„Április 4-ről szóljon az ének” – általános iskolás koromban kötelező énekként szerepelt minden tavasszal, akárcsak a Szovjetunió himnusza és a munkásmozgalmi dalok. A szovjet csapatok 1945-ben e napon szabadították fel hazánkat a náci német elnyomás alól. Azóta számos történész vitatja a dátum valósságát, amely Zsukov marsall Sztálinnak tett jelentéséből került a tankönyvekbe. De egyébként is fontosabbak az események és folyamatok, amelyek megelőzték és követték, s amelyek a keresztyén emlékezőt mély elgondolkodásra, gyászra és Istenhez kiáltásra indítják. 1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot. Az állam szuverenitása megszűnt. A közigazgatás felett a Gestapo vette át a felügyeletet. A németbarát Sztójay-kormány minden alkotmányos alapelvet felrúgva haláltáborokba küldte a magyar zsidóság szinte egészét.
A németellenes politikusok (a kormánypártiak is) bujkálni kényszerültek. Augusztus végétől az országhatárokhoz érő szovjet túlerővel szemben védekezett a honvédség és a német csapatok. A Vörös Hadseregnek hét és fél hónap véres háború árán sikerült megszállnia hazánkat.
A rengeteg halott és eltűnt ember rettenetes sebet ütött népünk testén. A romok között ocsúdókat a gyász mellett sújtotta az éhezés, a betegségek, a megszálló szovjet és román katonák zabrálásai. Azonban megkezdték az újjáépítést. A templomokban az elsők között raktak rendet, hogy istentiszteleteken gyászolják el az elveszetteket, és hálát adjanak a harcokból való megmenekülésért. A lelkipásztorok imádsága szólt azért is, hogy legyen erejük elhordozni azokat a szenvedéseket, amelyek még várnak rájuk. Merthogy jött a nyomorúság csőstül. A megszálló katonák által megerőszakolt asszonyok és leányok számát kétszázezerre becsülik a történészek. A püspökök, mihelyt lehetett, helyzetjelentést kértek a lelkészektől. Bizony, jól tették.
Nemcsak a károk felmérése és a statisztika miatt, hanem mert a hosszú jelentések megírása közben a lelkészek kiírhatták és kisírhatták magukból azt a tengernyi rettenetet, amit láttak és hallottak, s családjukkal együtt ők is elszenvedni voltak kénytelenek. Leveleik elképesztő katonai brutalitásról tanúskodnak. A megkínzott nők között sokan megestek. A bűntudat, a meggyalázottság érzése, amelyről csak a lelkésznek mertek beszélni, marcangolta őket. Sokan követtek el öngyilkosságot, számosan vallották meg, hogy erre készülnek. Az idegen katonák magzatjait sok nő nem tudta méltósággal kihordani és megszülni, s kétes körülmények között abortuszhoz folyamodtak. Ravasz László dunamelléki és Révész Imre tiszántúli püspök titkos körlevelet küldtek minden lelkészi hivatalba, hogy az ilyen szerencsétlenül járt asszonyokat és leányokat bölcs, keresztyén orvosokhoz irányítsák, akik szakértelemmel, megértően és tiszta körülmények között végzik el az operációt. Ez a békeidőben a biblikus felfogás szerint égbekiáltónak nevezhető intézkedés akkor, azon helyzetben sok száz életet mentett meg.
De nem feledkezhetünk meg a málenkij robotra elhurcolt tízezrekről, akik aztán csak évek múlva térhettek haza a szovjet munkatáborokból. Az újra a határokon túlra szakadt területek magyarjairól sem. Rájuk az utódállamok bosszúja, jogfosztása, sokukra elűzés, kitelepítés várt. Rendkívül sokat szenvedett népünk azonban nem esett össze, Krisztusban keresett vigaszt. A templomok tele voltak. Az evangelizációk révén Isten Szentlelke ébredést hozott sok-sok gyülekezetben. A megtérők jelentették az 1948 után az országra nehezedő kommunista diktatúra idején egyházunk emberi erőforrásait.
Április 4. vajon tényleg a felszabadulás jelképes napja? Ugyan a harcok véget értek, kezdődhetett a békés építkezés, azonban a negyvenöt évig tartó szovjet megszállás elnyomó rendszereket tartott a nemzet nyakán. Ugyanakkor az Ige igazsága – „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” – sokakon beteljesült, mert átadták magukat Jézus Krisztusnak, s szabadságot nyertek a szeretet cselekedeteire. Adjunk hálát Istennek értük! Adjunk hálát eleinkért, akik sok teher alatt munkálkodva építették újra az országot nekünk örökségül!
A szerző a Pécsváradi Református Egyházközség lelkipásztora.
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben sok érdekes és értékes tartalmat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!