Felkészültek a második hullámra

A koronavírus-járvány második hulláma elején körbejártuk a református intézményeket, hogy megtudjuk, hogyan készülnek az újabb megpróbáltatásra. A Bethesda Gyermekkórházban és a Hetey Sándor Református Szeretetotthonban már hetek óta látogatási tilalom van, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában pedig kötelező a maszkviselés. Az isaszegi gyülekezet betartja a zsinati ajánlásokat, és reméli, nem zárják majd be újra a templomokat.

A napi adatokból világosan látszik, hogy kibontakozóban van a második hullám Magyarországon. Az elmúlt hetekben napról napra rekordot döntött az új esetek száma, cikkünk írásakor 916 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírust, az aktív fertőzöttek száma meghaladja a hétezret. A következményekkel kénytelenek szembenézni a református gyülekezetek és az egyházi fenntartású intézmények is.

Látogatási tilalom a Bethesdában

A református egyház fenntartásában működő Bethesda Gyermekkórház az elsők között volt, amely látogatási tilalmat hirdetett az intézményben – még jóval azelőtt, hogy szeptember 8-án Müller Cecília országos tisztifőorvos látogatási tilalmat rendelt volna el a Magyarország területén működő, közfinanszírozott és nem közfinanszírozott fekvőbeteg-szakellátást nyújtó összes egészségügyi szolgáltatónál. A Bethesda vezetősége az augusztus végén egyre növekvő esetszámot látva döntött a kórház lezárásáról.

covid_masodik_03.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

– Nálunk ez azért is volt különösen fontos, mert a munkánkhoz képest kicsi a kórházunk, ezért nagy a zsúfoltság, és a zárt, szűk terek kedveznek a vírus terjedésének. Ezért is léptünk hamar. Tudjuk, hogy a gyerekeknek és a családoknak ez hátrány, viszont minden gyermek mellett ott lehet az egyik szülője, akinek szintén be kell tartania a járványügyi előírásokat. Ők is maszkot viselnek, kezet fertőtlenítenek és a mozgásuk is korlátozva van bizonyos mértékben az intézményen belül. Nincsenek magukra hagyva a gyerekek – hangsúlyozza Velkey György.

A főigazgató szerint most nehezebb dolguk van, mint tavasszal, az első hullám idején volt. – A betegek változatlan mértékben itt vannak a kórházban, folynak a műtétek, tartanak a kivizsgálások. Tavasszal meg tudtuk oldani, hogy a veszélyeztetett korú és egészségi állapotú munkatársak otthon maradjanak, illetve csapatokban dolgoztunk, hogy ne találkozzon mindenki mindenkivel, így védtük egymást. Ám mivel most nagyon erős a betegforgalmunk, ezért jelenleg ezt nem tudjuk megtenni. Igyekszünk a szabályokat úgy betartani – gondolok itt elsősorban a maszkviselésre, a kézfertőtlenítésre, a védőruha használatára és a távolságtartásra –, hogy ne terjesszük a vírust.

covid_masodik_02.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

Velkey György szerint most nagy kérdés még az is, hogyan tudják majd védeni az idősebb munkatársaikat. Habár igyekeznek távol tartani őket a frontvonaltól, vannak olyan munkacsoportok, főleg a portaszolgálatban és a takarítók között, ahol nehéz pótolni őket. Az első hullám alatt nagy segítségére volt a kórháznak az a nyolcvanfős, főleg egyetemistákból álló önkéntescsapat, akik besegítettek ezekbe a feladatkörökbe is, de most más a helyzet. – Tavasszal nagy élmény volt a sok önkéntes jelenléte, de most tart a tanítás az egyetemeken, és jelenleg a vírusfertőzés is köztük terjed leginkább. A tavaszi idényben ők védettek voltak, alig érte el őket a fertőzés – most fordítva van. Ezért sem tudunk erre lépni, így az idős kollégák védelme most a legnehezebb járványügyi feladatunk – véli a főigazgató.

Dolgozók karanténban

Velkey György tájékoztatása szerint a kórház néhány fiatal munkatársánál az elmúlt napokban kimutatták a COVID–19 fertőzést. Őket és a velük szoros kontaktusban álló munkatársakat elővigyázatosságból otthon tartják, nem engedik be a kórházba, amíg nem lesz negatív a vírustesztjük. – Megvannak ezzel kapcsolatban a belső szabályaink, és igyekszünk megfékezni a vírust, hogy ne terjedjen tovább – mondja a főigazgató.

Kötelező maszkviselés az iskolákban

Az elvártnál is szigorúbb járványügyi rendelkezésekről döntött a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola vezetősége, amikor még a tanévkezdés előtt intézkedési tervet készítettek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott protokoll és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb ajánlása alapján. Ebben többek között az szerepel, hogy a diákok és tanárok is hordjanak maszkot a tanórákon.

covid_masodik_hullam_04.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

– Ebben egységes volt az iskola vezetősége és a nevelőtestület is. A WHO ajánlása alapján kértük azt a diákoktól és a pedagógusoktól, hogy a tanítási órákon és a közösségi terekben is viseljenek maszkot. Ez alól kivételt képez a testnevelésóra, az udvaron tartózkodás időtartama és értelemszerűen az étkezések – mondja Ember Sándor igazgató, aki szerint a diákok meglepően jól fogadták a kötelező maszkviselést. – Azt hiszem, hogy a tavasz óta eltelt időszak alatt már hozzászoktak ahhoz, hogy maszkot kell viselniük. Igaz, hogy most egy kicsit hosszabb ideig kell rajtuk lennie, ami kissé kényelmetlen lehet, de szerencsére szünetek szakítják meg a maszkviselést. Nem érkezett hozzám az elmúlt két hétben olyan panasz, hogy ez valakinek a napjait beárnyékolná, és keserűvé tenné az iskolakezdését. A szülők előre megkapták az útmutatást, hogy lehetőleg pamutból készült, mosható maszkok legyenek a gyermekeknél.

Az igazgató a tanév elején az online évnyitóban megüzente a diákoknak, hogy a maszkjuk lehet vidám és színes, továbbá felhívta a figyelmüket, hogy viseljék azt szabályosan. – Az orrot, a szájat el kell takarni, hogy ne fertőzzünk meg senkit, és mi se fertőződjünk meg.

covid_masodik_hullam_01.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

De nemcsak a maszkviselés kötelező a Kölcseyben, hanem a kézfertőtlenítés is. A tanulók és a tanárok a bejáratoknál elhelyezett szenzoros kézfertőtlenítő-adagolókat használhatják, valamint az osztálytermekben és az ebédlőben is ott vannak a fertőtlenítők. – Elképzelhető az is, hogy hamarosan kötelezővé teszi a minisztérium a belépéskor a testhőmérséklet mérését – osztja meg értesülését az igazgató. – Több érintésmentes lázmérővel is rendelkezik az iskolánk, amelyeket azért szereztünk be korábban, hogy ha valaki rosszul érzi magát, akkor tudjuk ellenőrizni a testhőmérsékletét. Hálát adunk Istennek azért, hogy nem volt az elmúlt két hétben ilyen jellegű panasz. Mivel a felszerelés megvan, a pedagógiai asszisztensek meg tudják majd mérni a diákok testhőmérsékletét belépéskor.

Ember Sándor szerint habár szigorúak az intézmény járványügyi intézkedései, az iskolában mégsem a vírustól való félelem uralkodik. – Nevető, csillogó szemeket látok, ahogy jövök-megyek az iskolában, igazából jó a hangulat. Igaz, hogy csak szemeket látok, szájakat nem, de majd eljön az idő, amikor azokat is láthatjuk. Ez egyébként is olyan iskola, ahol jelen van a derű. Én érzékelem, hogy most is itt van – árulja el Ember Sándor. – Jelenleg tehát erőteljesen védekezünk, pontosan azért, hogy később ne kelljen nagyon megijedni, és azért is, hogy maradjon az iskolában az oktatás. Mert nem csak a tanulók örülnek annak, hogy újra láthatják egymást. A szülők is remélik, hogy nyitva marad az iskola, hiszen már nem tudnák megoldani a gyerekek otthoni felügyeletét. Ha ez a sok intézkedés az ára annak, hogy az iskola működjön, zokszó nélkül be kell tartanunk minden elemét.

Online rendezvények

A Kölcseyben a nagy tömegmozgással járó rendezvényeket nem tartják meg ebben a félévben. A nemzeti ünnepekről és a reformáció ünnepéről is online emlékeznek majd meg. Az virtuális térbe költöztek a szülői értekezletek is, a szülők napközben sem léphetnek be az iskola épületébe. – Nem jó arra gondolni, hogy nem lesz karácsonyi istentisztelet és hangverseny sem. Ének-zene tagozatos iskolaként kiváló kórusaink vannak, de sajnos egyelőre nem énekelhetnek – mondja Ember Sándor

Felhalmozott védőeszközök

A Bethesdához hasonlóan a református fenntartású nyíradonyi Hetey Sándor Református Szeretetotthon vezetősége is azelőtt döntött a kijárási és látogatási tilalomról, hogy az országos tisztifőorvos ezt országosan elrendelte volna. – Fokozatosan zártuk be az intézményt. A nyáron délelőtt és délután egy-egy óra volt a látogatásra, majd ahogyan közeledett az évszak vége és emelkedtek az esetszámok, már csak a délutáni látogatás maradt. Augusztus végén pedig teljesen lezártuk a szeretetotthont – mondja Suszter Szabolcs, az intézményt fenntartó gyülekezet lelkipásztora. A fokozatosság szerinte azért volt fontos, hogy a hozzátartozók is megszokják a helyzetet, és felkészüljenek arra, hogy legközelebb már nem jöhetnek.

covid_masodik_hullam_02.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

Most csak a munkatársak léphetnek a pszichiátriai betegeknek otthont adó intézménybe, akik zsiliprendszerben öltözködnek, utcai ruhában nem mennek az otthon lakói közé. – Utcai ruhában bejövünk az előszobába, bemegyünk az abból nyíló helyiségbe, és felvesszük a munkaruhát. Emellett maszkot, védőszemüveget és arcpajzsot is használunk, és fertőtlenítjük a kezünket – teszi hozzá.

Suszter Szabolcs elárulja, hogy a tavaszi időszak elején voltak akadozások a védőfelszerelések beszerzésében, de a nyáron beraktároztak belőlük. – Kezdettől fogva készültünk a második hullámra. Látszott már a járvány elején, hogy ez nem átmeneti dolog lesz, így felhalmoztuk a készleteinket.

covid_masodik_hullam_03.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

Habár a szociális intézményeknek a betegfelvételt nem tiltották meg, új beteget csak két negatív COVID-teszt bemutatása után vehetnek fel. A nyíradonyi szeretetotthonban még ennél is szigorúbb szabályok vonatkoznak az új páciensek felvételére. – Úgy döntöttünk, hogy tizennégy napos elkülönítés vár az újonnan felvett betegekre, mert habár őket igen, a környezetüket nem tesztelik. Ha a vírus bejut az otthonba, akkor az csak miattunk lehet, mert nem voltunk elég körültekintők és elővigyázatosak. Ha meg tudunk tenni valamit – és ezt meg tudjuk –, akkor tegyük meg. Igaz, hogy költöztetésekkel és logisztikával jár. Az is igaz, hogy mivel pszichiátriai betegekről van szó, akiknek eleve nehéz a környezetváltozás, fennáll a kockázata annak, hogy a kéthetes szeparáció egyéb folyamatokat indít el bennük. Viszont a már bent lévő 162 lakó védelmében ezt meg kell tenni, ezért vállaljuk a kockázatot.

Közösségben maradni

Augusztus utolsó napján a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a koronavírus terjedése miatt, összhangban a kormányzat által hozott kötelező intézkedésekkel, újra kötelezővé tette a maszkviselést az istentiszteleteken, illetve száz főben korlátozta a beltéri istentiszteleteken részt vevők számát ott, nem oldható meg a távolságtartás.

covid_masodik_06.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

– Ezt a korlátozást be tudjuk tartani – mondja Gergely Szabolcs, az Isaszegi Református Egyházközség lelkipásztora. Az ottani gyülekezet közel kétszázharminc tagja közül nagyjából hetvenen szoktak részt venni egy átlagos vasárnapi istentiszteleten, és a templomban tudják tartani a megfelelő védőtávolságot is. – Amióta járvány van, azóta érezhetően kevesebben vagyunk. Főleg azért, mert sok idős testvérünk nem mer kimozdulni otthonról. A zsinati tanács állásfoglalását már a rá következő vasárnap kihirdettük, így mindenki viseli a maszkot, fertőtlenítjük a templom padjait az istentiszteletek előtt, szellőztetünk, és a bejáratoknál még mindig kint vannak a kézfertőtlenítők – sorolja az óvintézkedéseket a lelkész. – Próbálunk odafigyelni, hogy ami tőlünk telik, azt megtegyük. Sokan félnek attól, hogy újra bezárják a templomokat, és szeretnék, ha erre nem kerülne sor. Viszont azt is tudjuk, hogy ez nem csak tőlünk függ – teszi hozzá Gergely Szabolcs.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.