Meg kellene írni életünk regényét. Tanulságos volna nemcsak magunknak, utódainknak, de mindenkinek, aki olvassa. Nem lenne irodalmi mű, ha volna bátorságunk ilyen visszatekintésre, de életről és halálról, szerelemről, sorsdöntő fordulatokról, helyes és téves döntésekről szólna. Ki irányította az eseményeket? Isten vagy én? A környezet vagy a vak véletlen, a vágyaim vagy a mindent eleve elhatározó Teremtő? Hitünk szerint nincsenek véletlenek, még ha váratlanul bukkannak is fel helyzetek, amelyekre nem tudunk felkészülni.
Amikor ezekről az élettémákról, homályban tapogatózó esendőségünkről gondolkodunk, és a Fényről, amely megjelent, és az Ige testet öltését hirdeti, hívjuk segítségül az ausztrál L. M. Stedman regényét, amelyből film is készült: Fény az óceán fölött (eredeti címe: Light between Oceans, 2016). Az első világháborúból négy év után hazatérő katona, Tom a borzalmakat a magányos Janus-szikla szigetére vonulva akarja kezelni, csitítani, hogy kiégett, zsibbadt lelke megnyugodjon. A fényt őrzi a világítótoronyban. A vidám Isabel szerelme életre gyógyítja, romantikusan kezdődik a házasságuk. A fiatalasszony azonban kétszer is elvetél. Gyászába váratlanul világít be a fény: a partra kivetődő csónak, benne egy halott férfi és egy egészséges csecsemő. Véletlen vagy Isten ajándéka, akit az óceán sodor hozzájuk éppen akkor, amikor elveszett a remény? A Gondviselő vigasztalása?
A törvény szerint jelenteni kell az eseményt. Az anyaságra éhező Isabel azonban halogatja, könyörög férjének, hadd maradjon a baba, hiszen valószínűleg árvaházba kerülne. Az asszony érvei érthetők, ártatlan ürügyek, mégis szenvedélyes érzelmei kísértései: nem teszünk semmi rosszat, csak megmentünk egy életet. A „Mi a legjobb a babának?” kérdése mögé rejtőzik, amelyben ott a válasz, és Tom is szeretete, megértése és szánalma mögé nyomja el háborgó lelkiismeretét. A titkot legalizálják, jelentve, hogy otthon szülte a babát. De amikor Tom rájön, ki az igazi édesanya, legalább névtelenül jelt ad neki, hogy a kislánya él. Azután találkoznak is, éppen a fény ünneplésén a faluban. Tomban föltámad az elfojtott igazságérzet, a helyes döntés. Nem tudja tovább őrizni a titkot, nem tud már hallgatni Isabel könyörgésére, sem a hazugságra épített családi idill fenntartásának vágyára. Bejelenti, s egyben följelenti magát, elvállalva, hogy egyedül ő a bűnös. A hivatalos eljárás kegyetlen. Tomot bűnözőként kezelik és hallgatják ki, azonnal kialakul az előítélet, a vád is: biztosan megölte a csecsemő apját, hiszen egy háborút megjárt katonának nem számíthat eggyel több gyilkosság. A férfire újra rászakad élete minden terhe, bűne, vezekelve vállalja a halált is, ha úgy döntenek. A kislány már négyéves. Őt az egyik anya öléből kitépve a másik anya kezébe nyomják. És kész. Ez az ember megoldása, a törvény és az igazságtétel.
Mindenki szenved. Nem érdekes, kinek mi zajlott, mi zajlik a szívében. A törvény szerint a bűnért bűnhődni kell. Nem számít, hogy jót akartak, jót reméltek, nem akartak kárt okozni. Az illúziónak vége. Nem ámíthatjuk magunkat egy életen át. Nincs, nem is lehet happy end. A történet akkor kerül nyugvópontra, amikor a vér szerinti anya imádkozik, csak még egyszer megtalálja a lánykát. Mert a gyermek eltűnik, menekül a neki idegentől, keresi az otthonát, a világítótornyot. Hannah Isten előtt fogadkozik. A lányáról lemondani nincs ereje, hogy visszaadja nevelőinek. Emberfölötti áldozat lenne. De megszületik benne az irgalom és a megbocsátás. Kegyelmet kér a házaspárnak, akik ellopták tőle a kislányát. Emberen túli szeretetre Tom sem képes, bár föláldozná magát, minden felelősséget vállalva, hogy feleségét védje. Isabel emberséget, igaz anyai szeretetet képvisel, de a veszteségeibe nem tud belenyugodni. Nincs megoldás.
A mi regényeink is ilyenek? Többnyire. Csak Isten szeretete hoz megváltást: „Mert egy gyermek születik nekünk […]: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5) Jézuson ragyog föl a Fény. Az ő élete nem regény. Véres, halálos valóság a kereszten. És feltámadt, hogy békességünk és életünk legyen. „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.” (Jn 1,9)
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben sok érdekes és értékes tartalmat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!