Éppen száz éve, 1925-ben jelent meg először a Theologiai Szemle című szakfolyóirat. A gazdag múltra visszatekintő lap a kommunista diktatúra alatti kényszerszünet ellenére sem tört meg. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tulajdonában lévő kiadvány jelenleg negyedévente jelentkezik tudományos, teológiai, illetve napjaink kritikus társadalmi jelenségeire reflektáló írásaival. A centenárium apropójából Bóna Zoltán főszerkesztővel beszélgettünk.
Mi indokolta az 1925-ös alapítást?
Lényeges szempont volt az alapító számára, hogy a trianoni békediktátumot követő elcsatolások következtében legyen kommunikáció az anyaországi és a határainkon túli lelkipásztorok, egyházak és azok teológiai műhelyei között. Egységes, határokon átívelő magyar nyelvű teológiai szakfolyóirat nem létezett addig, így ez hiánypótlónak bizonyult nemcsak az elcsatolt területek szempontjából, hanem a diaszpórában/emigrációban élő magyar teológusok nézőszögéből is. Ilyen értelemben ez a kiadvány egyaránt szolgálta a nemzeti összetartozást és a felekezetközi teológiai eszmélődést. Ez utóbbi annál is inkább igaz, mert éppen a XX. század első negyedét jellemezte a Szentírás újfajta megközelítése és az ebből fakadó teológiai megfogalmazások, felismerések beáramlása.
Milyen körülmények között jött létre a lap? Kérem, vázolja a folyóirat történetét.
A Theologiai Szemle alapításának valóban századik évfordulóját ünnepeljük, de 1945 és 1958 között hosszabb szilenciumra kényszerült, nem jelenhetett meg, előbb a háború okozta nehézségek, majd pedig a kommunista diktatúra miatt. Mindenesetre a szakfolyóirat létrehozása 1925-ben forradalmi lépésnek számított. Az Országos Református Lelkészegyesület alapította Debrecenben, és olyan teológiai tanárok álltak mögötte, mint Csikesz Sándor vagy Varga Zsigmond. Húsvétkor jelent meg először, és érdekes, forradalmi ötletként már a címlapon olvasható volt Deák János, a Soproni Evangélikus Hittudományi Kar tanárának neve mint a pünkösdi szám főmunkatársáé. Tehát már a kezdetektől ökumenikus a lap. Később, 1958-ban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának a kezébe került. E testületbe ekkor léptek be a kisegyházak, az 1960-as évektől az ortodox felekezetek, majd valamivel később – megfigyelői státuszban – a katolikus egyház is. A neoprotestáns egyházak – mint például a pünkösdi –, valamint felekezetek által alapított társadalmi szervezetek (ifjúsági vagy segélyszervezetek) is csatlakoztak, írások érkeztek tőlük is. Az orgánumnak ugyan erős a református karaktere, de máig az egyetlen olyan ökumenikus teológiai szakfolyóirat, amelybe beletartozik a legkisebb egyházaktól a történelmi protestánsokon át a katolikusig sokféle felekezet. Ez a színesség megmutatkozik a szerkesztőbizottságban, az írói és olvasói gárdában, a könyvtári megrendelésekben, ráadásul úgy, hogy e periodika megtalálható a világi/egyetemi könyvtárakban is.
Mit képvisel ma a szemle?
Hiszem, hogy az ökumenikus párbeszéd a jelenben és a jövőben is elég fontos és életes ahhoz, hogy egy magyar nyelvű szakfolyóiratban egybekötve jelenjenek meg e párbeszéd katolikus, protestáns, ortodox és akár evangelikál hangjai. Emellett három pillérben látom a jelentőségét napjainkban. Először is követi az egyes teológiai diszciplínákban az újabb felismeréseket, és kész ezeket magyar nyelven bemutatni. Száz év alatt új diszciplínák is születtek, ilyen például a pasztorálpszichológia, a segédtudományok bevonásával pedig egyre jellemzőbbé válik a tudományközi szemlélet. Másrészt a szemlének a maga aspektusából reflektálnia kell korunk tipikus jelenségeire. Korábban az írások mellett szerveztünk korunk kritikus eseményeivel kapcsolatos minikonferenciákat, író-olvasó találkozókat. A migráció, az európai integráció, a kisebbségi sors, de még a genderkérdés is bekerültek a lapba. A társadalmi jelenségekre tehát reflektálni kell, hiszen ezeknek nyilván van teológiai aspektusuk is. Harmadszor: olyan eseményekről írunk, amelyeknek vannak teológiai vonatkozásaik. Bevezettük a Kitekintés rovatot. Ebben a világ azon eseményeit, témáit, különlegességeit közöljük, amelyek együtt élnek velünk, és amelyekre bár nincs teológiai reflexiónk, de hordoznak egyházi vonatkozást. Ilyen a mesterséges intelligencia kérdésköre vagy az olyan történelmi események, mint az első világháború vagy a trianoni békekötés.
Lapszámok a centenáriumi megemlékezésen, április 23-án
Több évtizede főszerkesztője a folyóiratnak. Milyen úton érkezett el ehhez az orgánumhoz?
Néhány éves szünettel 1991 óta vagyok főszerkesztő. Felekezetileg vegyes házasságból származom, amelyben nővéremmel nemek szerint követtük a szüleink vallását. Így lettem én apám után református – Debrecenbe, a kommunizmus alatti egyetlen református gimnáziumba íratott be, amiben benne volt az értékrendje meg a politikai üzenete is, a felmenők református tradíciója és az ő hasonló spiritualitása mellett. Ott közös élettérben léteztünk a teológusokkal, és megérintett az egyházi szolgálat meg persze a hittudomány is. Nem titkolom, hogy tizenhat-tizenhét éves gimnazistaként a jogászi vagy a tanári hivatás érdekelt, de akkor szinte ki lehetett zárni, hogy felvesznek a családi és középiskolai hátteremmel. Viszont tetszett a teológusok élete, és éreztem belső elhívást is. Meg arra is gondoltam, ha az a vágyam, hogy „az igazamról győzködjem” az emberiséget, azt a leginkább lelkészként tehetem. Hálás szerénységgel úgy fogalmazok: Isten megérintett, és megengedte, hogy erre a pályára lépjek. Így Pesten elvégeztem a teológiát. Ezután különböző ösztöndíjakkal többször is tanultam az Egyesült Államokban. Ott doktoráltam, közben a Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Külügyi Osztályán dolgoztam, mígnem egyházam felajánlotta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkári állását. Ezzel megkaptam a Theologiai Szemle főszerkesztői feladatát is, 1991-ben. Bár a főtitkári pozíciómat már letettem, a szemlénél maradtam főszerkesztő.
És közben gyülekezeti lelkészként is szolgált.
Igen, 1980-tól egészen 2021-ig Dunavarsányban voltam lelkipásztor a feleségemmel együtt. A helyi munkamegosztásunk szerint én többet foglalkoztam a gyülekezeti menedzsmenttel, pályázatokkal, a feleségem meg a pásztori munkával. A szemlét egyébként most is leginkább Dunavarsányból szerkesztem.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a második világháború alatt, 1943-ban alakult meg. Jelenleg tizenegy tagegyháza és húsz együttműködő tagja van. Célja, hogy a magyarországi egyházak közötti együttműködést elősegítse rendezvények, konferenciák megszervezésével. Meggyőződésük: a krisztusi evangélium hirdetése csak egymással közösségben történhet hitelesen, hiszen így élhetjük meg azt is, hogy „benne egy test tagjai vagyunk”.
A Zsinati Hivatalban missziói osztályvezetőként is dolgozott. Melyek ezen munka eredményes alapkövei?
Sokféleképpen lehet ezt a munkát jól végezni. Egy gyülekezeti lelkésznek a megjelenése, a hétköznapi személyes kapcsolatai, kapcsolódásai is nagy jelentőségűek. Másrészt az igehirdető – jó esetben – teológus is. Tehát a Bibliát, a hittételeinket, a hitgyakorlatunkat magyarázzuk és értelmezzük. Remélem, ha nagyon melléfogunk, azt a Szentlélek elrendezi, korrigálja. De figyelemreméltóknak kell lennünk. Ha unalmasak vagyunk, senki sem figyel ránk. A letisztult teológiai igazságainkat sem szabad szürkén, unalmasan előadni. Paul Tillich filozófus-teológus mondta: a templomok azért ürülnek ki, az egyház azért lesz jelentéktelen, mert olyan kérdésekre válaszolunk, amelyeket senki nem tesz fel. Tehát, ahogy a másik nagy teológus vallotta, nemcsak a textust kell elemeznünk és értenünk, hanem a kontextust is. Azt a világot, benne azt a gyülekezeti közösséget, azoknak a problémáit, akikhez beszélünk. Egy prédikációnak olyannak kell lennie, hogy emlékezzenek rá a hívek. A missziónak tehát válaszokat kell adnia egyrészt a világosan feltett kérdésekre, de azokra is, amelyeket az emberek nem artikulálnak, de a szívükben mázsás kőként hordoznak.
Miképpen látja a világunk mostani működését, a keresztyén egyház és hit helyét a mai világban? Mert sok tekintetben aggasztók az egyre nagyobb teret hódító és keresztyénellenes tendenciák…
Az egyház nem alulról szerveződő közösség vagy társadalmi szervezet, hanem Isten csodája. Isten kezében vagyunk, aki kiválaszt. Az egyház alapjában véve tehát hitkérdés. Én miért kételkedjek ebben? Persze a hívő emberek elkényelmesedése érezhető. Viszont ami a Biblia üzenetével ellenkezik, azt nekünk is el kell ítélni. Nehéz helyzetben vagyunk, de a Szentlélek újjáteremtő erejében hinnünk kell. „A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy.” (Jn 3,9) Bíznunk kell abban, hogy jobb szelek is járnak majd ránk, s ez a remény erőt ad. Csodát nem tudunk tenni, de például a százéves évfordulót próbálom a lehető leghitelesebben megszervezni. Röviden: hiszem, hogy ha nem a világ vagy egymás deformálódására, hanem a saját reformálódásunkra és annak gyümölcseire koncentrálunk, csodák fognak történni!
Melyek a főbb tervei az évfordulóra?
Ennek az évnek az első lapszáma már reflektál a centenáriumra. Április 23-án az Evangélikus Hittudományi Egyetemen konferenciát tartottunk a szemle és az egyházak kapcsolatáról. Ennek anyaga adja majd a második lapszám törzsanyagát, amely tehát közvetlenül is utal az évfordulóra. Ősszel a „szülőföldön”, református talajon, a Debreceni Hittudományi Egyetemen rendezünk tanácskozást a folyóirat és az egyes teológiai diszciplínák kapcsolatáról. Ez a tartalom a negyedik számban válik közkinccsé. Bizonyára a szeptemberben megjelenő harmadik számból sem fog hiányozni a centenárium üzenete.
Bóna Zoltán gyülekezeti lelkészként több mint negyven évet szolgált Dunavarsányban. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára volt, tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen, évekig vezette a Református Zsinati Iroda Missziói és Evangelizációs Osztályát, ma is számos egyéb területen képviseli a krisztusi misszió ügyét. Az ökumené sajátosságát is magában foglaló Theologiai Szemlének mintegy három évtizede főszerkesztője. Az idei évfordulót rendhagyó eseményekkel is szeretné emlékezetessé tenni.
Személyes életét tekintve mik az elképzelései a következő évekre?
Most jöhetne a vágyvezérelt gondolataim hosszú listája. Ennek azonban erős féket ad, hogy egyenesági férfi őseim többségét és a sztrókomat már jócskán túléltem. Ugyanakkor az Élet Urának éltető kegyelmét szeretném élvezni földi pályám utolsó napjáig. Ezzel azt mondom, hogy a továbbiakban is aktív életet szeretnék folytatni, nagyobb hangsúlyt téve a kegyelem tettekkel való proklamálására. Szeretnék hét unokám lelki épülésére szolgálni. Továbbá az evangéliumot megélni a cserkészetben, amely ez ügyben erősen deficites. Kiváltság, hogy egy ezertagú magyar cég életében lehetek puszta jelenlétemmel afféle Pál apostoli emlékeztetésként: „Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot...” (1Kor 15,1a) Ezzel visszakanyarodtunk az életutamhoz általában és a szemléhez. Abban sem akartam mást, s ha tehetem, a jövőben is ezt szándékozom tenni: emlékeztetni – sok rossz hír között – a győzelmes evangéliumra.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!
Száz év a teológia és a lelkiség jegyében
Az egyetlen magyar nyelvű ökumenikus teológiai szakfolyóiratot, a Theologiai Szemlét 1925 böjtjében alapították Debrecenben. A folyóirat küldetése a hazai és határon túli magyar nyelvű teológia gazdagítása. A hála jegyében tartotta a szerkesztőbizottság centenáriumi megemlékezését április 23-án Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Az eseményen a felszólalók elsősorban a lap és az egyházak kapcsolatát idézték fel.