Festett és remélt – Görgényi István titokzatos ’56-os képei

Fúrnak-faragnak a Pesti Vigadó kiállítótermében. A kivilágított csarnokban kisplasztikák sorakoznak, borongós képek kerülnek egymás után a falakra. Ottjártunkkor még az installálás zajlott, a Hazádnak rendületlenül elnevezésű kiállítás október 24-től várja a látogatókat.

A Hazádnak rendületlenül elnevezésű kiállítást kísérő kiadványokból kiderül, Görgényi István nyomorgó bányászcsaládban nőtt fel Bánhidán. Négy elemivel, a helyi közösség támogatásával került be a Képzőművészeti Főiskolára. Támogatta a bánhidai plébános, a Bánhidai Legényegylet, az Iparoskör és a tatabányai prelátus is. A főiskolát a háború évei alatt végezte el, tanította Aba Novák Vilmos és Bottka Miklós is, de Rudnay Gyula volt közvetlen mestere.

– tömör megfogalmazásban így írt magáról a hatvanas évek elején a festő.

A főiskola után Tatabányára kerülő művész ugyan folyamatosan festett, grafikákat, kisplasztikákat készített, mégis hamar ismét a bányában találta magát. Később munkatársai segítségével elkerült a csille mellől: a nyugdíjba vonuló bányászok portréit festette, a bányáról készített képeket, kis ideig a Bányász Képzőművészeti Kör vezetője volt. Később rajztanárként dolgozott. 1973-ban, ötvenhat évesen rákban hunyt el.

Görgényit „Kis Rudnay”-nak nevezték. Mestere, Rudnay Gyula festészetében a Munkácsy népi realista világát átörökítő alföldi iskola művészete játszott fontos szerepet. Ez a képi világ volt Görgényi kiindulópontja is, de Francisco Goya spanyol festő szintén hatással lehetett rá. A korszak fősodorja nemtetszéssel fogadta Görgényi alkotásait, mert az épülő szocializmusban túl pesszimistára sikeredtek képei.

– fogalmaz Sümegi György tanulmányában.

Görgényi azonban konok maradt: azt festette egész életében, amit érvényesnek tartott. Helyi szinten ismerték ugyan, de képeiből nem tudott volna megélni. Ha pedig valaki rájön, mi rejtőzik néhány vázlatos alkotása mögött, biztosan börtönbe kerül.

A Görgényi-hagyaték sokáig az örökösöknél maradt: pincében porosodott, vizesedett. 2005-ban azonban jelentkezett Rigó Erik gyűjtő, aki emlékezett még a tatabányai festő nevére – szeretett volna néhány képet vásárolni, ám a hagyatékot birtokló unokák egyben adták el neki a gyűjteményt. A képekre jelentős korom és por rakódott, a megtisztításukra felkért Kerti Károly György restaurátor Tóth Enikő művészettörténész kérésére jobban megvizsgálta az egyik képet: a fákat ábrázoló festmény mögött mintha emberalakok tűntek volna fel, a képet valószínűleg átfestették. A kevés kötőanyagú földfestéket lebontva a restaurátort sokkhatásként érte az ötvenhatos tárgyalást bemutató, olajfestékkel készített alkotás.

Ezután még ötvenkilenc forradalmi témájú Görgényi-művet találtak az évek során. A komor alkotások a lázadás kitörésétől a megtorlás és a menekülés időszakáig mutatják be az eseményeket. A Vigadó november 29-ig megtekinthető kiállításán jelképesen összesen ötvenhat képet és kisplasztikát helyeztek ki. A tárlaton Wehner Tibor kurátorral sétáltunk végig.

– Az ötvenhat mű tudatos választás. Úgy válogattunk, hogy ennek az együttesnek minden témagócpontja és ábrázolási centruma valamiképpen megjelenjen – mondja a kurátor néhány, vonuló tömeget ábrázoló kép mellett megállva. – A kiállított festményeket nézve az események sorrendjét tudjuk követni. Itt, a főfalon olyan alkotásokat látunk, amelyek az első, főként budapesti felvonulásokat jelenítik meg, az egyetemisták menete a Műegyetemtől indult, azután egyre nagyobb lett a tömeg, először a Bem szoborhoz, majd a Kossuth Lajos térre mentek. Természetesen a környezeti elemek nem azonosíthatók teljesen a képeken. Máig nem tudtuk kideríteni, hogy Görgényi személyes élményekből dolgozott-e, vagy híradások, riportok, filmfelvételek alapján tájékozódott. Én arra gyanakszom, itt lehetett Budapesten, mert személyes élményt közvetítő ábrázolások ezek – mondja a kurátor. A sötét képeken kilőtt tankokat, holttestekkel, sebesültekkel teli pesti utcákat, harcjeleneteket látunk.

A következő falon már a forradalom leverésének időszakát ábrázoló festményeket találjuk. – Azt az időszakot látjuk itt, amikor megkezdődött az érintettek felelősségre vonása, a rögtönítélő bíróságok ítélethozatalai. A nemzetőrök elítélését ábrázoló kompozíciók között ott van az a darab is, amelyet először hozott felszínre a meglepett Kerti Károly György. Ezeken a vásznakon, farostlemezeken az elbukott forradalom tragikumát látjuk – mondja Wehner Tibor, aki szerint a képek stílusukban hasonlóak az első blokkban szereplőkhöz: ködös, borús ábrázolás látható mindegyiken.

A harmadik témacsoportban a meghurcoltatás, a gyász uralkodik. A kereszt és keresztvivő szimbolikája, gazdátlan ló, kiszáradt fa jelenik meg. A menekülők hosszú sorát, bujdosását bemutató alkotásokkal ér véget a tárlat. –Több képen visszatér, hogy a forradalom bukásakor emberek ezrei indultak el a határok felé. A megtorlás elől mentek Nyugatra, vagy mert teljesen reménytelennek látták az ország jövőjét, a maguk megélhetését.

Számos képen térnek vissza a szimbolikus ábrázolások: feltűnik a halál alakja, amely mindent elpusztít és mindennek véget vet, a teljes reménytelenséget árasztja. Valóban ennek a tudatában telhettek az '56 utáni évtizedek minden jóakaratú ember életében és így lehetett ezzel Görgényi István is – véli a kurátor. – Esélytelennek láthatta, hogy visszajöjjön a forradalmi hevület és valamifajta változás következzen be. Művészetének tragikuma, hogy nem élhette meg a rendszerváltást és soha nem élvezhette festői bátorságának gyümölcsét – mondja Wehner Tibor.

De valóban teljesen reménytelen volt Görgényi? – gondolkodunk el visszanézve a képekre. Hiszen, aki már egyáltalán nem reménykedik, az nem is beszél. Görgényi István pedig hatvan alkotáson keresztül mondta el talán magának, talán Istennek, talán az örökkévalóságnak, hogy mi történt Magyarországon 1956-ban. Még ha képeit élve eltemette is, mégis megfestette azokat – bizonygatjuk, miközben visszasétálunk az első képhez, amelynél éppen a szervező, Szücs Attila áll. A Magyar Református Jövőért Alapítvány kuratóriumának elnöke ugyanis épp benézett a megnyitó előtti napon, rendben zajlik-e az installálás. Kedvenc képére mutat: a Céllövészet című alkotáson puskákkal vadásznak a piros-fehér-zöld színű madarakra.

– Görgényi képeiből árad a szakralitás. Ugyan nagyon komor alkotások, mégis van bennük hit, azt gondolom, mélyen hívő ember lehetett az alkotó – véli Szücs Attila, aki szerint nem csupán a művek, az életpálya is tanulságos lehet bárki számára: a festő talentumait nem elherdálta, hanem a nyomorból felküzdötte magát a főiskoláig. Amikor arról kérdezzük, miért tartották fontosnak a kiállítás megszervezését, úgy fogalmaz: – A hitünk megélése és felmutatása mellett az ötszáz éves magyar református tradíció fontos üzenete a nemzetben való gondolkodás, a történelmi örökség vállalása, minden korban újrafogalmazása. Nagyon fontos, hogy ezeket az értékeket a társadalom széles nyilvánossága elé tárjuk, újból és újból beszéljünk róluk. Erre alkalmas Görgényi művészete is. Azért állt alapítványunk a kiállítás mögé, mert úgy látjuk, a ma emberét az érzelmek és a kultúra nyelvén is meg lehet szólítani és a szakrális felé lehet vezetni.