„Gályarab őseink története benne van az identitásunkban”

A gályarabok története a református egyház egyik legtragikusabb, ugyanakkor legmeghatározóbb időszakát idézi fel. A hitükért szenvedő, életüket áldozó prédikátorok emléke nem csupán a múltra emlékeztet, hanem a ma emberének is erőt adhat, hogy megőrizze hitét a legnehezebb időkben is. A Kardos Péter nyugalmazott lelkipásztorral készített interjúban arra kerestük a választ, miért fontos számunkra a gályarabok emlékezete, és hogyan őrizzük meg történetüket az utókor számára.

Hosszú évek óta foglalkozik a gályarab prédikátorok emlékének ápolásával. Mi indította arra, hogy felkarolja ezt a fontos feladatot?

A gályarabság emléke református identitásunk része. Akik nem ismerik a gályarabok történetét részletesen, azok is tudják valamennyire, hogy voltak olyan időszakok az egyházunk történetében, amikor üldöztek bennünket és meg kellett vallani a hitünket, és ez néha kemény szenvedéssel járt. Ez az egyik oka annak, hogy én is foglalkoztam a történetükkel. A másik, hogy éppen háromszázötven éve zajlottak e szomorú események. A protestáns gyászévtized negatív csúcspontja az volt, amikor Pozsonyban koholt vádak alapján fej- és jószágvesztésre, később gályarabságra ítéltek több száz evangélikus és református prédikátort, lelkipásztort, iskolamestert. A kerek évforduló ráirányítja a figyelmünket ezekre az eseményekre. Ennek kapcsán először egy zarándoklatot szerveztem Pozsonyba, aztán, néhány hónappal később a Balaton-felvidékre, Veszprémbe mentünk, ahol emlékhelyeket, emléktáblákat kerestünk fel. Tavaly áprilisban Rimaszombatba és Kassa környékére látogattunk el, most pedig készülünk Nápolyba.

Kardos péter2

Fotó: Sebestyén László

A pozsonyi út során milyen konkrét tapasztalatokat szerzett, amelyek különösen meghatározók voltak?

Felkerestük azt a helyet, ahol háromszázötven évvel ezelőtt a koncepciós per zajlott. Az akkori épület ugyan már nem áll, a helyére épült érseki palotában jelenleg városi hivatalok működnek. Pozsonyban sajnos semmilyen emléktáblája nincsen a gályaraboknak, egyedül a magyar református templomban láttunk egy olyan vasajtót, amelyik az egykori zárkájuk bejárata volt. Örülnék, ha egyszer a szlovák fővárosban is lenne emléktáblája a gályaraboknak.

Tervez a nápolyi látogatás után további emléktúrákat?

Egyelőre nem. Most ott tartunk, hogy vannak már jelentkezők, tárgyalunk utazási irodákkal. Azért lennénk éppen május 7-én Nápolyban, mert akkor lesz majdnem napra pontosan háromszázötven éve, hogy május 9-én kimerítő út után a fogvatartottak megérkeztek a városba, ahol másnap eladták őket gályarabnak. Ekkor már jóval kevesebben voltak, mintegy negyvenen, mert az előző évben a várfogságban meg a hosszú úton, a kegyetlen bánásmód miatt többen is életüket vesztették, vagy börtönben maradtak. A pozsonyi ítélet után ugyanis várfogság következett. A rabok Komáromban, Berencsen, Kapuváron, Sárváron, Lipótváron borzalmas körülmények között igyekeztek túlélni a telet. 1675 márciusa körül a hatóságok összegyűjtötték, Triesztbe vitték és egy hajó levegőtlen alsó szintjén helyezték el őket.

Kardos Péter

Fotó: Sebestyén László

A gályarabok története milyen hatással van a mai református közösség identitására? Fontos lehet a téma a jövő nemzedékeinek?

Úgy látom, hogy fél évszázadonként kerül elő ez a téma. Én ötven évvel ezelőtt gimnazista diák voltam Debrecenben, a református kollégiumban. Ott ebből az alkalomból hangversenyeket tartottak, és megjelent egy kötet Makkai Lászlónak a szerkesztésében Galeria omnium sanctorum, Mindenszentek galériája címmel. A könyv címében egy szójáték van: a galéria és a gálya szavak nagyon hasonlítanak, és a galéria, amely képcsarnokot jelent, itt a gályákra utal. Ebben a kötetben emlékezéseket közöltek és egy tanulmányt. Ez volt 1976-ban, utána az ismereteim szerint több évtizedes hallgatás következett. Most, a 350. évforduló alkalmából megint előkerült a téma, és igyekszünk ezt a lehetőséget megragadni. Azon vagyok, hogy minél több érdeklődőt toborozzak az emléktúrákra.

Hogyan lehetne szélesebb körben ismertté tenni a gályarabok történetét?

A hetedikes hittankönyvben van egy olvasmány, amelyik ezzel foglalkozik, tehát elvileg minden hetedikes, református hittanra járó gyerek találkozik a témával. A világi történelemkönyvekben az ellenreformáció biztosan benne van, de hogy a magyarországi események mennyire részletesen szerepelnek, azt nem tudom. A református egyházközségekben ez mindenesetre téma, hiszen sok gyülekezetben, határon innen és túl, van emléktábla. Nekünk, lelkészeknek, presbitereknek, hitoktatóknak az a feladatunk, hogy ezt a történetet legalább most elővegyük és a gyermekek figyelmét ráirányítsuk.

Kardos Péter4

Fotó: Sebestyén László

Van-e olyan személyes élménye vagy története az emléktúrák kapcsán, ami különösen megérintette?

Nagyon tetszik a rimaszombati emlékmű, ami viszonylag új, 2017-ben készült. Isten tenyerét ábrázolja, amelyiken láthatók a gályarabok, láncok, emberalakok. Az különösen érdekes, hogy ma már újak tudomásom szerint nemigen készülnek a Felvidéken. Jó visszagondolni arra a pillanatra, hogy amikor az emlékműnél jártam, akkor magyarországi presbiterekkel találkoztam. Hevesről érkeztek, ők is azért voltak ott, hogy a gályarabok nyomdokain felkeressék az ottani emlékhelyeket. Idehaza Mencshelyen, a Balaton-felvidéken van még egy fából készült emlékmű, ami kedves számomra, és amely egy gályát formáz. Örömmel láttam, amikor 2023 őszén ott jártunk, hogy megújult. Ismét teljes pompájában látható, ez is jelzi, hogy vannak emlékezők, vannak emlékhelyek, érdemes ezeket fölkeresni.

Egy összeszokott közösséggel látogatja meg ezeket a helyeket?

Eddig három emléktúra áll mögöttünk. Vannak, akik mindegyikre eljöttek, de voltak újak is közöttük, és volt, aki nem tudott részt venni a következőn. Vannak, akiknek fontos ez, ezért bízom abban, hogy a nápolyi emlékutunkra is lesz elegendő jelentkező.

Kardos péter5

Fotó: Sebestyén László

Mi az oka, hogy elsősorban nyugalmazott lelkipásztoroknak szervezi az emléktúrákat?

Mivel az aktívak nehezen tudnak elszakadni a gyülekezetükből. Nyitottak vagyunk mások jelentkezésére is, például gyülekezeti tagokéra. Öröm számomra, hogy a nápolyi útra már jelentkeztek evangélikusok is. Ezek az események ugyanis egyaránt fájdalmas emlékek nekünk, reformátusoknak és evangélikusoknak.

Miért fontos napjainkban is foglalkozni a gályarabok történetével?

Van, aki azt mondja, hogy ez már a múlt, ezekkel nem kell foglalkozni. Állítom, hogy aki a múltját jól ismeri, az jobban, Istennek tetsző módon tudja megélni a jelenét. Gályarab őseink története benne van az identitásunkban. Nem szabad azt mondani, hogy ez már nem érdekes, hiszen ma is vannak a hitükért szenvedő keresztyének az egész világon. Ezért is fontos része az életünknek a múltunkra való emlékezés, ezért is tartom lényegesnek, hogy Nápolyban, ahol sem emlékműve, sem emléktáblája nincs a gályaraboknak, igenis legyen a jövőben. Remélem, ez az odautazásunkkal megváltozik, dolgozunk rajta. Most éppen Nápolyban élő reformátusok után kutatunk, hogy a segítségükkel szerény, de méltó emléktáblát helyezhessünk el ott a gályarabok tiszteletére.

Kardos péter3

Fotó: Sebestyén László

A Kardos Péter által szervezett nápolyi emléktúrára az érdeklődők a következő e-mail címen jelentkezhetnek: kardos.peter@reformatus.hu