás tanárnéni – köszönt bennünket a fiatal lelkipásztor, aki férjével egy apró borsodi faluból költözött Kiskunhalasra. Itt az előző tapasztalataikra építve rögtön bekapcsolódtak a gyülekezeti munkába. – Próbáljuk beindítani a cigánymissziót. Kicsit szokatlan ez nekünk Borsod után, de nagyon szeretjük ezt a szolgálatot. Itt teljesen másfajta a cigánykultúra, sokszor nem is értjük őket, mert saját nyelvükön beszélnek. Házaknál tartunk alkalmakat, nagyon sokat játszunk a gyerekekkel, kötetlenül beszélgetünk – foglalja össze eddigi tapasztalatait Tímea.

A lelkipásztort nemcsak családok fogadták szeretettel, hanem a templomtól néhány száz méterre álló református is iskolába is gyorsan beilleszkedett. A Szilády Áron Református Gimnáziumban csaknem hatszáz diák tanul nyolc- és négyévfolyamos képzésben, az intézmény – névadójához méltó módon –  igazi reformátor szellemiségű iskola. Tantárgyak helyett sokszor projektek és témahetek alapján tanítanak, az ötödik osztályosok most például egy képzeletbeli tanyán dolgoznak.

– Ennek az a célja, hogy a diákok négy-öt fős csoportokban különböző témákat dolgoznak fel egy-egy tanév alatt. Most választanak egy települést, és év végén be kell mutatniuk a történelmét, vallását, mezőgazdaságát, domborzatát. Itt több tantárgy is összedolgozik, például a természetismeret órán az állatokról és növényekről tanulnak, rajzórán pedig megtervezik a házat – avat be bennünket Szabó Ferenc, az iskola igazgatóhelyettese. Mint mondja, a tanításon túl rendkívül fontosnak tartják a diákok szellemi nevelését is, így például minden hétfőn közös áhítattal kezdik a hetet, de a hittanóráknak is fontos szerep jut. Talán ennek is köszönhető, hogy érettségi után több diákjuk is a teológián folytatta tanulmányait.

A diákok hitbeli erősödése mellett a tanárok lelki növekedésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Kovács Teodóra Krisztina, az iskola lelkésze szerint a pedagógusoknak legalább akkora támogatásra van szükségük, mint a diákoknak. – A gimnáziumban nagyon sok teher van a pedagógusok vállán, gyakran reggeltől estig itt vannak. Amikor idekerültem, nagyon fontosnak tartottam a tanári bibliaórák bevezetését, illetve minden értekezlet előtt áhítatot tartok. Idén újdonság az is, hogy minden reggel tanítás előtt úgynevezett reggeli csendességgel készülünk fel a napra – fogalmaz a lelkész.

Az iskola fontos missziós területe a kiskunhalasi gyülekezetnek – mondja Édes Árpád, vezető lelkész. A református közösség kapui pedig minden korosztály előtt nyitva állnak: a fiatalokat több ifjúsági csoportba várják, ahol megoszthatják gondolataikat, érzéseiket. – Az ifiseink nagy része a Sziládyból került ki, de ez nem jár azzal, hogy aki beiratkozott az iskolába, az máris érdeklődni kezd az istentiszteletek iránt. Hívjuk és várjuk őket, de a kényszerítés eszközével élünk, nem tartjuk célravezetőnek – hangsúlyozza a lelkipásztor.

Így a templomlátogatás sem kötelező, ennek ellenére a fiatalok szép számmal kapcsolódnak be a gyülekezeti életbe.  – A református oktatás nem azt jelenti, hogy az első tanévben futószalagra kerül a gyermek, majd a végén legördül a református, hitvalló felnőtt. Igyekezünk felmenő rendszert kialakítani a gyülekezetben, amelyben kézről-kézre tudjuk adni a gyerekeket, majd a fiatalokat – foglalja össze Édes Árpád. Ebben nagy segítséget nyújt, hogy átfogó intézményrendszer épült ki, ugyanakkor van a gyülekezetnek baba-mama köre, ahonnan elindulhatnak a gyerekek. Onnan bekerülnek saját óvodájukba, iskolájukba és gimnáziumukba, mindeközben folyamatosan élhetnek a gyülekezeti kapcsolódás lehetőségével: vasárnaponként gyerekistentiszteleteket tartanak, és minden évben szerveznek nyári táborokat.

A módszer hatásosnak bizonyul, idén hatvan konfirmandus készül fogadalmat tenni. – Előrehoztuk a konfirmáció időpontját tizenhárom éves korra, mert azt tapasztaltuk, hogy nyolcadik osztályban a ballagás és a nyelvvizsgák annyi plusz teherrel járnak, hogy nehéz méltóképpen beilleszteni ezek közé a fogadalomtételt. Ráadásul ennyi idősen nyitottabbak, befogadóbbak a gyerekek – mondja a lelkipásztor.

Édes Árpád jól ismeri a fiatalok lelkivilágát, hiszen négy évig egyetemi lelkészként szolgált Budapesten. Ezután került vissza Bács-Kiskun megyébe, ahogyan ő fogalmaz: „vissza a jövőbe”. – A lelkészi pályámat a szomszédos településen, Tázláron kezdtem, akkor ismerkedtem meg a halasi gyülekezettel is – már akkor felmerült, hogy ide kerüljek lelkipásztornak – idézi fel. – Végül 2003-ban Budapestre hívtak egyetemi lelkésznek, majd 2007 decemberében kerültem ide, Kiskunhalasra. Egyáltalán nem éltem meg veszteségként, mert nagyon szerettem azt a munkát is, fiatal éveim szép fejezete volt az egyetemi lelkészség, de a megállapodott lelkészi életforma itt, Kiskunhalason várt.

Az új feladattal pedig egy hatszáz fős gyülekezet és egy átépítésre váró templom is járt. Mint megtudjuk, a kiskunhalasi gyülekezet a magyarországi reformációval egyidős lehet, az első dokumentáció 1643-ból származik, és egy harangöntésről szól. A templom történetében 1772 is jelentős év: ekkor épült meg a templom, és bár még Mária Terézia volt az uralkodó, és nem létezett a Türelmi rendelet, elvileg nem is épülhettek volna református templomok. – Úgy tudjuk, csupán a felújításra kaptak engedélyt az ősatyák, így amikor a kiskunmajsai plébános átjött, felháborodva látta, hogy itt valami több történt – fogalmaz a lelkész.

A település rohamosan növekedni kezdett, és az istentiszteletre járók száma is folyamatosan emelkedett, így hamarosan új templomot kellett építeniük. A most látható formát a 19. század elejére érte el. Néhány hónappal ezelőtt fel kellett újítani, mivel a homlokzatról elkezdett leválni a vakolat, veszélyessé téve az épületet. A templom mostanra már teljesen biztonságos, a padokban vasárnaponként mintegy százötvenen ülnek, de a falakon kívül is számos alkalmat szerveznek, így erősítve az összetartozást. A felújítási munkálatok motorja Bödecs Pál, az intézmények főigazgató-lelkésze, aki feleségével, Bödecsné Szalai Hajnalkával több mint huszonhét éve szolgál a gyülekezetben. Reményeik szerint szeptember 6-án adnak az 1848-ban épült történelmi orgonájuk megújulásáért is hálát adhatnak.

– Ez a gyülekezet nagyon türelmes, befogadó, összetartó és igényes. Várják a személyes megszólítást, az értelmes hangot, a megfelelő mélységű igei üzenetet, és vágyják a személyes kapcsolatokon alapuló közösségi életet – foglalja össze Édes Árpád. Mint mondja, februárra munkatársi hétvégét terveznek, tavasszal pedig délvidékre készülnek kirándulni. Vannak házicsoportok, házaspároknak úgynevezett alfa-köröket tartanak: ez nyolchetes tanfolyam, amelyen kávéházi környezetben, kis asztaloknál, a bibliai vezérfonal alapján beszélgetnek a házasságban felmerülő legfontosabb témákról.

Édes Árpád hangsúlyozza: a gyülekezetben a zenének is fontos szerep jut. Havonta egyszer a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus szolgál az istentiszteleteken, emellett több dicsőítő zenekaruk is van. A könnyűzenei együttesek általában az úgynevezett nyitott istentiszteleten játszanak, amely szintén fontos misszió, mivel ide olyanok is eljönnek, akik nem kötődnek szorosan a gyülekezethez. Aki pedig nem tud részt venni az istentiszteleteken, annak Kiskunhalason könnyű dolga van, hiszen – az országban egyedülálló módon – egyházi fenntartású rádiót is működtetnek. A csatornán minden reggel áhítatokat, igehirdetéseket vagy tartalmas magazinműsorokat hallgathatnak a városban lakók.

A lelkipásztor azt tapasztalja, a kiskunhalasi gyülekezetben különösen is érzik, hogy aki sokat kapott, attól sokat kérnek számon: – Ezen a helyen szellemi, lelki örökségünk van, amelyet tovább kell vinnünk. Fontos, hogy ez a közösség ne csak önmagáért legyen, hanem a városért, és hogy lássuk, mennyi mindent kaptunk Istentől – ennek felelősségével élnünk kell.