Felszentelték Szentandrássy István síremlékét

A Kossuth-díjas roma festőművész születésnapján, augusztus 26-án szentelte fel Balog Zoltán református püspök a Fiumei úti sírkertben a másfél éve elhunyt Szentandrássy István síremlékét.

– Az életünk könyvébe egyedül az írhat, akinek az életünket köszönhetjük – mondta Balog Zoltán püspök, amikor felszentelte a tavaly elhunyt Szentandrássy István nyitott könyvet ábrázoló síremlékét. Amit pedig beleír – folytatta a Zsinat lelkészi elnöke –, az el van rendelve, de az ember néha a saját életével kapcsolatban is csak évek múltán ért meg dolgokat. Mégis tudnunk kell olvasni a nekünk írtakat, hogy a saját életünket élhessük, még akkor is ha az harc és küzdelem. Olyan emberre emlékezünk, aki a saját életét élte a nyomorban és a dicsőségben is. Azt az életet, ami be van írva az Élet könyvébe – mondta Balog Zoltán.

14.jpg

Fotó: Hirling Bálint

Szentandrássy István Kossuth-díjas roma festőművész 2020. február 26-án halt meg, 63 éves korában. Állami gondozottként indult élete, a nehéz gyermekéveket pedig nehéz megélhetés követte: hol egy kertészetben, hol egy temetkezési vállalatnál kereste kenyerét, mígnem 19 évesen, Csapon, az akkori magyar-szovjet határnál szervezett tehetséggondozó táborban rátalált identitására és a neki rendelt igaz hivatásra, a festészetre.

Utolsó vacsora.jpg

Szentandrássy István: Utolsó vacsora

Képein megjelenik népe kultúrája, ballada- és színvilága, temperamentuma, több műve pedig egyszerre hangsúlyozza a biblicitást és roma önképviseletet. Így ír róla Petrőczi Éva a Reformátusok Lapja szeptember elején megjelenő számában: „Ha valakiről, akkor róla elmondható, hogy hitvallása nem üres, fellengzős szócséplés volt, hanem műveinek szemlélőit gazdagító valóság. Életműve nem csak a roma közösségé, nem is egyedül Magyarországé, hanem a hitet, a tehetséget és a »vállalt sorsokat« szeretni tudó embereké.”