Fontosabbnál fontosabb

Érdekes jelenség, hogy az életben annyi mindenről beszélünk, mégis alig szólunk a fontos dolgokról. Egy 2007-es, az Arizonai Egyetemen a diákok bevonásával végzett kutatás szerint a nők átlagosan napi 16 215 szót ejtenek ki, a férfiak 15 669-et. Nagy számok ezek – de igazán sokat nem jelentenek, mert mennyiséget mutatnak, nem minőséget. Azt bizonyítják, hogy a szánk jár, de azt nem, hogy beszélgetünk is, azt pedig végképp nem mutatják, mennyi időt adunk magunknak az igazán jelentős dolgok megtárgyalására.

Botorság volna megkövetelni magunktól, hogy minden közlésünk súlyos tartalmat hordozzon, hiszen egy átlagos napunk valójában csip-csup ügyek láncolata: felkelünk, ha szerencsések vagyunk, valaki megkérdezi, hogy aludtunk, mi felelünk, visszakérdezünk. Ontjuk a szavakat a szinte semmiről, de valójában gondoskodunk egymás érzelmi szükségleteiről. Kávéfőzés közben tervezzük a napot, egyeztetjük, ki mit csinál, vagyis szervezzük a közös életet – ennek is van értéke. Habár legtöbbünknek akadnak aztán üresjárataink, például az ebédszüneti csevej a kollégákkal, általában a nem fontos beszélgetéseink is fontosak. Építenek minket, a kapcsolatainkat, megkönnyítik a dolgunkat – nincs is ezzel semmi baj. A kérdés csak az, észrevesszük-e, amikor a családon belüli „operatív megbeszélések”, a baráti együttlétben felvetett felszínes kérdések és válaszok elveszik az igazán jelentős, személyünket formáló beszélgetések helyét.

A templomban hallottam néhány éve egy érdekes feladatról: egy lelkész azt javasolta a híveknek, írják össze egy tízes listán, mi az, ami igazán számít az életükben. A listákra felkerült Isten, a házastársak, a gyerekek és így tovább. Azután azt mondta a lelkipásztor, fordítsák meg a lapot, és véssék fel azt is, milyen egy átlagos napjuk, mivel hány percet töltenek. Fájdalmas felismerés lehetett sokak számára, hogy az aktuális sorozatukra több időt szántak, mint Istenre – akiről vallották: számukra a legfontosabb. Csábító lenne ezen a ponton az általánosságok felé fordulni, arról írni, hogy a modern élet felszínességre ösztönöz minket, kiüresíti az emberi kapcsolatainkat, de ez nem lenne előrevivő. Érdemesebb azon elgondolkodni, hogy – a kényelmességünkön túl – mi minden akadályoz bennünket az igazi, értékes párbeszédek elindításában. Mi nehéz nekünk például az Istennel való beszélgetésben?

Én például szeretnék többet imádkozni, hogy élőbb kapcsolatban legyek az Úrral, könnyebben szóljak hozzá, közelebb érezzem magamat, de alig tudom az imákat elkezdeni. Érdekelt, mások hogy vannak ezzel, de ráébredtem: nem tudok ilyesmit a szeretteimről, hívő barátaimról, mintha a mi köreinkben nem illene erről beszélni. Végül másféle segítséghez folyamodtam: rákerestem kérdésemre az interneten. Megtetszett egy lelkésznő elgondolása, aki meglévő szokásaihoz köti az imát: Istennel beszélget, amíg fürdik, fogat mos, felöltözik. Fix témái is vannak, például tisztálkodás közben köszöni meg, hogy Isten elmossa vétkeinket, és akkor kér áldást keresztgyerekeire. Kipróbáltam a módszert, de nekem egyáltalán nem működött, mert a nem fontos gondolatok kiverték a fejemből az ima szavait. Jobban bevált, hogy ha imádkozom, semmi mást nem csinálok, csak imádkozom. De e felismerésen túl arra is jó volt ez a kísérlet, hogy ráébredjek: nekem fontos Istenről és a hozzá való közeledés módjairól többet beszélni. Formálja az életemet, ha tudom, mások hogyan beszélnek vele, és segít, ha megismerem mások működő vagy nem működő módszereit. Talán ezért is ügyködik azon a Sátán, hogy a nem fontos dolgokról beszéljünk minél többet.

Tapasztalataim szerint Isten sokáig hagyja a fecsegést, a napi sorozatnézést, azt, hogy a felszínen éljük az életet. Viszont előbb vagy utóbb mindenkinél kopogtat, elég hangosan ahhoz, hogy a csevej meg a tévé ne nyomhassa el, és akkor muszáj mélyebbre mennünk. A világ arra bátorít, merüljünk el magunkban – és ezzel nincs gond, de a tökéletes megoldást Isten kínálja: azt, hogy merüljünk el benne. A végtelen szeretetben, a tökéletes elfogadásban, az igaz tudásban. Aztán beszéljünk róla – valójában ő van benne mindenben, ami fontos.