Felhívás református gyülekezeti közösségi munkatársak képzésére

A Magyarországi Református Egyház fejlesztési programjának célja a helyi gyülekezet roma és nem roma, hátrányos helyzetű tagjainak, munkatársainak felkészítésével közösségi megoldások támogatása, a településen élők együttműködési kultúrájának javítása, a közös problémamegoldó és az önálló életvezetési képességek erősítése.

Komplex fejlesztési programot valósít meg egyházunk 2018. 01.01. és 2021. 08. 31. között  EFOP-támogatással, amely a cigányok jobb helyi integrációját szolgálja. 

kép

Indításként Bódvaszilas község református gyülekezetében, majd a konvergencia-régiók további nyolc-kilenc, eltérő nagyságú és helyzetű településén közösségfejlesztő, az együttműködést erősítő tevékenységeket, képzést, tudásátadást és közösen lebonyolítandó programokat szervezünk. A tapasztalatokat széles körben megosztjuk a gyülekezetekkel.

A projekt elsődleges céljai: a szemléletformálás, társadalmi érzékenyítés, a kölcsönösen meglévő előítéletek csökkentése, az önszerveződési képesség fejlesztésével a helyi társadalmi együttélés javítása. A közösségfejlesztés eredményeként erősödhet a helyi gyülekezet összefogása és aktivitása, a befogadás, mérséklődnek a feszültségek, a romák jobb helyi közösségi integrációjával csökkenthető körükben a szegénység, a kirekesztettség továbbörökítése, a helyiek támogatásával hasznosabb életet élhetnek, és ez alapján a gyermekeiket is ebben segítik.

A projekt sikeres végrehajtása érdekében, a fenntartható helyi megoldások kidolgozásában külső szakemberek is részt vesznek, szoros együttműködésben a gyülekezetek lelkészeivel.

A felhívásra jelentkező gyülekezeti tagokat, presbitereket és lelkészeket a projekt keretében szervezett találkozásaink abban segítik, hogy cigányok és nem cigányok a gyülekezetek együttműködő munkatársaivá váljanak.

A résztvevő települések közös felkészülésének eredményeként – reményeink szerint – a helyi közösségekben olyan fejlesztő programok indulnak majd, amelyek a tágabb református közösség számára is közös tudástárat, jó gyakorlatokat jelentenek. Ezek hozzáférhetőségét tapasztalatcserékkel, konferenciákkal és kiadványokkal is tervezzük.

A projektért felelős munkatársak szándéka szerint jó hangulatú, gyakorlatias képzési alkalmainkon az együttműködés új formájaként addig nem ismert vagy nem alkalmazott, a közösség egészét érintő innovatív, újszerű megoldásokat próbálunk ki, amelyek példát adhatnak a többség és a legnagyobb hazai kisebbség, a cigányság békés, megértő együttélésére.

Tisztelettel hívjuk és várjuk mindazon lelkészeket, presbitereket, gyülekezeti tagokat – legyenek többségiek vagy kisebbségiek –, akik kedvet éreznek a közös tanuláshoz és problémamegoldáshoz, egymás jobb megismeréséhez, közös gyülekezetépítő programok megvalósításához.

Jelentkezzenek, vagy javasoljanak helyi résztvevőket az MRE Missziói Iroda cigánymissziós e-mail címén (ciganymisszio@reformatus.hu) 2018. augusztus 31-ig. Minden jelentkezőt, vagy akit mások javasolnak – a gyülekezeti lelkésszel egyeztetett időpontban –,  személyesen is felkeresünk a nyár folyamán.

Kérjük, segítsék elő a hátrányos helyzetű, ám rátermett, tehetséges munkatársak megtalálását, képzését a gyülekezetek látóterében. Egy-egy gyülekezetből együtt várunk egy-két roma és egy-két nem roma jelentkezőt, akik szívesen részt vennének helyben és a szomszédos településekkel a közösség építésében. Két évig segítjük munkájukat, kéthavonta két-háromnapos képzéssel, ezek között egyéni tanácsadással nehéz döntésekben, krízisekben, kilátástalannak tűnő helyzetekben. A projektet közös tanulásként szupervíziós folyamattal kíséri a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-coachok Társasága, mint a pályázat konzorciumi partnere. 

Forrás: ciganymisszio.reformatus.hu