Előző cikkünkben megnéztük, hogy Jézus Krisztus feltámadását milyen módon akarták azok megmagyarázni, akik nem hitték el, hogy ő valóban feltámadt a halálból. Mostani írásunkban a húsvéti események történelmi alapjait vizsgáljuk, amelyek a keresztyén hitet támasztják alá: hogy a Názáreti Jézus nagypénteken meghalt a kereszten, majd harmadnapra feltámadt, és sokaknak megjelent. Milyen tények erősítik ezt? Milyen érveket lehet felhozni az evangéliumi beszámolók hitelessége mellett? Miben van konszenzus a kutatók között? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Kereszthalál
Mivel több Biblián kívüli forrás is megemlíti, hogy nagyjából 2000 évvel ezelőtt kivégeztek egy Jézus nevű embert, ennek tagadásához erős bizonyítékokat kell felhozni, amelyekkel jelenleg még nem szolgált senki. Általánosan tehát minden kutató, keresztyén és nem keresztyén egyaránt, egyetért abban, hogy Jézus kereszthalált halt. Ugyanakkor alátámasztják ezt az evangéliumok egyedi, nagyon részletes és pontos beszámolói – tehát az, hogy szintre percről percre tudósítanak az eseményekről a passiótörténetek–, illetve az is, amit Pál apostol ír:
„Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak”. (1Kor 15,3–6)
Pál itt azt mondja, hogy amit ő is kapott. Ez arra utal, hogy ő is hallotta ezt mások bizonyságtételéből, és amit hallott, most azt mondja tovább. Vagyis az evangélistákon kívül is voltak többen, akik ezzel a meggyőződéssel éltek.
Üres sír
Ha Jézus meghalt, akkor a testét a zsidó tisztasági szabályok miatt biztosan eltemették. Az evangéliumok arról számolnak be, hogy egy Arimátiai József nevű férfi sírjába helyezték a testet. Erről a mozzanatról is meg lehetünk győződve, hiszem Arimátiai József ismert embert volt, a nagytanács tagja: ha az evangéliumok nem valódi embert neveztek volna meg, akinek a sírjába valóban eltemették Jézust, azt azonnal cáfolták volna a kortársak. Ennek jelét azonban sehol nem látjuk, tehát tudomásunk szerint senki nem kérdőjelezte meg azt, hogy Jézus holtestét valóban egy ismert ember sírjába helyezték el.
Az események ezután váltak valóban „izgalmassá”. A sírt ugyanis, amelyet egy nagy kővel fedtek le és amelyet katonák őriztek, üresen találták. Ennek a megállapításnak a hitelességéről két dolgot érdemes megfontolni. Egyrészt a Krisztus feltámadását elutasító korabeli vallási vezetők sosem azzal vádolták a keresztyéneket, hogy valójában nem is volt üres a sír. Ha valóban hatékonyan cáfolni akarták volna a Krisztus-hívek állításait, egész egyszerűen felmutathatták volna Jézus testét az embereknek, bizonyítva ezzel, hogy valójában hazudnak a keresztyének. Azonban nem ezt tették, nem tudták ezt tenni, mivel a sír valóban üres volt. A „cáfolat”, amellyel próbálkoztak, az az összeesküvés-elmélet volt, miszerint a tanítványok ellopták a testet.
Ezek mellett az támasztja alá az üres sírról való beszámoló hitelességét, hogy amikor erről írtak az evangélisták, mindnyájan női szemtanúkat említenek. Ez azért jelentős, mert ha az evangélisták csupán kitalálták volna azt, hogy Jézus teste „eltűnt”, a kor szokásai miatt semmiképpen sem nőket írtak volna szemtanúknak. A női szemtanúságot, ugyanis senki nem tartotta volna annyira hitelesnek, mint a férfiakét. (Ez a korabeli bírósági tárgyalásokon is így volt.) Tehát ha az evangélisták kitalált történettel álltak volna elő, hiteles férfiakat említettek volna szemtanúknak, semmiképpen sem nőket. Az egyetlen ok, ami miatt mégis nők szerepelnek az evangéliumi beszámolókban, az lehet, hogy valóban megtörtént eseményekről számolnak be.
Látták őt
A harmadik tény az, hogy többen voltak olyanok, akik arról számoltak be: látták, beszéltek vele, sőt érintették is a feltámadott Krisztust. Az, hogy voltak olyanok, akik ezt állították magukról, szintén konszenzusosan elfogadott a kutatók közt. A megosztottság akörül van, hogy ki miként magyarázza ezt a jelenséget. Ezzel korábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Bármilyen Jézus feltámadása melletti történeti érvelésnek két lépésből kell állnia, akkor is, ha ezek nem határolhatók el világosan egymástól. Először meg kell állapítania azokat a tényeket, amelyek történelmi bizonyítékként szolgálhatnak, majd pedig igazolnia kell, hogy Jézus feltámadásának a hipotézise adja a legjobb vagy a legvalószínűbb magyarázatot ezekre a tényekre.
Fentebb felsoroltuk azokat a tényeket, amelyek egyértelműen magyarázatért kiáltanak. Meg kell magyarázni, hogyan lehetséges, hogy volt egy ember, aki bizonyosan meghalt, akit bizonyosan egy ismert helyre temettek, ahonnan senki nem lophatta el, akinek harmadnapra eltűnt a teste, és akit több százan láttak később mégis élve. Az erre adott magyarázatok közül pedig láthatjuk, hogy leginkább a kereszténység eredeti válasza állja meg a helyét: Jézus Krisztus csodálatos módon valóban feltámadt!
Feltámadás – konteó vagy téveszme?
Húsvét a mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepe. Ez a történelmi esemény a keresztyénség legfontosabb üzenete, ezen a szilárd alapon áll a mi meggyőződésünk. Pál apostol is arra hívja fel a figyelmet, hogy a feltámadás nélkül teljesen hiábavaló lenne a hitünk. Cikksorozatunk első részét olvashatják.