Gyülekezeteiben él az egyház

Veres Sándor szerint most érezhető igazán, mennyire törékenyek a gyülekezeti közösségek. A dunamelléki főgondnok szerint ennek egyik oka az, hogy a közösségek jelenleg szétszóródtak, a másik pedig, hogy voltaképpen megszakadt a kapcsolatuk a lelkipásztorukkal. Környezetünkben látjuk, milyen sok ember szorul ilyen esetben a kormány segítségére, hiszen megannyi munkahelyen felmondtak a dolgozóknak, kiestek a fizetések. – Vajon gondolunk-e mi ebben a helyzetben arra, hogy a lelkipásztor és a családja most miből fog élni? – teszi fel a kérdést Veres Sándor, aki szerint a kisebb gyülekezetek többnyire negyedévről negyedévre élnek – csak ilyen időtávra elegendő bevétellel rendelkeznek.

A főgondnok figyelmeztet: a presbiterek a gyülekezet lelki és anyagi életének a sáfárai, és arra buzdít mindenkit, hogy gondolkozzon el józanul azon, mit lehet tenni. – Azt például megtehetjük, hogy azt az összeget, amelyet a perselybe szántunk, most átutaljuk – akinek módja van erre alkalmas felületeket használni, az most tegye ezt meg – kéri a főgondnok, aki maga is presbiter Csillaghegyen. Azt is elmagyarázza, miért van erre szükség. – A lelkipásztor fizetése két részből alakul ki: a perselypénzből és az egyházfenntartói járulékból. Akkor nevezhetünk egy egyházközséget önállónak, ha ezek összegéből el tudja tartani a lelkészét. Pál apostol rómaiakhoz írott levelének tizedik részében ezt olvassuk: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? Kicsoda a lelkipásztor? Miért van rá szükség a közösségeinkben? Ideje végiggondolni, hogy eddig mindig ő, az elöljáró kérdezte meg tőlünk, hogy vagyunk, hogyan alakulnak a dolgaink. Most itt az ideje, hogy mi is kifejezzük a szeretetünket. Mi is kérdezzük meg, hogy érzi magát, hogy vannak a szerettei, miben tudunk segíteni. Közösség vagyunk, ahol mindenkinek van elhívása és szerepe. Az igehirdetőre, a tanítóra szüksége van a gyülekezetnek, nekem is szükségem van rá – véli Veres Sándor. A főgondnok szerint – a most kifejezetten fontos – anyagi megbecsülésünket úgy is kifejezhetjük, ha megtehetjük, hogy például az általában év végén fizetett egyházfenntartói járulékot ezúttal kicsit hamarabb elküldjük, ezzel segítve a gyülekezetünket és a lelkipásztorunk megélhetését.

Veres Sándor szerint a járvány okozta kényszerhelyzet arra is ösztönözhet, hogy megvizsgáljuk magunkat és a környezetünket, közösségünket is, felismerjük a hibákat, és ha kell, változtassunk. Azonban nem feltétlenül kell mindent megmásítani, hiszen sok jó is körülvett bennünket, sok dolog jól volt úgy, ahogyan volt – csak nem ismertük föl. – Először vegyük észre mindazt a jót, amit cselekedett velünk az Úr, a Teremtő. Ha felismerjük, és tudunk örülni neki, az már előrelépés. A következő lépés meglátni a hiányokat, a hibákat. A harmadik pedig – amit eddig nem tettünk –, hogy ezekről őszintén beszélünk. A negyedik lépés az, hogy mindezek után cselekednünk is kell – sorolja a főgondnok.

Veres Sándor a megbeszélendő témák között tartja számon a gyülekezetek struktúra és nagyság szerinti megvizsgálását. A főgondnok úgy véli, meg kell fontolni, hogy az tíz-húsz lelket számláló gyülekezetekben ott tarthatják-e a lelkipásztorokat. – Nem azt mondom, hogy ne gondozzuk az ott élőket – a látogatás nem maradhat el, és a közeli nagyobb közösség istentiszteleti alkalmaira egyébként gépkocsival kell egybegyűjteni őket. A lelkipásztort olyan településen kell elhelyeznünk, ahol többen élnek – fogalmaz Veres Sándor, aki szerint a járvány élesen rámutat, hogy a kislétszámú településeken a költségvetés talán ha egy-egy hónapra elegendő. – A közegyház, az egyházmegyék, az esperesek, a püspökök odafigyelnek rájuk. Nem hagyjuk őket elveszni, de az egyház elsősorban a gyülekezetben él. Tehát úgy gondolom, hogy amiben változtatnunk kell, az az egymásra figyelés, az őszinteség és elsősorban az, hogy Isten Igéjére válaszoljunk: a változást önmagunkkal kell kezdenünk.

Egyetért szolgatársával Pásztor Dániel tiszáninneni püspökhelyettes is. A Zsinat Gazdasági Bizottságának elnöke hangsúlyozza: a válsághelyzet a különböző gyülekezeteket különbözőképpen érinti, hiszen a közösségeink teherbíróképessége, anyagi helyzete rendkívül változó. – Hála Istennek, vannak olyan gyülekezeteink, amelyek ezt a válsághelyzetet gazdaságilag könnyebben át fogják vészelni, de sajnos lesznek olyanok is, akiket nagyon érzékenyen érint majd. Különös nehéz helyzetbe kerülnek a kis gyülekezetek, amelyek bevételi forrása java részben perselyadományokból, egyéb Isten dicsőségére felajánlott adományokból keletkezik: mivel nincsenek istentiszteleti alkalmak, ezen bevételek jelentős része elmarad – mutat rá Pásztor Dániel.

A püspökhelyettes úgy véli, a gyülekezeteket érintő gazdasági nehézségekkel zsinati szinten is foglalkozni kell. Pásztor Dániel szerint ugyanakkor fontos, hogy a lelkipásztorok is tehetnek a helyzet könnyítéséért. – Ma már sokan tudnak – akár elektronikusan is – bankszámlára utalni, és még csekkre sincs szükség. Tudom, hogy ez költséggel jár, és nem a legegyszerűbb formája az adományok eljuttatásának, de szabad a lelkipásztoroknak, a presbitériumoknak erre a lehetőségre rámutatni a gyülekezeti tagok körében. Hiszen a kiadások továbbra is jelentkeznek: a rezsiköltséget és a javadalmakat fizetni kell – de a bevételektől elesnek. Az is jó lehetőség, hogy az adományként odaszánt összeget ki-ki félreteszi, és amikor Isten megengedi, hogy újra istentiszteletet tarthassunk a templomokban, akkor a perselybe helyezi – sorolja a lehetőségeket a gazdasági vezető.

Pásztor Dániel szerint az adományoknak van még egy fontos vonatkozása, amely túlmutat az anyagiakon. – A perselypénz igazából a legfontosabb bevételi forrás – anyagi és lelki értelemben is. A gyülekezeti tagok adják össze: ők azok, akik vágynak Isten Igéje után, akik lelki táplálékot, üzenetet kapnak, akik tudják, hogy hálával tartoznak megtartó kegyelméért, szeretetéért. A perselypénz az a hálaáldozat, amelyet Isten ügyének a szolgálatára hálából odaadok. Ez nem az egyházadóként is emlegetett egyházfenntartói járulék. Ezt valóban az Isten iránti hálából adom – fogalmaz Pásztor Dániel. Hozzáteszi: fontos, hogy a lelkipásztor nyugodtan és őszintén tudjon beszélni a gyülekezetével az anyagi kérdésekről is.

– Szinte óráról órára változott meg minden. Március 15-én, vasárnap még azon gondolkoztunk, hogyan tudnánk minél jobban izolálni a testvéreket a templomon belül, hétfőn pedig már kiderült, hogy nem tarthatunk istentiszteleti alkalmakat sem – idézi fel az eseményeket Tar Zoltán, az Érd-parkvárosi református gyülekezet lelkipásztora, majd hozzáteszi: ez az időszak nemcsak jelentős lelki, hanem gazdasági terhekkel is jár.

Az érdi gyülekezet azonban ebben a helyzetben is baráti, testvéri közösségként működik, ahogyan ezt eddig is megtapasztalhatták a hozzájuk tartozó családok. – Egy-egy építkezésnél vagy gyermekszületésénél mindig van segítség. Fontos, hogy most ebben a helyzetben is egymás mellé álljunk – mutat rá a lelkipásztor. Ezért az érdi gyülekezet krízisalapot hozott létre, amellyel azokat segítik, akik elvesztik az állásukat vagy különösképpen nehéz teher sújtja őket a vírus okozta gazdasági károk miatt. – Úgy tapasztalom, hogy ennek a gyülekezetnek az adakozás a kegyelmi ajándéka – fogalmaz Tar Zoltán, aki kijelentését Pál korinthusiakhoz írott levelével magyarázza: „Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre.” (2Kor 9,8) Ez a lelkület pedig kézzelfoghatóan is megjelenik ezekben az időkben: a két hete létrehozott krízisalap számláján már a második napon több mint nyolcszázezer forint volt. Tar Zoltán úgy tapasztalja, a gyülekezeti tagok nem szívesen beszélnek pénzügyeikről, hiszen a keresztyén közösségekben megszokták, hogy ők adakoznak a közösbe. – Úgy látom, az a járható út, ha mi magunk keressük fel az embereket, mert gyakran csak a személyes beszélgetésekből derül ki, ha valaki anyagilag bajban van. Érdemes azonban ezt a falat kőről kőre bontogatni, és vállalni a nehézségeket, mert csak így tudunk segíteni egymáson.

Tóthné Csömöri Andrea, az érdi gyülekezet gondnoka hosszú éveken keresztül a bankszektorban dolgozott, így van tapasztalata a pénzügyi válságok kezelésében. – A presbitériummal rögtön áttekintettük a kiadásainkat, megnéztük, mire muszáj költenünk, és mit terveztünk ebben az évben. Mérlegelnünk kellett, hogy miről tudunk a legkönnyebben lemondani, és megállapítottuk, hogy a felújításokra szánt összeget át tudjuk csoportosítani. Ez kisegíthet minket ebben a helyzetben – magyarázza a gondok. Hozzáteszi: a gyülekezetek egyik legjelentősebb bevétele a perselypénz, ezért az istentiszteleti alkalmak felfüggesztésével arra is megoldást kellett találniuk, hogy tagjaik hogyan tudják eljuttatni az adományaikat. – Nálunk egy vasárnap átlagosan hetvenezer forintnyi perselypénz szokott összegyűlni. Ha ez például tíz alkalommal kimarad, az már hétszázezer forint bevételkiesést jelent. Most elsősorban elektronikus úton utalnak a testvérek. Az idősebbeknek és azoknak, akik nem rendelkeznek internetbankkal, azt javasoltam, hogy otthon nevezzenek ki egy perselyt – például egy befőttesüveget vagy egy borítékot – erre a célra, és az istentiszteletek idején tegyék bele a pénzt. Amikor majd alkalmuk lesz, átadhatják a gyülekezetünknek. Ha pedig van olyan ismerősük, aki tud utalni, akkor ezt egy összegben is megtehetik – nekünk ez jókora segítség, hiszen a lelkész jövedelmét, az alkalmazottak fizetését és a közüzemi költségeket továbbra is fizetni kell – összegzi a lehetőségeket Tóthné Csömöri Andrea.